Külföld

Lemondott a tajvani kormányfő

admin
admin

2009. 09. 07. 11:19

Távozik posztjáról Liu Csao-siuan tajvani miniszterelnök, mert kormánya kemény bírálatokat kapott, amiért lassan reagáltak a közelmúltbeli pusztító tájfunra.

A kormányfő mellett a miniszterek is arra készülnek, hogy csütörtökön Liuhoz hasonlóan cselekszenek.

Ma Jing-zsou elnök bejelentette, hogy elfogadta a kormányfői lemondást, és új miniszterelnököt nevez ki.

A Morakot tájfun a becslések szerint hétszáznál több ember halálát okozta, miután augusztus elején lesújtott a szigetre. A bírálók szerint a sok áldozat annak tulajdonítható, hogy a kormány nem rendelt el kitelepítéseket a vihar érkezése előtt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.