Közélet

Fagyi miatt hívott rendőrt

Kevés volt a csokireszelék.

És még csak nem is viccelünk. “Elnézést, nem tűnik vészhelyzetnek, de egy kicsit azért az” – kezdi az angliai segélyhívót tárcsázó nő, aki szinte lélegzetvétel nélkül, hosszasan panaszolja, hogy a fagylaltjának csupán egyik felére kapott csokireszeléket.

Az “áldozat” elmondása szerint először megpróbálta rávenni a helyi Bagamérit, hogy talán a másik felét is szórja meg rendesen, azonban mikor ennek nem tett eleget, visszakövetelte a pénzét. A rendőrséget csak azután hívta, hogy minden veszve volt.

Az nem derült ki, hogy végül nagy duzzogva elnyalta-e az elrontott fagylaltot, arról azonban mindenkit biztosíthatunk, hogy hívták már a rendőröket ennél furcsább ügyben is. Csak, hogy az idei esetekből szemezgessünk: volt a nagymama, aki sörre vágyott; a fiatalember, aki fűre; az asszony, aki szexre; és a család, akivel elbánt a macska.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik