Külföld

Berlusconi botrányos bukása és az olasz betegség

Bódy Géza
Bódy Géza

2011. 11. 11. 12:25

A politika élvonalában töltött 17 év után "távozik a színpadról" Silvio Berlusconi, a minden hájjal megkent "cavaliere". Ettől az olasz gondok nem szűnnek meg.

Korábban a témában:

Botrány, botrány hátán

A 75 éves festett hajú politikus, aki ellen hamis tanúzásra való felbujtás és fiatalkorúval létesített nemi kapcsolat miatt folynak perek milánói bíróságokon, lemondásával sem tagadta meg önmagát. Az államfői nagyságot sejtető takarékossági intézkedések és reformlépések bejelentése mögött ott vannak az “apró betűs pontok” – mutat rá Peter Gomez római publicista: egyszeri engedélyek, személyre szabott büntetlenségi rendeletek, örökösödési adó alóli felmentés a pereputtynak. A Corriere della Sera feltevése még a legenyhébbek közé tartozik: Berlusconit hamarosan örökös szenátorrá fogják választani, ami mentesítené őt mindenféle bűnvádi eljárás alól…

A “cavaliere” lemondása után egyelőre a bizonytalanság az úr Rómában. A Goldman Sachs befektetési bank három lehetséges forgatókönyvet vázolt elemzésében. Az első egy új jobbközép kormány alakítása olyan centrumerők bevonásával, amelyek eddig ellenzékben voltak. A második egy nemzeti egységkormány, amelynek élén egy nagy tekintélyű politikai outsider állna. A harmadik opció rendkívüli választások kiírása.

A Goldman Sachs szerint az ország szempontjából egy nemzeti egységkormány alakítása volna a legjobb megoldás, amelyet például Mario Monti, az Európai Unió korábbi versenyügyi biztosa vezetne. Mint a Neue Zürcher Zeitung emlékeztetett rá, Olaszország a 90-es évek elején ért már el reformsikereket ilyen technokrata kormány irányítása alatt. A befektetési bankház a legrosszabb alternatívának az előre hozott választásokat tartja, amelyek megbénítanák a reformokat, és fokoznák a bizonytalanságot.

Itália rákfenéje

Itália rákfenéje nem is annyira Berlusconi, hanem az, hogy 17 évi “médiakrácia” után nyoma sincs tettre kész bázismozgalomnak, megújhodást sürgető lendületes parlamenti mozgalomnak, de még csak az ellenoldal markáns vezérének sem – vélte a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A médiamogul olyan politikai tájat hagy hátra, amelyben egyetlen potenciális trónörökös sem nőhetett fel. A szicíliai Angelino Alfano, akinek máris problémái támadtak maffiakapcsolatai miatt, csak pár napja lépett ki keresztapja árnyékából, s Észak-Itáliában még a főnök nyári helyetteseként is nehezen adható el.

Egy szempontból Berlusconi politikai zseninek bizonyult: kíméletlenül tudta a maga javára kihasználni az olasz demokratikus rendszer kiáltó gyengeségeit. Nem a válság okozójaként tevékenykedett, hanem egy kulturális és erkölcsi hanyatlás (igaz, legszembetűnőbb) tüneteként. Ez a hanyatlás pedig az egész politikai osztályra kiterjed. Az olaszok csak “la casta” – a kaszt – néven emlegetik választott “érinthetetlenjeiket”. A politikai klientúra Julius Caesar óta kialakult rendszere révén a parlamentbe jutott minicsoportok vezérei holmi keljfeljancsi módjára újra meg újra felbukkannak, dacára hibáiknak és a személyüket övező ellenszenvnek.

Jellemző – bár sokan elfelejtették már -, miként zavarták el a választók kétszer is a populista Berlusconit, a becsvágyó kereszténydemokrata Romano Prodit juttatva a kormányfői székbe. Prodit rövid idő múltán kétszer is hátba döfték saját táborának “Brutusai”, ezüsttálcán kínálva fel a hatalmat Berlusconinak. Prodi utódját, Walter Veltronit is a szürke eminenciások intézték el. Nanni Moretti filmrendező már tíz évvel ezelőtt, a baloldali Demokrata Párt kongresszusán semmirekellőknek, az államot pusztító pestisnek nevezte ezeket a kiskirályokat. A tagság ujjongott – ám a hálózataikat diszkrét módon kiépítő szívós funkcionáriusok egytől egyig ma is a helyükön vannak. Politikai “örökmécsesek”, például a machiavellista kommunista Massimo d’Alema vagy a katolikus bázist képviselő Rosy Bindi máris azon tanakodnak, miként húzhatnák Berlusconi bukásából a legtöbb hasznot mozgalmuk és persze saját maguk számára – természetesen rendkívüli választások nélkül.

Nem csoda, ha a “berlusconizmus” komoly eszmei ellenlábasai nem a parlamenti ellenzék soraiból kerülnek ki, hanem báziscsoportokból vagy magányos harcosok közül, mint amilyen Roberto Saviano író. Ők azok, akik a családokat, lakóközösségeket összefogó szolidáris Itáliát testesítik meg, azzal a közösségi érzéssel a szívükben, amely már régen kiveszett a politikai kasztból. Olaszország olyan beteg demokrácia, amelyben mindig az a dörzsölt politikus nyer, aki a legarcátlanabb ígéretekkel áll elő, majd a hazugságokat hitelből finanszírozza. Azokat a politikusokat, akik az észre apelláltak, akik óva intettek a tv-showműsorok ökörködései mögött tátongó szakadéktól, a rendszer eddig kivetette magából – mutatott rá a FAZ.

Berlusconi frakciójában sokan meghitt bizalmasai, alkalmazottai, üzletfelei a médiamogulnak, többen gyermekük keresztapjának kérték fel a cavalierét. Most megindult a menekülés: a rágcsálók elhagyják a hajót, új etetőt keresve. A rendszeren azonban ez semmit nem változtat.

És a nép?

A szavazásoktól távolmaradók, az érvénytelenül voksolók és a protestmozgalmak hívei együttesen már csaknem többségben vannak a választópolgárok között – ám a parlamentben nem találnak meghallgatása. Ám az olaszok többsége távolról sem olyan eltompult, mint a plebs az ókori Rómában. Ha akad alternatíva, mint legutóbb Nápolyban, amelyet a csőd szélére juttattak baloldali kiskirályok, a camorra és Berlusconi médiagesztusai, akkor a reményre szavaznak. A nápolyi polgármester-választáson a szerény fellépésű Luigi de Magistris mesés 70 százalékkal győzött – ami után összefogott ellen a bürokrácia, a camorra és a sértődött római politikai kaszt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.