Nagyvilág

Kertész Ákos menekült lett Kanadában

Az észak-amerikai ország elfogadta a magyar író menekültkérelmét.

Ön mit gondol?

Kertész Ákos 2012 februárjában érkezett Montreálba, miután több alkalommal megtámadták Budapesten. Az ország elhagyásakor közleményt adott ki, melyben azt írta, hogy a kormánypárti sajtó hajtóvadászatot indított ellene, és nyíltan uszította a szélsőségeseket. Ennek köszönhetően állandó fizikai zaklatásnak, fenyegetettségnek volt kitéve, tettleg is inzultálták, az utcán megtámadták, életét veszélyben érezte. A Maclean’s nevű kanadai hetilapnak azt mondta, hogy azért döntött úgy feleségével, hogy elhagyják Magyarországot, mert nyolcvanévesen már nem akart többet harcolni.

“Egy rossz mondata mindenkinek lehet”

A Kanadai Magyar Hírlap információi szerint Kanada elfogadta az író menekültkérelmét.

Kertészt azután érték támadások, miután tavaly augusztusban az Amerika Népszavának többek között arról írt, hogy „A magyar genetikusan alattvaló”. Később ezt a mondatát visszavonta, ám Budapest közgyűlése 2011. szeptember 21-én határozatot hozott díszpolgári címének visszavonásáról, bár a cím adományozásának rendjét szabályozó rendelet erre nem ad lehetőséget. A Fővárosi Közgyűlés 2011. december 14-én végül egy rendeletmódosítással törölte Kertészt a díszpolgárok listájáról.

A Jobbik pedig feljelentést tett Kertész ellen közösség elleni izgatás gyanújával, ám az ügyészség ezt elutasította, mivel szerintük a kijelentés a véleménynyilvánítás keretén belül maradt.

A heves vitát kiváltó írást itt lehet elolvasni.

Kertész: a politikai hatalom kényszerített az ország elhagyására

Nagyon nehezen jutottam erre az elhatározásra, mert nekem, magyar írónak, a magyar nyelv jelenti az életet. Magyarországon található az a közeg, melyhez idáig szólni tudtam. Magyarország a szülőföldem, az volt az otthonom. A magyar kultúra, a magyar irodalom és költészet, mely talán a világ egyik legnagyobb költészete, a legmagasabb rendű katarzisban részesített. Így érthető, hogy ezt a fájdalmas döntést nem a magyarság ellen hoztam, amellyel eszmélésem óta sorsközösséget vállaltam; erre a lépésre az ország alig megszületett demokráciáját elpusztítani akaró jelenlegi politikai hatalom kényszerített – írta az Amerikai Népszava oldalán Kertész.

Most nagy örömmel tudatom mindenkivel minden barátommal, minden olvasómmal hogy Kanada az 1951-es genfi konvenció értelmében védelmébe vett s ezzel a feleségemmel együtt befogadott – jelentette be az író.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik