Közélet

Lecsaptak két budapesti bordélyházra

Felszámoltak két fővárosi kuplerájt: egyet a VIII., a másikat a X. kerületben - jelentette be Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.

Az ügyben öt kínai állampolgárt – három férfit és két nőt – gyanúsítanak emberkereskedelemmel és prostitúció elősegítésével, előzetes letartóztatásuk folyamatban van – mondta az igazgató. A gyanúsítottak mellett a prostituáltak is kínaiak, a vendégkör ugyancsak kínai, valamint vietnami állampolgárokból állt.

Bucsek Gábor ismertette: tavaly októberben jutott tudomásukra, hogy kínaiakat foglalkoztató bordélyházak vannak a fővárosban. A május 31-én megtartott házkutatáson pedig kiderült, hogy az ott uralkodó körülmények nem feleltek meg az alapvető higiénés szabályoknak sem.

A gyanú szerint négy-hat nőt foglalkoztattak egyszerre a két helyszínen. A bűnszervezet a Kínában nehéz körülmények között élő nőknek kölcsönt adott a hazájukban, és a tartozást kamatostul kellett ledolgozniuk Magyarországon. Volt, akinek azt mondták, masszázsszalonban fogják foglalkoztatni őket, másokkal közölték az igazat. A prostitúcióra kényszerítettek útlevelét a bordélyházakban elvették, így tartották vissza őket.

A nőket Olaszországon vagy Szlovákián keresztül utaztatták be Magyarországra, a rendőrség ezért Kína mellett ezeket az országokat is megkeresi az ügyben.

Bucsek Gábor kérdésre válaszolva közölte: tele tárral három éles lőfegyvert, kábítószergyanús anyagot és mintegy tízmillió forint értékben készpénzt is lefoglaltak.

Az eddigi tanúmeghallgatások alapján valószínűsíthető, hogy 2012 nyarától működött a bűnszervezet – mondta az MTI érdeklődésére az igazgató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik