Macron megmutatta, hogy létezik az ellenzéki csoda

Emmanuel Macron szinte a semmiből lett Franciaország elnöke. Választott politikai tisztséget soha nem töltött be, sőt, a politikában is csak az elmúlt három évben tűnt fel. Mozgalma, a Lendületben! (En Marche!), a választások előtt egy évvel alakult. Macron vasárnap mégis megnyerte az elnökválasztást.

Győzelméből sokan sokféle következtetést vonnak le. A kézenfekvő értelmezés az, hogy az Európa-párti politika és a második világháború utáni politikai felállás végre megerősítést nyert a kontinens egyik legfontosabb államában. Ez fontos következtetés lehetne, ha feltétlenül így lenne. De ebben nem lehetünk biztosak. Ahogy Donald Trump győzelme és a Brexit sem jelenti feltétlenül azt, hogy a hagyományos világrend felborult, úgy Macron győzelme sem jelenti azt, hogy épségben maradt.

Van viszont egy olyan politikai értelmezés is, ami egy csomó magyar ellenzékinek adhat reményt. Eszerint az értelmezés szerint lehetséges a csoda, és fel lehet a nulláról húzni egy ellenzéki mozgalmat úgy, hogy az végül győztesként végezzen a választáson.

Csakhogy.

Ez a mozgalom egyelőre nem végzett győztesként. Igaz, hogy Macron elnök lett, de nemsokára lesz még egy legalább ilyen fontos választás, amelyen a törvényhozást választják meg. Amíg Macron személye előnyös lehetett az elnökválasztásnál, addig a Lendületben! ismeretlensége hátrány lehet.

Macron győzelmére több magyarázat is van. Ebből, mint említettük, csak az egyik az, hogy a francia választók Marine Le Pennel szemben a fennálló politikai rendre szavaztak. A másik értelmezés pont ennek az ellentéte, vagyis az, hogy a fennálló politikai rend ellen szavaztak Macron támogatói is.

A leendő francia elnök ugyanis félig része a hagyományos rendnek, félig kívül áll rajta.

Macron sikeres bankár volt, mielőtt a szocialista kormány gazdasági minisztere lett volna. A Lendületben! bázisát is a szocialista párt középre húzó szárnya adja. Macron ezért tudja elhitetni magáról, hogy a politikán kívülről érkezett, miközben a bázisát nagyrészt pont a létező rend adja. Ezt mutatja a terv is, ahogy a most párttá alakuló szervezet indul a törvényhozási választásokon.

Tervez.

Macron terve szerint az 577 mandátumra és az önkormányzati pozíciókra jelöltek felét civilek adják, és csak a másik fele lehet olyan, aki korábban részt vett a politikában. Ez egyszerre jelenthet megújulást, ahogy azt is, hogy a Lendületben! egyszerűen nem rendelkezik olyan emberanyaggal, hogy elinduljon a választáson. Sőt, Macron azt is kikötötte, hogy a politikából érkezőknek ki kell lépniük a szocialista pártból. Ami egészen addig van rendben, amíg bele nem gondolunk, hogy mennyi olyan párttag vagy szimpatizáns lehet, aki eddig tagja volt a szocialista pártnak.

Egy semmiből kinőtt, alig egy éve létező politikai mozgalomnak nemcsak támogatót nagyon nehéz szerezni, de politikusokat is.

Nagyon adná magát, hogy párhuzamokat vonjunk a Lendületben! és a magyarországi politika néhány szereplője között. Erre a vágyra – mármint a párhuzamvonás vágyára – természetesen van politikai magyarázat is, csak az is pont ellentétes azzal, ahogy Macron győzelmét magyarázni szokták. A magyar kormánnyal elégedetlen szavazók is azért keresnek új szereplőket és a semmiből előkerülő ellenzéki mozgalmakat, mert azt gondolják, hogy Európa populista politikai fordulatával szemben a fennálló rendet képviselő ellenzék tehetetlen. Ezért várják a csodát, ami Franciaországban el is jött.

A Lendületben! csak pár dologban hasonlít arra a politikai mozgalomra, ami nemrég tűnt fel Magyarországon, és egy jelentős politikai győzelmet már be is zsebelt. Az igaz, hogy a centrista Macron mozgalma a Momentumhoz hasonlóan azt állítja, hogy a hagyományos jobb-bal felosztás már értelmét vesztette. Az is igaz, hogy Macron mozgalma szintén határozottan és elkötelezetten EU-barát, ahogy a Momentum is. Ezen kívül viszont nagyon sok hasonlóság nincs a kettő között. Ami a legfontosabb különbség, hogy a Momentum valószínűleg nem a régi rend pártjaitól szeretne elsősorban szavazatokat elhozni, hanem a fiatalok mellett az új, jobbra tolódó politikából kiábrándultaktól, vagy inkább tőlük is.

Sőt, van egy korábbi magyar politikai szerveződés, amivel a Lendületben! sokkal több hasonlóságot mutat:

Bajnai Gordon bejelentkezése, hogy leváltsa Orbánt.

Nézzük meg a párhuzamokat:

• Bajnai is az előző rendet képviselő, nevében baloldali, valódi szimpátiáiban inkább liberális-technokrata-kapitalistának látszani akaró kormánynak volt gazdasági minisztere.
• Bajnai is sikeres üzletember volt a politikai élet előtt, és viszonylag későn lépett be a politikába.
• Bajnai is elsősorban a centrista sármra támaszkodva próbált ellensúlyt mutatni a jobbra tolódó politikával szemben.
• Bajnai is leginkább a régi rend támogatóiból szeretett volna szavazóbázist építeni.
• És Bajnai is ugyanígy, a választások előtt nem sokkal próbált a semmiből politikai mozgalmat létrehozni.

Az, hogy Macron sikeres volt, Bajnai pedig nem, persze több okra vezethető vissza.

Lehetséges, hogy Bajnai túl korán próbált meg visszatérni a politikába. 2014-ben – pláne visszatérésének időpontjában, 2012 őszén – még nem tűnt annyira vadnak a fennálló világrenddel szembeni fenyegetés, hogy egy centrista jelölt ellensúlynak, és ne a régi rend bábjának tűnjön. De az is esélyes, hogy egyszerűen nem volt elég megnyerő jelölt ahhoz, hogy ezt meg tudja csinálni. A legvalószínűbb válasz pedig az, hogy az az egy év, amíg Bajnai miniszterelnök volt, arra nem volt elég, hogy támogatókat szerezzen, arra viszont igen, hogy elpusztítsa az esélyeit egy újabb körre.