- A gyermekotthonok körül rendszeresen vadásznak a futtatók.
- Sokan választják a szexmunkát saját akaratukból, de kiszállni csak keveseknek sikerül.
- A szökés hosszú előkészítést igényelhet, a gyógyulás egy életen át tart.
- A pornó egyre inkább összekapcsolja az erőszakot a szexualitással, és ez megjelenik a kuncsaftok igényeiben is.
A Névtelen Utak Alapítvány munkatársa nem mutatkozik be a telefonban. Interjú? Nem, ne haragudjak. Pedig fontos lenne, mondom. Másnap visszahív: rendben van, egy kollégájával együtt nyilatkozik, de fotót nem készíthetünk, a nevüket nem írhatjuk le. A kávézóban egy nő és egy férfi vár. A nő tizenhét éve dolgozik áldozatsegítőként. Mint állítja, a családja sem tud erről: ha kitudódna a kilétük, nemcsak ők kerülnének veszélybe, de a lányok is.
– Három lépésben dolgozunk: kimenekítés, rehabilitáció, reintegráció. Abban segítünk, hogy a prostituáltak illeszkedjenek vissza a társadalomba.
A prostituált nem tagja a társadalomnak?
– Jogilag és erkölcsileg nyilván az, gyakorlatilag meg olyan ember, aki felett többnyire mások rendelkeznek.
A férfi a mentorálásért felelős igazgató, valamint önkénteseket képez. A női munkatárs azt mondja, tévhit, hogy létezik a prostitúciónak biztonságos formája. A szexpiac, akár a felhasználói társadalom, rétegződik: van az eszkortvilág meg a dubajozás, vagyis az, amit luxusprostitúciónak szoktak nevezni, vannak a lakáson dolgozó nők, és van a „szegény vonal”– de a lányok mindig kiszolgáltatottak. Akkor is – vagy tán akkor a leginkább – amikor azt gondolják, nem történhet baj.
Ha valaki úgy dönt, hogy ezt akarja csinálni, hogyan vág bele?
– Nem ők keresik meg a szexpiacot, hanem fordítva – mondja a férfi. – A legtöbb esetben szegénységben felcseperedett lányokról van szó, többnyire csonka családból.
Előfordul, hogy a nagylányt azért viszik el, mert majd, úgymond, segít a családnak.
Amikor azt olvassuk, hogy eltűnt egy fiatal lány…
– Lehet ilyesmi is a háttérben, de nem kell minden szökött kamaszról azt gondolni, hogy prostituálódott.
Hogyan „vadásznak” a stricik?
– Meghívják a lányokat italra, vacsorázni, meghallgatják a problémáikat, vesznek nekik ezt-azt. Ők pedig azt hiszik, végre valaki szereti őket, hiszen törődik velük. Hogy egy tipikus forgatókönyvet mondjak: mikor már összemelegedtek, akkor jön az, hogy „költözzünk össze”, vagy „menjünk külföldre”, „kezdjünk új életet”. Aztán az, hogy „jaj, elfogyott a pénz”, és „mi volna, ha megpróbálnád, csak egyszer, a kedvemért…
És ha nemet mond?
– Először jön az érzelmi zsarolás, például „nem is szeretsz igazán, pedig én mindent megtettem érted”. Gyakori mondat például, hogy „nem értem kell csinálnod, hanem a közös jövőnkért”. A lány hiába látja, hogy a férfi körül mások is vannak, mert a pasi azt mondja, ezek csak kalandok, „te vagy a mindenem, a hercegnőm”. „Nézd, más lányok is csinálják, milyen szép ruhákban járnak, mindenük megvan.” Ha ez sem működik, a következő a fizikai erőszak. Betörik őket. Ez egy lépés az úton, hogy használhatóvá váljanak.
Mi történik ilyenkor?
– Az egyik lányt úgy tartották például, mint egy kutyát.
Milyen értelemben?
– Konkrétan. Pórázon.
De olyan lányaink is vannak, akiket ketrecbe zártak. Verték, alázták, vizelettel, ürülékkel mocskolták őket, a genitáliáikat meg…
Miért?
– Hogy szokják. Mert ilyen a munka. A kuncsaftoknak egyre betegebb igényeik vannak. Olyan dolgok, amiket maga el sem tud képzelni.
El tudok képzelni egyet s mást.
– Akkor a legvadabbat szorozza fel tízzel – mondja a női munkatárs. – Kínzásokról beszélünk, a legaberráltabb módszerekkel. És a felső tízezer köreiben még inkább.
Beszéltem egy magyar lánnyal egy kanadai rehabilitációs központban: mielőtt sikerült megszöknie, esténként húsz, harminc vagy akár negyven férfit elégített ki.
Fizikai képtelenség.
– Nem, nem az.
Találkoztuk olyan lánnyal, akinek az önértékeléséhez fontos volt, hogy egy huszonhat fős legénybúcsús társaságot egymaga kielégítsen, a vőlegénnyel az élen. Azt mondták, ő ebben a legjobb, és büszke is volt magára.
Ennyire vágyott a dicséretre, az elismerésre.
Lehet olvasni interjúkat prostituáltakkal, akik kedélyesen fogják fel az egészet. És azt mondják: felnőttként, saját akaratukból választották ezt az életet.
– Az alapítványhoz fordulók közül is sokan mondják, hogy saját akaratukból mentek bele, de ahhoz már kevés volt a saját akaratuk, hogy abba is hagyják. És aki kijön, keményen meg kell küzdenie azért, hogy normális párkapcsolata, esetleg családja legyen. Eszembe jut egy csaj, három nyelvet beszél, szép, intelligens, luxuskategóriában dolgozott. Azt tervezte: öt-hat évig csinálja, gyűjt egy kis pénzt, és kiszáll. De nem szállt ki. Azt mondta, ő sem érti, miért csinálja, mert már a pénz sem érdekli.
A sokadik beszélgetésünk után mondtam, hogy szerintem van egy titok az életében. És elmesélte, hogy hatéves korában megerőszakolta az unokatestvére.
Van köztük olyan, aki szinte belenőtt a szexuális bántalmazásba, amit otthon az apuka, vagy a nagybácsi, vagy az idősebb testvér csinált vele, vagy amit meg kellett tennie nekik. És folytatja nagylányként, csak pénzt kap érte, amit aztán jórészt elvesznek tőle. De van, amikor „csak” elhanyagolás van a háttérben. A lényeg, hogy a környezet azt üzeni: „nem vagy értékes, nem számítasz.” A gyerek ezt elhiszi magáról. Sokan a verésről gondolják, hogy benne van a csomagban:
Aztán önkéntelenül is ilyen kapcsolatokba sodródik.
– Persze az egyetemista is, akinek nincs pénze kollégiumra, saját döntést hoz, mikor egy nyárra elmegy táncolni a Balaton környékén. Aztán a következő saját döntése, hogy egy-egy masszázst bevállal, aztán mindig csak egy kis lépést kell tenni, és mire észreveszi magát, rázárult az ajtó – teszi hozzá a férfi. – Konkrét esetekről beszélek.
Az egyik ügyfelünk elvált, elvesztette az állását, el kellett tartania a gyereket, és igen, lehet mondani, hogy saját döntést hozott, amikor kiállt az út szélére, kapott egy franciáért négyezer forintot, és tudott hazavinni kaját.
Aztán hetente egyszer kiállt, aztán kétnaponta.
Tehát a személyes felelősség kizárható?
– Ezt hogy érti?
Mindig lehet másként dönteni. Vagy nem?
– Nem azt mondjuk, hogy nincs alternatíva egy szegény helyzetben levő nő számára, de sok esetben nem látnak mást kiutat – feleli a női munkatárs. – Nézze, mi arra vállalkoztunk, hogy a bajba jutottakat segítjük, nem arra, hogy a fejükre olvassuk a hibás döntéseiket. Arra ott van az egész társadalom, amibe mélyen beivódtak az ítélkezés reflexei.
Miért marad meg valaki egy olyan helyzetben, amiről érzi, hogy rossz?
– Az áldozat nem feltétlenül tudatosítja magában, hogy áldozat. Sok nő azért marad a bántalmazóval, mert nem tudja, mihez kezdhetne, milyen a világ a kapcsolaton kívül. Az ilyen viszonyban van egy körforgás: jön a feszültség, kirobban a krízis, ami alkalomról alkalomra durvább, majd következnek a nagy kibékülések, bocsánatkérések, mézeshetek. Ilyenkor dönt úgy a nő, hogy marad mégis, bizalmat szavaz a másiknak, pedig a helyzet egyre rosszabb. A prostitúcióban is így van,
a futtatók nagyon érzik ezt: mikor a lány már nem bírja, kicsit könnyítenek a terhein, dicséretet kap, szép ruhákat, hogy elhiggye, mégiscsak fontos valakinek.
Aztán még durvábban kihasználják.
De azért nyilván nem minden prostituált vagy szexmunkás traumatizálódott gyermekkorában…
– Az is gyakori, hogy esze ágában nem volt ilyesmit csinálni, egyszerűen elrabolták.
És nem szökik meg az első adandó alkalommal?
– De igen, ha mer. Van egy lányunk, aki most kórházban dolgozik, de két éve majdnem megölték. Háromgyerekes anyukaként élt egy vidéki városban, de elvesztette az állását. Elment takarítani Hollandiába fél évre a barátnőjével, aztán szobalány lett. Gondolta, összegyűjt annyit, hogy rendezhesse a tartozásokat, amíg a férj gondoskodik a gyerekekről. A barátnője került kapcsolatba a maffiával, ő lett a kerítő. Azt mondta, szerez neki lakást, és mikor az asszony odament, elvették az iratait, mindenét.
A gerince sérült, több csontja eltörött. Az út mellett megállt egy autó, a sofőr vitte be a kórházba, és hívta a rendőrséget. Ezután annyira maga alá került, hogy már nem tudott a gyerekeiről gondoskodni, fennállt a veszélye, hogy kiemelik őket a családból. Így került hozzánk.
Rendszeresen bepisilt, pánikrohamai voltak, kezdődő cukorbetegsége, rémálmai.
– Mikor először találkoztam vele, nem mert rám nézni. Ahogy kezet fogtunk, mintha gumit fogtam volna. Nagyon ideges lett a jelenlétemben – mondja a férfi.
– Mert férfi vagy – mondja a nő.
– Nyilván ez volt a gond, de nem lehet őket hermetikusan elzárni a férfiakkal való találkozástól. Szoktuk mondani a lányoknak, hogy a múltat nem tudjuk megváltoztatni, az megmarad, mint egy nehéz csomag, csak abban segítünk, hogy egyre könnyebben tudják vinni. És lehet új élményeket szerezni, történhetnek jó dolgok, lehetnek célok, amikért érdemes élni.
Hogyan kerülnek magukhoz az ügyfelek?
– Segítő szolgálatok küldik őket, és külföldi szervezetek, akiknek magyar lányok kerülnek a látóterébe. És van, hogy egyszerűen felhívnak az áldozatok.
A hatóságok is küldenek prostituáltakat?
– Magyarországon egyelőre a hatóság érzékenyítése folyik. Most diplomatikus szeretnék lenni: van még tennivaló, hogy a rendőr észrevegye, ha valakin segíteni kell.
Érzéketlenek a magyar rendőrök?
– Ezt így nem mondanám. Három éve egy programunkban részt vevő nő feljelentette a kerítőit, a nyomozó meg úgy nagyjából lekurvázta és lesenkizte. De nemrégiben már olyan panaszfelvevő fogadott minket, aki jártas a témában, és korrektül rögzített mindent. Látható a változás, de igen lassú.
Hogyan zajlik a kimenekítés?
– Óvatosan. Nemcsak névtelenek vagyunk, hanem láthatatlanok is. A futtatók igazi gengszterek, és nem szeretik, ha elvész az áru. Egy betört nőt, akinek már van értéke a piacon – kétmillió körül kehet kapni – körülbelül egy hónapig intenzíven keresnek, ha eltűnik.
Csak egy hónapig?
– Tudják, hogy ha egy hónapig szabad volt, akkor nehéz lesz újra, huzamosabb időre munkába állítani, sokkal könnyebb egy másik tinit levadászni. Van, mikor a szökés fél év előkészítést igényel, mert belülről kell lazítani a rendszert, hogy a lány meg tudjon lépni egy alkalmas pillanatban. De olyan is volt, aki három év után tudott megszökni.
Mi tarthat három évig?
– Sokszor a belső vívódás – mondja a nő. – Eldönti, hogy váltani szeretne, egyik nap még tényleg így gondolja, de aztán ad még egy esélyt, hátha mégis így találja meg a számítását, vagy megijed, hogy mi lesz, ha kilép, hiszen ezer szállal kötődik a környezetéhez. De ha dönt, segítünk szökési tervet készíteni, A, B és C variációt is.
Azt szoktam mondani nekik: szabadságharcosok vagytok. Ki kell vívnotok a szabadságotokat. És ha később úgy alakulna, hogy nem lesz semmitek, a szabadságotok akkor is megmarad.
Mennyi idő alatt állnak helyre?
– Sok mindentől függ, hat hónap, egy év az átlagos rehabilitációs időszak. De a többi tagszervezettel, szociális munkásokkal, pszichológusokkal együtt egyre inkább úgy látjuk, hogy a szexipar áldozatainak a gyógyulása egy életen át tart. Szinte mindegyikük alkohol-, drog- vagy gyógyszerfüggőként kerül hozzánk, tehát a program része a szerhasználatból való kivezetés is.
Attól kezdve, hogy bekerülnek a programba, az alapítvány gondoskodik róluk?
– Inkább arra készítjük fel őket, hogy tudjanak magukról gondoskodni. A program idejére ösztöndíjat adunk a lányoknak, biztos szállást és bérletet, hogy bejárhassanak az önismereti tréning helyszínére. Megtanulják, mit jelent valahová beérni időben. Eleve sokuknak gondot okoz, hogy az éjszakai életmódról átálljanak a nappalira.
Volt, aki úgy jött hozzánk, hogy előző este még kuncsaftot fogadott.
A tréning során a félelmekkel való szembenézést is gyakorolják, fejlesztik az önismeretüket, megtanulják a pénzt beosztani úgy, hogy megtakarításaik is legyenek, amikor majd elkezdenek dolgozni.
Visszaesők is vannak?
– Igen, persze. A visszaesés a felépülés része. Sokszor épp abból tanulják a legtöbbet. De visszatérhetnek hozzánk bármikor, akárhányadik kudarc után. Azt szoktuk mondani: nem az a lényeg, hogy hibáztál, hanem az, hogy mit kezdesz azzal, hogy hibáztál. Sőt, a lányokkal akkor is megtartom a jó kapcsolatot, ha esetleg közben már újra a szexiparban dolgoznak.
Mit mond, amikor először felhívja egy lány?
– Ilyenkor általában össze van zavarodva és már azt sem érti, hogy ki is ő valójában, csak segítséget szeretne – mondja a nő. – Miután meghallgattam, elmondom, hogy szeretném, ha tudná, mennyire értékes, és én abban szeretnék segíteni, hogy ezt az értéket megtalálja önmagában.
Ilyenkor gyakran eltörik a mécses, mert mindent gondolnak már magukról, csak azt nem, hogy értékesek. Az a lényeg, hogy újra önmaga lehessen, ne csak egy test, amit bárki használhat.
Segítünk tisztába jönni azzal, hogy mi az erőssége, mi a gyengesége, hiszen a gyengeségeivel együtt ember az ember. Segítünk, hogy ne azt csinálja, ami nem megy, hanem azt, amiben jó, hogy sikerélménye lehessen.
Az emberi élet alapjaira tanítják őket?
– Sok esetben igen. Egy 24 éves lány, aki már tíz évet eltöltött prostituáltként, mit tud az életről, a párkapcsolatokról, a szerelemről? Szinte mást sem ismer évek óta, csak perverz vadállatokat – mondja a férfi.
Aki prostituálthoz megy, az perverz vadállat?
– Nyilván nem minden kliensre lehet ezt mondani, de sokan élvezettel okoznak testi-lelki fájdalmat. A nő nemcsak az erotikus vágy tárgya lehet, hanem a férfi dühének és frusztrációinak a tárgya is, akin akár a világ, vagy épp a női nem elleni haragját is kitöltheti, főleg, ha nem egészen százas. És a pornó mai, robbanásszerű terjedésével bejött egy veszélyes mozzanat.
És ez formálja a kliensek igényeit: a pornóvideókat nézve a férfi szereplővel azonosulnak, aztán azokat a jeleneteket akarják eljátszani a prostituálttal.
– Azok közt, akik nálunk megfordulnak, szinte mindenkinek volt öngyilkossági kísérlete – mondja a nő. – Visszatérő motívum, hogy a koruknál lényegesen idősebbnek érzik magukat. Vagy hogy már hasadt személyiséggé válnak, mert képtelenek szembenézni ezzel az egésszel. Nekünk
nem azokkal a lányokkal van dolgunk, akik azt állítják, hogy jó ez így nekik, és eszükben sincs abbahagyni. Ha valaki így gondolja, nem fogjuk győzködni.
Én csak azt akarom, hogy ha valakinek rohadtul elege van az egészből, és kétségbe van esve, segíthessek újratervezni az életét, megmutatni, hogyan lehet felépíteni az egészet elölről.
Mindig lehet?
Igen, mindig lehet.
