Őrizetbe vették vasárnap annak a hajónak a kapitányát, amely szombaton süllyedt el a macedóniai Ohridi-tavon 15 ember halálát okozva – jelentette a helyi rendőrség.
A 23 éves férfi egyben a hajó tulajdonosa is. A balesetet követően rövid időre kórházba szállították.A vizsgálóbíró döntése értelmében a kapitányt 30 napig tarthatják fogva.
Az Iliden nevű hajó Ohrid városától 12 kilométerrel délre, mintegy 200 méterre haladt a parttól, amikor délelőtt 11 óra körül 55 bolgár turistával a fedélzetén elsüllyedt. Egy szemtanú elbeszélése szerint szinte pillanatok – fél perc – műve volt, hogy elmerült a hajó. Két sebesültet még egy ohridi kórházban ápolnak. A többi 38 bolgár túlélőt repülőgéppel szállították haza Szófiába.
A kirándulóhajó szerencsétlensége folytán tizenöt ember, köztük 12 bolgár vesztette életét. A MIA bolgár hírügynökség közlése szerint a hajóbalesetet a kormánymű hibája okozta. Elszakadt a kormánymű sodronykötele, a jármű hirtelen jobb oldalára dőlt, a hajótestbe nagy mennyiségű víz tódult, és emiatt a hajó rögtön elsüllyedt.