Közélet

Az apa akadályozta meg ötéves lánya elrablását

A gyerekrabló az éjszaka közepén, saját ágyából próbálta elrabolni az ötéves kislányt.

„Mi a francot művelsz te itt? Ő az én lányom, nem fogod őt magaddal vinni” – idézte fel a meg nem nevezett ötéves kislány édesanyja azokat a mondatokat, melyeket aznap este a férje üvöltött lánya elrablójának. A 46 éves Troy Morley, akit a család elmondása szerint korábban még sosem látott, egy nyitva hagyott hátsó ajtón keresztül surrant be a család utahi házába, hogy magával vigye az ötéves kislányt.

„Szerencse, hogy a kislány szülei felébredtek a zajokra, máskülönben Morley észrevétlenül elrabolhatta volna gyermeküket” – nyilatkozta az ügyben eljáró rendőrőrmester, Dean Carriger. A nyomozó azt is hozzátette, a segélyhívó diszpécsere péntek hajnalban kapta a hívást, melyben egy kétségbeesett női hang közölte, egy ismeretlen férfi magával akarja vinni a kislányát. A nő azt is elárulta, hogy a férje kirohant a házból, hogy megállítsa a gyerekrablót.


Kép forrása: Daily Mail 

A férfi sikerrel járt, Morley pedig menekülni kezdett, ám a kiérkező rendőrök hamar a nyomára akadtak egy, a környéken lévő házban. A gyerekrablót végül egy rendőrkutya ártalmatlanította, miután megharapta a vállán. A nyomozók egyelőre nem tudják, hogy a férfi vajon jó előre kitervelte-e a gyermek elrablását, vagy a betörés után, hirtelen ötlettől vezérelve vitte-e magával a kislányt. A szülők mindenesetre váltig állítják, soha korábban nem találkoztak Morleyval, akit rövid kórházi kezelés után még péntek délután átszállítottak a helyi börtönbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik