Közélet

45 év házasság után megölte feleségét a makói férfi

Felesége meggyilkolása miatt állt bíróság elé egy 73 éves makói férfi, pere csütörtök délután kezdődött el a Szegedi Törvényszéken.

A vádlott és a sértett 45 éve kötöttek házasságot. Az utolsó években kapcsolatuk azonban megromlott, mindketten italoztak, többször előfordult, hogy a férfi részegen megverte feleségét, aki kórházba is került, de a bántalmazások miatt egyszer sem indult nyomozás.

Március 12-én a délelőtt a vádlott ismét vitába és dulakodásba keveredett feleségével, majd egy konyhakéssel hason szúrta az asszonyt. A sértett a különösebben nem vérző sérülése ellenére felöltözött, otthonról távozott, majd 11 óra körül hazatért. Ekkor a vádlottal közösen újra elkezdtek alkoholt fogyasztani, és mindketten közepes fokú alkoholos állapotába kerültek. A házaspár ismét vitatkozni kezdett, és vádlott a családi ház előszobájában a földre kerülő sértett orrát és száját kezével befogta és megfojtotta.

A vádlott csak hosszabb idő elteltével értesítette a mentőket, aki már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi megpróbálta véletlen balesetként, illetve szívrohamként beállítani a történteket, de a mentők értesíttették a rendőrséget. 

A szakértői vizsgálat megállapította, az asszony hasát ért szúrás közvetett életveszélyes sérüléseket okozott csak, halála fulladás miatt következett be.

A tárgyaláson a vádlott elismerte a bűncselekmény elkövetését, de azt állította, az asszony halálát megelőző este szúrta meg feleségét. A nő haláláról pedig elmondta, hogy ugyan befogta az asszony száját, de csak rövid időre, fulladását hátracsúszó műfogsora okozhatta. A férfi többször elmondta, nagyon sajnálja a történteket, vétkesnek érzi magát az asszony halálában, de soha nem kívánta a halálát.

Az ügyben szakértők meghallgatását követően, januárban hozhat ítéletet a törvényszék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik