Közélet
Nagyszabású hajsza a lopott luxusautókkal kereskedő bűnbanda tagjai után.
Mendén történt a tragédia, az áldozat 80 éves.
A 60 éves nőt azután sodorta el saját kocsija, hogy a benne hagyott kutyája véletlenül lenyomta a kéziféket.
A gyerekrabló az éjszaka közepén, saját ágyából próbálta elrabolni az ötéves kislányt.
2014. 11. 08. 13:24
A Keleti pályaudvar irányító központját is kellett üríteni egy robbanótest miatt
2014. 11. 08. 12:59
A rendőröknek kellett kimenteniük a kisgyerek az összetört autóból, miután az apa elmenekült a helszínről.
2014. 11. 08. 10:55
A 81 éves nő holttestét menye találta meg a házban.
Több baleset is történt pénteken este az ország útjain. A tűzoltóknak házakat és autót is kellett oltaniuk.
Az egyik ház homlokzatáról vakolatdarabok hullottak.
2014. 11. 07. 21:18
Bomba robbantásával fenyegetőzött egy kiskorú fiú Kazincbarcikán, a rendőrök néhány órán belül azonosították, bombát nem találtak.
2014. 11. 07. 20:14
A nyílt pályán történt a baleset. Vágányzár van érvényben.
2014. 11. 07. 20:06
A négyből két állat vélhetően csak azért maradt életben, mert elhullott társaik teteméből ettek. Az állatorvos kénytelen volt elaltatni őket, annyira rossz állapotba kerültek.
2014. 11. 07. 18:25
Majd elmentettek autót vásárolni, pizzázni és egy kis szunyókálást is beiktattak, miközben a kisfiú haldokolva feküdt otthonukban.
2014. 11. 07. 18:00
Fegyelmi szempontból elévült a feltételezett cselekmény. A jogi kar dékánja törvénymódosítást szeretne.
A különböző bontókban és "pihentető helyeken" - egyebek mellett - 22 nagy értékű kocsit találtak.
2014. 11. 07. 15:25
A sofőr vezetés közben elaludt, letért az útról és áttörte a korlátot.
2014. 11. 07. 14:48
Továbbra sem tudni, ki ölte meg az újszülött kislányt, a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja.
2014. 11. 07. 14:07
A támadó egy idős nőt ölt meg Tatabányán. A rendőrség segítséget kér.
2014. 11. 07. 13:46
A gyanúsított kést ragadott, és háza egyik szobájában azt követelte hozzátartozóitól, hogy vetkőzzenek le.
2014. 11. 07. 13:03
A börtönviselt férfi a szobában halt meg, miután a rendőrök sokkolóval bénították meg.
2014. 11. 07. 12:57
A lány egy 16 éves fiútól szerezte a szert az iskola közelében.
A 16 éves tanuló azt akarta, hogy kiszemeltje engedelmeskedjen neki.
2014. 11. 07. 10:34
Egyszer már lebuktak, de mint kiderült, új helyszínen ismét nekiláttak a silány áru elkészítésének.
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:56 Termékvisszahívás: mérgező nehézfémet tartalmaz ez a borotva
- 12:46 Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 13:09 Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni
- 11:18 Kiutalták Gulyás Gergely 16 millió forintos végkielégítését, ő tovább is utalta
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
