Közélet
Kapucnis emberek törtek be egy kertbe, a férfit családja előtt lőtték fejbe gázpisztollyal, majd meg is rugdosták.
2014. 06. 03. 07:25
20 darab kiflizacskót fedezett fel a biztonsági őr és haladéktalanul értesítette a szerveket.
2014. 06. 03. 07:16
Egy 17 éves fiú halt meg hétvégén az arlói strandon, de az okokon még vitatkoznak.
Már most kiosztjuk a hét legostobább bűnözőjének járó díjat.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a férfi mihez kezdett a kórházból eltulajdonított, bőrátültetésre szánt bőrdarabokkal.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.06.02.
2014. 06. 02. 20:44
Egy hatéves fiú meghalt, egy hétéves kislány pedig súlyos állapotban van.
2014. 06. 02. 20:29
Gerla és Békés között történt a baleset.
Az Ecseri útnál két férfi is a 3-as metró sínjei közé került, egyiket könnyebb, másikat súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
199-es busszá. Olvasónk, Gábor szerint már nem először. A rejtély kulcsa vélhetően a hibás kijelzőben rejlik. Idegességemben ragadok klaviatúrát,
2014. 06. 02. 18:08
A május 10-ei mádi lopás után a sok száz palackot ellopó tolvajokat elfogták, és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.
Eléri az ötszázat azoknak a gyerekeknek a száma, akiket Jimmy Savile, a BBC műsorvezetője szexuálisan zaklatott.
Csak tréfa volt, de a szemfüles internetező riasztotta a rendőrséget.
Országszerte ellenőrzéseket tart a vasúti átjáróknál a MÁV és a rendőrség kedden. A balesetek megelőzéséért indítottak országos kampányt.
2014. 06. 02. 16:37
A szerb és a magyar férfinél 15 millió forint értékben foglaltak le tablettákat és marihuánát.
2014. 06. 02. 16:19
A 35-40 év körüli férfi szabadnak akarta érezni magát, ezért vált meg ruhájától.
A trió tagjai a pénzért cserébe védelmet – vagy ahogy ők fogalmaztak – bevédést ígértek.
Fogadásból talált választ az élet egyik nagy kérdésére két brit férfi.
Felhőszakadást filmezett egy lengyel férfi, amikor a mellette haladó járműre villám sújtott le.
2014. 06. 02. 15:01
A támadó először ütötte, majd megrugdosta a földön fekvő embert. Órákkal később lett rosszul.
2014. 06. 02. 14:43
A táskákban egy ötvenéves férfi és egy azonosítatlan nő holtteste volt.
Az áldozat a roncsok közé szorult.
2014. 06. 02. 13:28
A húszas éveiben járó anyukát egy McDonald’s-ban verte halálra egy hatfős csoporthoz tartozó férfi, aki egy vasrúddal ütötte a nő fejét. Az esetről videofelvétel készült.
- 03:33 Jackl Vivien az óriási egyéni csúcs után: Messziről jöttem vissza
- 22:11 Rg-thriller a gigakupola alatt: német címvédés a sportágtörténet egyik legjobb döntőjében
- 21:57 Az egyik elsüllyesztésre váró bárkáról jelentkezett be Magyar, és a projekt szűk keresztmetszetéről is beszélt
- 21:42 Egymást érték a tüzek pénteken az egész országban
- 21:25 Nagy átalakítás kezdődött a turizmusban, több kulcspozícióban is csere történt
- 21:06 Nem szuperhősöket kaptunk tőle, hanem örök barátokat – 100 éve született a kis gall, akinek a másik kis gallt köszönhetjük
- 20:37 Óriási egyéni csúcs: Jackl Vivien közel kilenc másodpercet javított eddigi legjobbján
- 20:35 A lehúzott ablakon át menekült ki, miután autójával a csatornába hajtott
- 20:25 „Voltak, akik úgy menekültek, hogy ölben vitték a gyereküket” – egy magyar szemtanú videóval számolt be a 24.hu-nak a horvátországi tűzvészről
- 20:02 A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 14.
- 19:52 97. perces dráma az NB I-ben, a Vasas nyerte az újoncok rangadóját
- 19:24 Meghalt egy 19 éves bringás, amikor egy jármű hajtott a versenyzők közé
- 19:13 Letartóztatták a 43 eltűnt mexikói diák ügyének egyik kulcsszereplőjét, a volt kormányzót
- 19:05 Napokkal az M1 Híradó újraindítása előtt felfüggesztettek több dolgozót
- 18:59 Szívszorító drónvideó készült a Dunakanyarról, miközben elképesztő titkot fedett fel egy kiszáradt víztározó
- 20:25 „Voltak, akik úgy menekültek, hogy ölben vitték a gyereküket” – egy magyar szemtanú videóval számolt be a 24.hu-nak a horvátországi tűzvészről
- 10:45 Halle Berry 60 éves lett: Bond-lány, Macskanő és Oscar-díjas díva is volt
- 13:02 Szíjj és Tiborcz cégei is válaszoltak Magyar Péter felszólítására: uszályokat és szállítási kapacitásokat is felajánlottak
- 15:02 Vitézy: Leállítjuk és felülvizsgáljuk az Otthon Start Program keretében indított lakásépítési projekteket
- 16:59 Egy ember meghalt az Omis környéki tűzvészben
- 19:05 Napokkal az M1 Híradó újraindítása előtt felfüggesztettek több dolgozót
- 14:24 Jelentősen emelkedik az üzemanyag ára szombaton
- 14:26 Benzinnel lelocsolták és felgyújtották a több mint 400 éves Basafát Nagykőrösön
- 16:41 Milák Kristóf edzője: Amit ezen az Eb-n mutatott Kristóf, kissé paradox helyzetet hozott
- 11:50 Több mint 3 milliárd forintnyi aranyat találtak munkások építkezés során egy ládában Belgiumban