Külföld

Bajnai a szlovák lapokban üzent

admin
admin

2009. 09. 07. 06:34

Karanténba kell zárni mindkét országban a szélsőségeket, írja a magyar miniszterelnök a pozsonyi Sme és a Új Szó című újságokban megjelent cikkében.

Bajnai Gordon megélhetési nacionalizmussal vádolja a szlovák kormánykoalícióban lévő nacionalista pártot, Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártját, és egy sor javaslatot tesz a kétoldalú kapcsolatok újjáélesztésére.

“Bizalom nélkül nincsen jószomszédi politika. Bizalom nélkül nemcsak az ember, az állam is életképtelen. Ezért kezdetnek azt javaslom, húzzuk ki a viszálykodás egyik méregfogát, s Szlovákia a szlovákiai magyar politikai képviseletek, más kisebbségek és a civil társadalom képviselőivel karöltve emelje vissza az európai normák szintjére a vitatott államnyelvtörvényt” – olvasható a miniszterelnöki írásban.

A magyar kormányfő cikkében több konkrét javaslatot is tesz. Szerinte e javaslatok jegyében “a problémamegoldás, az akadálymentesítés és a továbblépés” céljával kell találkoznia neki és Robert Fico szlovák kormányfőnek.

Bajnai Gordon kezdeményezi többek közt a Komárom mellett az M1-esre kötő négysávos Duna híd és az Ipoly-hidak megépítését valamint azt, hogy a két ország állapodjon meg a Kassa-Miskolc útvonal átadásának időpontjáról.

Közben a Népszabadságnak nyilatkozó Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai szakállamtitkára azt mondta: Szlovákia írásban jelezte, hogy kész szakértői megbeszélésekre a pozsonyi nyelvtörvény végrehajtásáról, s ezekre meghívnák az EBESZ képviselőit is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.