Közélet vélemény

Nem azért mennének ki a panelból a szabadba, mert felelőtlenek, hanem mert enélkül megőrülnének

Nem feltételezzük az állampolgárainkról, hogy képesek felelősen dönteni, ezért inkább mindent betiltunk. A budapesti közterek lezárása rossz döntés, ami elveszi az állampolgároktól a lehetőséget arra, hogy fegyelmezetten és szabálykövetően bírják ki a járvány hónapjait. Ha nem bízunk annyira a saját polgárainkban, hogy azok képesek felelős döntéseket hozni, akkor nem is fognak.

Az utóbbi másfél hét egyik legfontosabb fejleménye, hogy az a kormány, amely korábban totális felhatalmazást kért a járvány elleni védekezésre, még azt a felhatalmazást sem meri használni, ami korábban volt neki. Az április 11-éig tartó kijárási korlátozás lejártával Orbán Viktor nem döntött a szigorításról, a felelősséget inkább áttolta az önkormányzatok vezetőire: a húsvéti négynapos hétvégére mindenki szigoríthatott a saját településén.

Ennek egy hosszú hétvégén lehet értelme, ha azt szeretnénk elkerülni, hogy hirtelen tízezer ember lepje el Szentendre korzóját. A legtöbben fegyelmezetten ki is bírták ezt a négy napot, amikor nem igazán mehettek ki a szabadba, nyilván abban a tudatban, hogy ennek is vége lesz egyszer. Nem lett vége.

Jól működött

A miniszterelnök szerint jól működött ez a rendszer, ezért továbbra is megadta a jogokat polgármestereknek arra, hogy hétvégente szigorítsanak. A polgármesterek pedig ismét elkezdtek élni ezekkel a jogokkal, vidéken is elkezdődtek a szigorítások, különösen a Balaton-parti településeken, és a III. kerületi polgármester is döntött már, hogy lezárja a Hajógyári-szigetet és a Római-partot a hétvégére. A Népszigetet már korábban lezárta Újpest és a XIII. kerület polgármestere, nem is csak a hétvégére, hanem május elejéig. A Fővárosi Önkormányzat pedig a Margitsziget lezárásáról határozott.

A lezárások nyilvánvalóan zsigeri politikai döntések. Senki nem akar olyan helyzetben cselekvésképtelennek tűnni, amikor ennyire látványosan adják meg neki a cselekvés lehetőségét. Az pedig, ha valaki nem zárja le a hozzá tartozó népszerű közterületeket, politikailag szintén kényes kérdés, hiszen az ő felelősségévé válhat, ha az adott helyen túl sok ember jelenik meg.

De belegondolt már bárki abba, hogy meddig lehet ezt kibírni? Vidéken nyilván nem olyan pokoli elviselni a karantént, mert az embereknek többségének legalább kertje van. Rendben, nem lehet elmenni sehova, de legalább a szabad levegőre ki tudnak menni. De mit kezdjen magával Budapesten az a több százezer ember, akik erkély nélküli panelokban, földszinti lakásokban, félszuterénokban vagy gangos bérházakban laknak a betontenger  közepén?

Fél évig ne menjenek ki a szabad levegőre a futáson és a bevásárláson kívül? Vagy mi a terv pontosan?

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Gócpontok

A vírus terjedésének nem a Hajógyári-sziget a gócpontja, hanem a sarki kisbolt és a tömött diszkontok. Ha bárki járt már boltban az utóbbi hetekben, ezt pontosan tudhatja. A parkokban gond nélkül el tudja magát szeparálni a másiktól sok ember is, a boltban sehogy. Ha mindenképp cselekvő politikusok szeretnénk lenni, akkor miért nem a valódi problémák kezelésével kezdünk valamit, és miért azt vesszük el az emberektől, ami segíthet fegyelmezetten túlélni ezt a helyzetet?

Mert az emberek egészen addig lesznek fegyelmezettek, amíg értelmes dolgokat kérnek tőlük. Amint azt érzik majd, hogy a szabályok ellenük dolgoznak, meg fogják őket szegni.

De ennél ez az egész sokkal komolyabb problémákat vet fel arról, hogyan kezeljük állampolgárként az államot, és hogyan kezel minket az állam a saját polgáraiként. A tiltás a legalapvetőbb bizalom hiányát jelenti, felelős kormányzást nem lehet nadrágszíjra építeni.

A megoldás nem az, hogy megpróbáljuk tiltásokkal irányítani a tömeget, hanem az, ha gondolkodó, óvatos, a saját helyzetét felmérni és arról felelősen dönteni képes állampolgárként kezeljük egymást. Az állam és az önkormányzatok feladata ilyenkor nem a tiltás, hanem a kommunikáció. Értelmesen, a lehető legtöbb helyen el kell mondani, mi veszélyes és mi nem, hogyan tudunk segíteni a saját helyzetünkön, és hogyan ártunk neki.

Mi lesz azokkal, akik nem dönthetnek?

A másik feladat pedig az, hogy megteremtsük a védekezés lehetőségét. Ebben például az önkormányzatok már jobban szerepelnek, mint az állam, mert legalább a szándékuk megvan arra, hogy a lehető legtöbb embert maszkokkal és szűréssel lássák el, ha a pénzügyi vagy jogi lehetőség hiányzik is hozzá.

Van egyébként Magyarországon nem is kevés ember, aki nem teheti meg, hogy otthon maradjon. Azok, akik ezt az önkéntes karanténban olvassák, nyilván megdöbbennek rajta, de vannak, akik mérlegelték, hogy vállalják-e a fertőzés veszélyét azért cserébe, hogy ne tegyék ki a családjukat az elvesztett munka miatti éhezésnek, és úgy döntöttek, hogy számukra az utóbbi komolyabb fenyegetés. Ezt azért tehették meg, mert felelős, döntésekre képes, értelmes emberek. A magyarok túlnyomó többsége ilyen, érdemes lenne ezt tiszteletben tartani, és inkább támogatni őket, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tehessék ezt meg.

Ahogy azokat is támogatni kell, akiknek a mentális egészségét fenyegeti, hogy két gyerekkel szorult be egy kétszobás, erkély nélküli panelbe, és a hétvégi túrázás vagy séta jelenti az egyetlen menekülést a sötétség elől.

Nem azért mennek ki az óbudai panelekből a Hajógyárira vagy a Margitszigetre, mert felelőtlenek, hanem azért, mert nincs más lehetőségük, csak ez, vagy megőrülni.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik