Nagyvilág

Köpködte és megtámadta a német rendőröket egy marokkói férfi

A 23 éves férfi az Iszlám Államot éltette, miközben előállították. És meg akarta szerezni a rendőrök fegyverét.

Az eset a németországi Osnabrück pályaudvarán történt, ava azért hívták a rendőröket, mert a marokkói férfi jegy nélkül akart utazni. Személyazonossága ellenőrzése közben támadt a két rendőrre, végül csak három egyenruhás tudta megfékezni, miután paprikaspray-vel is lefújták.

A férfi az intézkedés közben arab nyelven az IÁ-t éltette, és azt kiáltozta, hogy Allahu akbar (Allah nagy), amikor pedig megbilincselve elvezették a rendőrség pályaudvari irodájába, folyamatosan köpködte a vele szemben fellépő rendőröket és megpróbálta elvenni egyikük szolgálati fegyverét. Az erőszakoskodó férfit egy osnabrücki klinikára szállították, ahol csak újabb “jelentős nehézségek” árán tudtak vért venni tőle.

Az egyik megtámadott rendőr súlyos térdsérülést szenvedett, a második pedig bordatörést, és egyik alkarján harapásból eredő sebesülés is keletkezett. Ők egyelőre nem szolgálatképesek. A munkatársai segítségére siető harmadik rendőr kézsérülést szenvedett, de tud dolgozni – áll a közleményben, amely szerint nem találtak arra utaló jeleket, hogy a férfi kapcsolatban áll az IÁ-val.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik