Váncsa István: A bűvös vadász
Ahol megszüntetik a vadászatot, ott pusztul a vad, ahol pedig invesztálnak a vadászatba, ott mennyiségileg és minőségileg is gyarapodik a vadállomány, ezt Semjén Zsolt mondta a vadászati világkiállításon, ő pedig okos ember, tudja, mit beszél. Nyilvános megszólalásai megoldhatatlannak gondolt titkok kapuiról verik le a lakatokat valamennyiünk legnagyobb örömére. Mért pusztultak ki a dinoszauruszok? Némelyek szerint bolygónk tömegének növekedése és a gravitáció ebből fakadó erősödése miatt. Mások úgy gondolják, hogy egy interstelláris felhő miatt, amely a Földet jó időre magába nyelte, és ily módon alaposan lehűtötte. Esetleg meteoritbecsapódás, szupervulkáni tevékenység, napkitörés vagy a turáni átok miatt, így tudtuk tegnapig. Ma már másképp tudjuk. Azért pusztultak ki, mert az ő idejükben még nem voltak vadászok, nem volt Semjén Zsolt a maga áldásos hatású durrogtatóival, az őshüllők tehát elcsenevészedtek, elfajzottak, elsatnyultak, éltük célját többé nem lelék. Ennyi.
Kormányunk a kiállítást nagyvonalúan támogatta, a Greenpeace szerint két és félszer többet áldozott rá a pénzünkből, mint a tíz nemzeti parkunkra összesen. Az összeg a százmilliárd forint felé sandítgat, de ne aggódjunk, minden fillér a legjobb helyre ment.
Kenesi István: Páratlan oldalak
Az ÉS Páratlan oldalán megjelenő, többnyire közéleti vagy kulturális témákkal foglalkozó glosszák sokszor mosolyra késztetik az olvasót – ha nem is azért, mert örülünk a leírt jelenségeknek. Attól tartok, versenytársa akadt az ÉS-nek, mert szinte kapkodjuk a fejünket az egyik meghökkentő történetről a másikra lapozva az interneten.
Az egyébként jónevű klasszika-filológusként az MTA Doktora címmel is elismert Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet egyik kutatóközpont-vezetője azzal okozott meglepetést, hogy egy 80 éve ismert avar kori tűtartó már többek által megfejteni próbált feliratát, avagy rajzolatát újraértelmezte, és egy videón rögzített előadásban, valamint interjúban ezt közre is adta. Sajátos eljárás anyaintézménye részéről, hogy előbb lengeti meg friss felfedezéseit a sajtóban, mint hogy mérvadó tudományos fórumokon bemutatná és a szakemberek előtt megvédené, nem is beszélve a közlés előtti ellenőrzés ma elfogadott formáiról, vagyis a peer review gyakorlatáról, amin a kéziratok névtelen és ún. kettős vak (double blind) lektorálását értik, amely során sem a lektorok, sem a szerző(k) nem tudják, ki áll a másik oldalon.
Sausic Attila: Fej fej mellett – A német választásokról
Miután véget ért a választási kampány, s a kancellárjelöltek több tévés vitában is összecsaptak, a német média meglepődve konstatálta: nahát, külpolitikáról szó sem esett! Vajon miért? Talán mert ebben nincs közöttük nézeteltérés?
Klímavédelem, digitalizálás, adópolitika… Egyszóval Németország modernizációja állt a kampány középpontjában. Mintha Afganisztán csak üzemi baleset lett volna, s nem tülekednének menekülők tízmilliói több ázsiai határon. Mintha – Merkel szellemében – a német külpolitika továbbra is csak tőkeexport és külkereskedelem lenne, a piacok biztosítása különféle diktatúrákban az emberi jogok körüli maszatolás kíséretében. Mintha nem rágná belső féreg is az uniót: alig említette valaki, hogy orosz típusú, a hatalmi ágak függetlenségét és a média szabadságát felszámoló névleges demokráciák épülnek a térség keleti felében. Egyedül Annalena Baerbock, a Zöldek jelöltje ígért szigorúbb fellépést a jogállamot fojtogató kelet-európai kormányok ellen.
A német parlamenti választásnak így elsősorban helyi értéke van, nem számítva azt az európai érdeket, hogy mielőbb alakuljon kormány Berlinben. A választókra nem lehet panasz: ha nem hozták is vissza a legendás hetvenes éveket, amikor még kilencven százalékuk járult az urnákhoz, számos demokrácia irigyelheti, hogy háromnegyedük most is elment szavazni. És ez utóbbiak harmada nem is valamelyik párt, hanem a demokrácia iránti elkötelezettségből, hiszen pár nappal korábban még nem tudta, kit választ.
Darvas Béla: Va bank
A kitömött állat rossz közérzetet kelt bennem. Nincs bajom a hivatásos vadászokkal, akik ökológiáról és vadgazdálkodásról hallottak már.
Most egy teológus, egy történelem-földrajz szakos tanár és egy méhész rögtönzött. Az agrárminiszter szerint a vadászok a legaktívabb természetvédők közé tartoznak. Találkozott vajon hivatásos természetvédőkkel? A turai méregkeverőre gondolva elmerengek. Semjén, Kovács és Nagy, nemzeti predátoraink képeken egy jegesmedveszőnyegen, háttérben elefántagyar fali díszekkel nyomatják a zöldítő szöveget. A terítéklátott állatbarátok számára itt elfogyhat a levegő. A trió fenntartható vadászatról beszél. Semjén szerint Ázsiából hoztuk a képességünket a vadászatra, és a Monarchia alatt csiszolgattuk tovább. Szerintem viszont a társasvadászat egyidős az emberré válással, de nem dominanciagyakorlati célból vadásztak eleink, hanem mert enniük kellett. Már hogy Európában nem ismerték volna a vadászatot? Mintha az egyik legrégibb muzeális lelet errefelé egy lapp vadász lett volna, akinek a lábbelije fűvel volt kitömve. Szigetelt a jégkorszaki hidegben.
Hegyi Iván: Puskás, politika 2.0
Ha a csehszlovákok 1962-ben Chilében kikaptak volna a mexikóiaktól, és Amarildo nem fejeli be a második brazil gólt, akkor a legjobb nyolc között magyar–spanyol találkozót tartottak volna. Minden bizonnyal Puskással, akit azért sem lehetett volna kihagyni, mert Di Stéfano már a vb előtt megsérült – a gerincével bajlódott –, Santamaríát, Del Solt és Suárezt pedig az utolsó csoportmeccsre félretette a tréneri tandem. Azon a találkozón Bustamante chilei játékvezető szabadrúgást rendelt el akkor, amikor Nílton Santos – 0:1-nél – jóval a tizenhatos oldalvonalán belül felrúgta Collart, majd nem adta meg a vezetést megszerző Adelardo újabb gólját. Igaz, 2:1 után nem ítélt tizenegyest Amarildo nyilvánvaló buktatásáért sem, de akkor már mindegy volt.
Amennyiben Spanyolország megszerezte volna a csoport második helyét, úgy Puskás alighanem játszik a magyarok ellen. (A csapatot így is, úgy is meglátogatta.) Addig minden meccsen szerepelt – 14-es mezben, mint 1974-ben Johan Cruyff –, és ha pályára lép hazánk fiaival szemben, nyilván csökkenti a huszonegyedik századi átirati esélyeket. Így azonban fel lehet tüntetni mindennek; az idehaza megint rendkívül divatos erős retusálással akár még ellenállónak is.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
