Közélet

Megrovással megúszta Rezesova szakértője

Az igazságügyi kamara elmarasztalta Melegh Gábor szakértőt, az etikai eljárást a balesetben meghalt áldozatok családja kezdeményezte.

Turán Zsolt, a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara (BISZK) elnöke a hvg.hu kérdésére megerősítette, hogy elmarasztaló határozat született abban az etikai eljárásban, amelyet a Rezesova-balesetben meghalt áldozatok családja kezdeményezett még májusban Melegh Gábor, a védelem által bevont igazságügyi szakértő ellen.

A megállapított etikai vétségért vele szemben írásbeli megrovást szabtak ki. Meleghet egyébként másodfokon már az egész ügyből kizárták.

A lap úgy tudja, hogy a határozatban az álll, hogy Melegh több etikai vétséget is elkövetett. Vagyis az igazságügyi kamarára, illetve szakértőkre vonatkozó törvény szerint „vétkesen megszegte a szakértői tevékenység gyakorlásából eredő, jogszabályban vagy az alapszabályban meghatározott kötelezettségét, vagy a szakértők etikai kódexében foglalt magatartási szabályokat”.

Úgy tudják, hogy az etikai tanács egyetértett abban az áldozatok családjával, hogy az igazságügyi szakértő csorbította a szakértői kar tekintélyét. Emellett Melegh Gábor megszegte titoktartási kötelezettségét. Az igazságügyi szakértők egyáltalán nem adhatják ki tevékenységük során tudomásukra jutott adatokat, illetve nem nyilatkozhatnak az ügyről annak lezárásáig – emlékeztet a cikk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik