Közélet

Felakasztotta magát a magyarbánhegyesi családirtó

Ruháiból sodort kötelet, amikor a rendőrségen pár percre magára hagyták. A Blikk értesülése szerint a férfi régóta készült tettére.

A 47 éves gyilkos tudta, hogy életfogytiglani börtön vár rá tettéért. Hozzátartozói korábban jelezték a fegyintézetnek, hogy végezni akar magával, ezért a fegyőrök ötpercenként ellenőrizték, hogy ne tehessen kárt magában.

A férfit nemrég kihallgatásra átvitték a rendőrségre, ahol pár percre egyedül hagyták. Ekkor ruháiból kötelet sodort, hurkot készített, és felakasztotta magát. A rendőrök találtak rá, az utolsó pillanatban sikerült újraéleszteniük.

Egyik rokona a Blikknek azt mondta, a családirtó akkor sem lehetett beszámítható, amikor borzalmas tettét elkövette, amióta pedig feladta magát, megváltozott a viselkedése. Szinte egyáltalán nem akart már beszélni senkivel, teljesen magába fordult.

A férfit kedden átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, hogy orvos szakértői vélemény készüljön róla. Hat hónapig biztosan ott marad, utána újra megvizsgálják, vissza lehet-e vinni a börtönbe – írja a Blikk. A lap hiába kereste a férfi ügyvédjét, az esetet egyelőre a rendőrség sem kommentálta.

A gyilkos két embert agyonlőtt, kettőt megsebesített. A Blikk már korábban azt írta, hogy valószínűleg elmezavarra hivatkozva próbálja majd felelősségét csökkenteni, de korábbi rövid vallomása alapján úgy tűnik: ura volt tetteinek, célzott lövéseket adott le, profi módon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik