Közélet
Az informatikai cikkekkel kereskedő cég vezetői börtön és pénzbüntetést is kaptak. Az áfacsalással 2,5 milliárd forint kárt okoztak.
Három autó ütközött, öten megsérültek. Nagy a torlódás.
Nemlétező befolyásával kufárkodott az a bicskei férfi, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján kaptak el Spanyolországban.
A 39 éves matektanár egy 12 éves diákja megerőszakolása miatt került bíróság elé, és harminc évig tartó börtönbüntetés elé nézett.
A családi vita odáig fajult, hogy az apa késsel megszúrta a fiát, akit a mentők kórházba szállítottak.
2014. 11. 21. 10:30
Futó János parancsnokhelyettest Salzburgtól 14 kilométerre találták meg. Egy vonat gázolta halálra. A rendőrök öngyilkosságra gyanakodnak.
2014. 11. 21. 10:20
A Hír24 esti hírműsora - 2014.11.20.
2014. 11. 21. 09:24
Egy pécsi férfi a 112-t hívogatta, hogy az operátorokat sértegesse.
2014. 11. 21. 08:35
Vaddisznót gázolt a Székesfehérvárról Tapolcára közlekedő személyvonat, a baleset miatt késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon.
A férfi játékfegyverrel, majd késsel fenyegetőzve akart kábítószert szerezni, majd összeverekedett az árus társaságával.
Október 27-én egy XVIII. kerületi társasház hulladékgyűjtőjében egy csecsemő holttestét találták meg, amelyről kiderült, hogy a gyermek emberölés áldozata lett.
2014. 11. 20. 18:50
Egy fűrésszel vágta fel a 160 kilós férfi testét, majd „szépen elrendezve” dobozokba csomagolta a darabokat, amit otthonában tárolt.
2014. 11. 20. 17:00
Felesége meggyilkolása miatt állt bíróság elé egy 73 éves makói férfi. Korábban többször is megverte az asszonyt, de nem indult nyomozás.
2014. 11. 20. 15:39
A 83 évesen meghalt nő mumifikálódott holttestét egy franciaágyban találták meg.
2014. 11. 20. 13:54
Az igazságügyi kamara elmarasztalta Melegh Gábor szakértőt, az etikai eljárást a balesetben meghalt áldozatok családja kezdeményezte.
2014. 11. 20. 13:25
Pénzbüntetést kell fizetnie, és tíz hónapig nem vezethet közúton. Az ítélet nem jogerős.
Elköltötte a megőrzésre rábízott pénzt a nő, majd a liftben megpróbálta megfojtani az ezt számon kérő 74 éves beteget.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.11.19.
2014. 11. 20. 10:40
Kevesebb mint egy hét alatt lezavarták azt a vizsgálatot, amelyet az ordítva szitkozódó, az utasokat sértegető ellenőrrel szemben indított a BKK. Az
2014. 11. 20. 10:24
Továbbra is rejtély, hogy ki ölte meg Dorgai Gabrielát Szatmárnémetiben.
2014. 11. 20. 09:07
A helyszínen meghalt egy kerékpárral közlekedő férfi, akit egy autó ütött el Tázláron csütörtök reggel.
2014. 11. 20. 07:49
Három megyén keresztül, a forgalommal szemben haladva próbálta két férfi lerázni a rendőröket, míg Hevesben sikerült őket lekapcsolni.
2014. 11. 20. 06:31
- 09:05 Korniss Péter elismerte, hogy „Pál” fedőnévvel állambiztonsági hálózati személy volt
- 08:56 Navracsics Tibor reagált Feledy Botond menesztésére
- 08:42 „Nem kell senki munkáját megmentenünk” – a Manchester United csapatkapitánya szerint sok hazugságot terjesztenek róluk
- 08:30 Ürge-Vorsatz Diana: „Az nem működik, hogy nyolcmilliárd ember mindent megnézzen”
- 08:18 Megszökött a Tennessee-i börtönből egy életfogytiglanira ítélt gyilkos, egyhetes hajtóvadászat után kapták el
- 08:15 A kérdés szokatlan, a kellemetlenség azonban nagyon is való: Fájhat-e a férfiaknak a szex?
- 07:27 Tarr Zoltán: szakértői testület állt fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
- 07:11 Változik az időjárás szerdán: kisüt a nap
- 07:05 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Lemondott a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa miatt
- 07:00 Itt élnek a legtöbbet és a legkevesebbet keresők az országban
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 05:27 Trump brutális pofont kapott: a demokraták visszavették a kongresszust
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
