Nagyvilág
A tavalyi kétszeresét.
A török elnök fia pedig azt mondta, ő irodákat épít, nem az Iszlám Állam olaját veszi.
Egy autóban ültek. Öt gyermek vesztette életét.
Az orosz aktivista az első, akit a tavaly meghozott szigorú törvények alapján börtönbe küldtek.
2015. 12. 07. 21:45
Legalább három ember megsérült.
2015. 12. 07. 21:27
Radikálisan semleges szervezetként olyan viszonyt akarnak kiépíteni, hogy el tudják látni alapvető tevékenységüket a térségben.
2015. 12. 07. 20:35
Törökország vonja ki katonai kontingensét Észak-Irakból, annak ellenére sem, hogy Bagdad erre felszólította.
Az ország délnyugati részén tört ki a járvány.
Oroszországnak véget kell vetnie az ukrán terület megszállásának – jelentette ki a Kijevben tárgyaló amerikai alelnök.
2015. 12. 07. 18:49
Szülei szóltak a rendőrségen, attól tartottak, hogy Szíriába megy.
2015. 12. 07. 18:27
A 23 éves férfi az Iszlám Államot éltette, miközben előállították. És meg akarta szerezni a rendőrök fegyverét.
2015. 12. 07. 18:25
Egy izraeli súlyosan megsebesült a legújabb hebroni késes merényletben - a támadót agyonlőtték.
Vitát kezdeményezett a három legnagyobb frakció, mert aggasztónak értékelik a helyzetet.
2015. 12. 07. 15:52
"A terrorizmus nem csupán Irakot, hanem Európát is fenyegeti", hangsúlyozta a találkozón az iraki diplomácia irányítója.
2015. 12. 07. 13:51
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 09:03 Már azért is felpofozta a kisgyermekeit egy apa, ha azok rászóltak, hogy ne bánta az anyjukat, vagy nem öblítették le vízzel a hátát fürdéskor
- 08:47 Az Impériumban háború dúl, Chalamet és Zendaya gyereket vár – előzetest kapott a Dűne-trilógia utolsó része
- 08:22 Meghalt Dávid Sándor, a magyar sportújságírás meghatározó alakja
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 08:16 Katalin hercegné két hároméves kislányt is boldoggá tett, miközben az Ír Gárdával ünnepelt
- 08:13 A választás előtt Budapestre vonulnak Orbán európai szövetségesei
- 08:07 Holtan találtak egy idős testvérpárt Sajókazán
- 07:45 Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között - Az új fejlesztés jelentős terhet vesz le a szálláshelyek vezetőségéről
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 07:39 Ancelotti és a Neymar-probléma: a brazil kapitány képtelen lemondani a futballra korlátozottan alkalmas sztárjáról
- 07:38 Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 07:05 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:39 Amerika óriásbombákat vetett be
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 06:39 Amerika óriásbombákat vetett be
- 05:55 Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 05:30 Kvíz: Teszteld ezzel a 10 kérdéssel, mennyire mozogsz otthonosan a DiCaprio-filmek világában
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
