Közélet

Börtönszerű fogva tartás a tranzitzónákban

A Fidesz kiszámítható módon reagált az Európa Tanács kritikájára.

Magyarország hatalmas kihívásokkal szembesült a bevándorlók és a menekültek tömeges beáramlását követően, azonban a menedékkérők tranzitzónákban való elhelyezésének módja és a biztosított körülmények börtönszerű fogva tartásnak tekinthetők, nem felel meg az Európa Tanács normáinak – közölte az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága (ECRI) kedden közzétett jelentésében.

A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló Európa Tanács szakértői sajnálatukat fejezték ki, hogy Magyarország a gyermekes családok és a kíséret nélkül érkezett kiskorúak esetében sem hajtotta végre korábbi ajánlásaikat, ugyanis nem teljesülnek az érintettek szociális és szabadidős szükségleteik alapvető feltételei, a biztosított környezet pedig hosszú távon negatív hatással lehet pszichológiai jólétükre.

A szakértői csoport aggasztónak találta azt is, hogy a férőhelyek alacsony száma miatt sokaknak a minimális egészségügyi szolgáltatások mellőzése mellett, a határ túloldalán kell várakozniuk, amíg kérvényezhetik menekültügyi eljárásuk megkezdését.

Az Európa Tanács szakértői bizottsága üdvözölte, hogy Magyarország a 2020-ig terjedő időszakra vonatkozó nemzeti stratégiája sürgős beavatkozást igénylő területként foglalja magában a romák lakhatási helyzetének javítását, azonban aggodalmát fejezte ki a miskolci romák helyzetével kapcsolatban. Noha a várostervezés az önkormányzatok kizárólagos hatáskörébe tartozik, közvetett módon hátrányosan megkülönböztető az a bérleti szerződésekről szóló önkormányzati rendelkezés, amely szerint – szakértői ajánlásaik és bírósági döntések ellenére – folytatódtak a több száz roma családot érintő kilakoltatások lakhatásuk biztosítása nélkül – húzták alá.

A Fidesz szerint az Európa Tanács szakértői bizottsága azért támadja a tranzitzónákat, mert be akarják engedni a migránsokat. A Fidesz reagálásában azt írta, a tranzitzóna biztosítja, hogy az Európába tartó migránsok ellenőrzött módon léphessenek be Magyarország – ezzel az EU – területére és rendezett körülmények között adhassák be menedékkérelmüket.

Hozzátették: az áprilisi választáson a magyar emberek világosan amellett álltak ki, hogy a határvédelemre szükség van. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik