Közélet

Visszavonta a Kósának ígért ajándékot a csengeri örökösnő

Hamarosan ismert politikusokról hozhatnak nyilvánosságra hangfelvételeket az ügyben.

A Telex szerint a csengeri örökösnőként ismert P. Mária (korábbi nevén Sz. Gáborné) tárgyalása harmadik napján sem tartotta magát bűnösnek, továbbra is kérte Kósa Lajos meghallgatását tanúként. Az asszony szerint a fideszes politikus nemcsak svájci bankban járt vele az örökség ügyében, hanem ő vitte el Spéder Zoltánhoz is, hogy az akkor még az általa irányított bankban számlát nyissanak.

A vádlott hiányolta a vádiratból Kósa tanúvallomását, majd jelezte, visszavonja saját korábbi vallomását, amely szerint a politikus nem érintett az ügyben. Bejelentette azt is, visszavonja a köziratokat is, amelyek Kósa Lajos környezetének ígértek több millió eurós ajándékot.

Ügyvédje, Helmeczy László szerint fontos vallomások tűntek el, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi épülete beázott. A védő meglepőnek nevezte, hogy a Mátészalkai Járásbíróság elutasította indítványát, hogy védence szabadlábon védekezhessen, miközben szabadlábon lehet olyan parlamenti képviselő, akit másfél milliárdos költségvetési csalással gyanúsítanak.

Úgy tűnik, hogy az ügyészségnél még ott tartunk, hogy vannak egyenlők, meg egyenlőbbek, meg még egyenlőbbek… Nem ugyanabban az országban élünk?

– tette fel a kérdést az ügyvéd. A tárgyalásról szintén tudósító Blikk azt emelte ki, hogy hamarosan ismert politikusokról hoznak nyilvánosságra hangfelvételeket a csengeri örökösnő és Kósa Lajos ügyében.

A bulvárlap szerint P. Mária dühösen tette szóvá, hogy az ügyészség a nyomozás lezárásakor nem küldte át az iratokat, a vádiratban olyan nevek szerepeltek, amelyeket nem is ismer. A vádlott az állítólagos hangfelvételekről azt mondta, ha azok júniusban  kikerülnek, akkor politikusok és nagy emberek is belekeverednek az ügybe, amit ő már nem tud és nem is akar megakadályozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik