Nagyvilág

Nadrágviselésért ítélnek el egy nőt

El akarnak ítélni egy szudáni nőt, amiért nadrágot hordott közterületen, és ezzel a szemérmetlenséggel megsértette az iszlám jogot. A kartúmi hatóságok botozással kívánják a helyes útra terelni az újságírónőt.

Lubna Ahmed al-Husszein ügyének tárgyalása hétfőn folytatódik – írja az alArabiya. A bíróság negyven botütésre büntetheti a harmincas éveiben járó özvegyasszonyt, aki a szudáni nők jogainak szimbólumává vált. Az újságíró egy szudáni lap mellett az ENSZ kartúmi sajtóosztályának is dolgozik, így a hétfői meghallgatáson többek közt eldől, hogy mint az ENSZ foglalkoztatottja, immunitást élvez-e.

Az asszonyt még júliusban tartóztatták le 12 másik nővel együtt Szudán fővárosában, egy étteremben, társai szintén nadrágot viseltek. Lubna Ahmed al-Husszein nem kíván élni az ENSZ adta immunitással, inkább a szudáni jogrendszer nőkkel szembeni negatív diszkriminációjára szeretné felhívni a figyelmet ügyével.

„Ha botozásra ítélnek, fellebbezni fogok. Elmegyek a végsőkig, az alkotmánybíróságig akár, ha szükséges ahhoz, hogy megvédjem a jogaimat. Ha pedig az alkotmánybíróság szerint a törvény szerint helyes az ítélet, akkor vállalom a büntetést, még akkor is, ha nem negyven, hanem 40 ezer ütést kell is elviselnem” – mondta a szudáni újságírónő.

Az országban 2005-ben véget ért polgárháborút követő békeszerződés alapján 2010-ben választások lesznek. Dél-Szudánban jelenleg is törzsi összecsapások folynak, melyek legtöbbször a választásokat érintő politikai harcokra vezethetőek vissza. A szudáni nők politikai jogai vélhetően szintén előtérbe kerülnek majd, amennyiben Lubna Ahmed al-Husszeinek sikerül bizonyítania igazát.

Szudánban a közelmúltban tíz nőt hasonló kihágásokért már megbotoztak, köztük keresztényeket is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik