Közélet

Spanyolországban kapták el a bicskei csalót

Nemlétező befolyásával kufárkodott az a bicskei férfi, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján kaptak el Spanyolországban.

A 38 éves férfi 2009 és 2012 között több emberrel elhitette, hogy komoly kapcsolatai vannak és ha csúszópénzt fizetnek neki, akkor mások számára elérhetetlen előnyökhöz juttatja őket. Egyik alkalommal azt állította, hogy egy budai önkormányzatnál dolgozó ismerősén keresztül önkormányzati lakást szerez, amiért több százezer forint csúszópénzt fogadott el. Volt példa arra is, hogy sikeres pályázat ígéretével minisztériumi ismerősére hivatkozott és így csalt ki milliókat az egyik sértettől – tájékoztat a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

B. E. holléte ismeretlen volt a rendőrség számára, ezért európai és nemzetközi körözését rendelték el, október 30-án Las Palmas városában el is kapták a férfit a helyi hatóságok. A bicskei lakost – hazaszállítását követően – a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya előterjesztést tett B. E. előzetes letartóztatására, amelyet az illetékes bíróság november 16-án elrendelt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik