José Manuel Barroso egyetlen politikai erőt, így a szocialistákat sem akarja háttérbe szorítani - közölte hétfőn az Európai Bizottság elnökének szóvivője.
A szudáni bíróság szerint nem kell 40 botütést elszenvednie annak a szudáni nőnek, akit azért állították ítélőszék elé, mert szűk nadrágot viselt Kartúmban.
A pénzügyi válság egyik - nem feltétlenül bekövetkező, de valószínű - hosszú távú következménye lesz Európa gyorsuló gazdasági hanyatlása, áll a Financial Times hétfőn közölt elemzésében, amely szerint a kelet-európai EU-tagállamok a könnyítést célzó szakértői javaslatok ellenére sem számíthatnak az euróövezeti csatlakozási feltételek rugalmasabbá tételére.
Tovább emelkedett nyáron a terrorcselekmények száma Irakban. A legfrissebb merényletben, amely a nyugat-iraki Ramádiban történt, nyolcan meghaltak és tizenöten megsebesültek.
Saját televíziójában dicsérte magát és kormányát az olasz kormányfő. Silvio Berlusconi közölte, hogy nincs mit megbánnia, és meggyőződése, hogy az olaszok többsége szívesen bújna a bőrébe.
Távozik posztjáról Liu Csao-siuan tajvani miniszterelnök, mert kormánya kemény bírálatokat kapott, amiért lassan reagáltak a közelmúltbeli pusztító tájfunra.
El akarnak ítélni egy szudáni nőt, amiért nadrágot hordott közterületen, és ezzel a szemérmetlenséggel megsértette az iszlám jogot. A kartúmi hatóságok botozással kívánják a helyes útra terelni az újságírónőt.
Két- és háromoldalú konzultációt tartottak a szlovák-magyar feszültségekről a hét végén az európai uniós külügyminiszterek stockholmi kötetlen tanácskozásának helyszínén – közölte Balázs Péter külügyminiszter.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb tiltakozó megmozdulására különböző környezetvédő szervezetek szólítottak fel, azt azonban támogatásáról biztosította a kormánykoalícióban részt
vevő Német Szociáldemokrata Párt (SPD), továbbá az ellenzéki Zöldek és a Baloldal pártja.
A rendőrség tájékoztatása szerint a 31 éves férfi felborult gumicsónakjával a Novalja városhoz tartozó Gajac közelében. Először a barátai próbálták megkeresni, de végül a hatóságok bukkantak rá holttestére a vízben.
Nem vár sokat a szlovák-magyar kormányfői találkozótól a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, mert úgy látja, hogy a szlovák oldalon nincs meg az akarat a kapcsolatok javítására.
Őrizetbe vett az amerikai rendőrség helyi idő szerint pénteken egy fiatal férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt nyolc embert egy Georgia állambeli mobilházban. Az áldozatok közül hét a gyanúsított rokona volt.
Befejező szakaszába lépett az észak-koreai urándúsítási program - jelentette pénteken a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. A bejelentés Moszkva és Washington aggodalmát váltotta ki.
Népirtással vádolta meg Hugo Chávez venezuelai elnök pénteken az izraeli kormányt és felszólította a zsidó állam lakosságát, hogy ne támogassa a kabinetet.
Kemény feladat lesz elfogadtatni a lisszaboni szerződést az október 2-i népszavazáson Írországban - ismerte el Micheal Martin, az ír diplomácia vezetője az Európai Unió külügyminisztereinek kötetlen stockholmi találkozóján pénteken.
Az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) és több más amerikai magyar szervezet azon dolgozik, hogy a washingtoni képviselőház határozatban ítélje el a szlovák nyelvtörvény módosítását - tájékoztatta Max Teleki HAC-elnök pénteken az MTI-t.
Az átlátható kormányzás elvét hirdető Barack Obama szakított elődjei politikájával, s nyilvánosságra hozza a Fehér Ház látogatóinak listáját - erről maga az elnök tett bejelentést pénteken.
A megszállt palesztin területeken lévő zsidó telepek bővítésének teljes leállítását követelte pénteken Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra a hírre reagálva, amely szerint Izrael a felfüggesztés előtt még az építkezések felgyorsítását tervezi. A terv Washingtonnak és az arab államoknak sem tetszik.
A romániai magyarság számára csakis a központi politikai széljárástól független autonóm közigazgatási és fejlesztési intézményrendszer, vagyis a területi autonómia jelentheti a megnyugtató megoldást - szögezték le pénteken Csíkszeredában elfogadott kiáltványukban és memorandumukban a székelyföldi magyar önkormányzati vezetők.
Büntetőper indult két internetes naplót vezető ellenzéki ellen pénteken Azerbajdzsánban. Emberi jogi szervezetek a másként gondolkodók elhallgattatását célzó kísérletnek és a feltörekvő internetes médiának szóló figyelmeztetésnek minősítették az eljárást.
Barack Obama jövő heti iskolakezdési beszédét, amelyet az amerikai elnök a diákoknak szán a tanév kezdetén, s amelyet az interneten sugároznak majd, több konzervatív körzetben a szülők ellenkezése miatt nem teszik nézhetővé a tanintézetekben - számolt be a pénteki sajtó.