Idén 25 éves a Pál apostol levelei ciklus. Szerintem ez az egyik legizgalmasabb önálló lemezed, ráadásul egy nagyon izgalmas korszakban is született, pont a rendszerváltás után. Szerepet játszott ez valamennyire a megszületésében?
Azt hiszem, ezt inkább utólag regisztráljuk, hogy nahát, ez akkor született, és visszanézve nyilvánvalóan igaz. Arra emlékszem, hogy olvasgattam a Római levelet. Akkor ugrott be, hogy ez alapján dalokat lehetne írni, és gondolkodtam, hogy vajon ki írhatná meg a verseket. A feleségem a rádióban dolgozott, az ő ötlete volt, hogy forduljak Sumonyi Zoltánhoz. Akkoriban volt Bartók hamvainak a hazahozatala, és abból készült egy rádióműsor. Sumonyitól pedig abban az időben jelent meg Bartók leveleinek versbe írt változata.
De nem volt bennem egy ilyen – hogy is mondjam – „népboldogító” felbuzdulás, hogy akkor ezt most el kell juttatnom a közönséghez. Inkább az volt, hogy hű, ez most milyen izgalmas téma lesz nekem. De hát én is része vagyok az országnak, része vagyok a népnek, része vagyok az időnek, nyilván nem véletlenül lett az, ami lett. Az viszont, hogy huszonöt év után is idén már nyolc koncertet tartottunk a Pál leveleiből, ez azt jelenti, hogy annak idején jó útra léptünk. Sokat segített az is, amikor kitaláltuk, hogy a levelek megírásának időrendjében fogom énekelni a levelek alapján írott dalokat.
Tehát a megírás szerint, nem pedig a Biblia sorrendjében. Ez főleg Cseri Kálmán könyvének a hatása, akinek volt egy nagyon jó kis Pál apostol könyve. Azért mondom, hogy kis, mert kis terjedelmű, de nagyon jó könyv. Ő közöl két verziót is, hogy mi lehetett a kronológia. Az Apostolok cselekedetiben benne van az életrajz sok részlete, és a levelekből is sok mindent megtudunk, de a kettőből nem mindenki hámozza ki. Szerencsés dolog volt, hogy így kirajzolódott egy élet. Kirajzolódott egy figura, aki ha nincs is eltitkolva, mégis, valahogy rejtve marad a levelek olvasásakor.
A Pál apostol kakukktojás az életművedben. Nem sok ilyen volt, hogy előbb volt meg az ötlet, és ahhoz születtek a versek. Hiszen általában már meglévő verseket zenésítetek meg.
Igen, a bibliai szövegek kivételek. Olyan, hogy költőtől verset kértünk volna, az ritkán fordult elő. Az igen, hogy valami változtatásra engedélyt kértünk. De azok minimális szavak vagy sorok.
Annak mi az oka amúgy, hogy néha egy-egy versből kimarad valami? A legismertebb példa erre talán a Tudod, hogy nincs bocsánat, amelyből kihagytatok egy teljes versszakot.
Gyakran előfordul, húztunk ki Petőfi Gólya című verséből is, vagy a Nyitnikékből. Valahogy a dal úgy kívánja. Ki is lóg az a strófa (a Tudod hogy nincs bocsánatból, a szerk).
Nekünk viszont nem volt olyan fontos. Ráadásul baromi nehéz volt kiénekelni, hogy „pszichoanalízis”. Aztán olyan is volt egyébként, hogy mondjuk elhatároztuk, hogy Szabó Lőrinc, Arany János, vagy Kosztolányi lemezt csinálunk. De akkor is nyilván már csak a meglévő versekből válogathattuk.
A Pál apostol ugyanakkor elindított egy sorozatot is Zoltánnal. Megcsináltuk a Hegyibeszédet, a Tizenöt zsoltárt, a Halld meg szavamat Isten-t. Mind a négy lemezt úgy írtuk, hogy elhatároztuk, hogy a Bibliának melyik szakaszát dolgozzuk fel. Most készülőben van a Példabeszédek, Jézus példázataiból egy lemez. Elég régóta tervezzük, egyszer csak megszületik.
A Pál apostol leveleinek egyébként nagyon sok hozadéka volt még az én életemben. Akkor lettem kiadó. A rendszerváltozás meghozta a lehetőséget, hogy saját kezükbe vegyük a sorsunkat. Tehát a fesztiválokat és a lemezkiadást. Sokaknak pedig örömet jelentett, hogy van egy ilyen kiadó, amelyik nem feltétlenül rendelkezi marketing stratégiával, hanem igyekszik a minőséget felkarolni.
A másik ajándéka a Halmos Bélával való barátságom. Az ember negyven éves korában már nem nagyon tud olyan bensőséges baráti kapcsolatot kialakítani. Óvodás korban simán megy. Egy gimnáziumi osztálytársammal ha összetalálkozom, ma is ugyanott folytatjuk. Negyven évesen viszont… De Bélával végigjártunk együtt több száz koncertet, a környező országokat, ifjúsági táborokat.
Mindeféle felekezetű templomban játszottunk. Az nekem akkora csoda volt. Nem azt mondom, hogy ódzkodtam, a családunkban is volt mindenféle felekezetű. De mégis, én evangélikus lévén, nekem gyerekkoromben egy katolikus templom az mindig kicsit furcsa volt, a szobraival, és hogy sötét van…
Én is tapasztalom, miután van egy vallási témájú humorestem, hogy a különböző felekezeteknél más az ingerküszöb.
Másként reagálnak, igen. De aztán megtapasztaltam, hogy ez teljesen felszínes dolog, mert belül ugyanolyan szeretetteljes élet van. Ha az van. Ha meg nem, akkor nem. Ez már ember függő, nem felekezet függő. Tegnap épp egy evangélikus közösségben játszottam, előtte a református nagytemplomban, Debrecenben volt egy Pál apostol koncert. Előtte Kisvárdán, egy görögkatolikus templomban. Május elején a Szent Imre templomban voltunk a Hegyibeszéddel… és zsinagógában is többször játszottunk.
Bevallom, nekem a Kaláka szeretetem összefonódik az evangélikusságommal. Én ugye, gyerekként, gyerek zeneként ismertem meg a Kalákát. Épp ezért volt egy időszak, gimiben, amikor cikinek éreztem. Sokáig nem is tudtam, hogy a Kalákának vannak felnőtt lemezei. Amikor újra felfedeztem magamnak a Kalákát, az ’98-ban volt, Bodajkon, a Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági találkozón. A leendő feleségem elvitt magával, így ismertem meg voltaképp az evangélikus egyházat, és a Kalákát is. Mit jelent a Te életedben a kereszténység, az egyház, a hit?
Nekem nem volt ilyen Pál apostol-szerű megtérési élményem, hogy leestem volna a lóról. Nagyapám református lelkész volt. Az anyai nagyapám. Apai ágon pedig evangélikus a család. De itt a házban például, akit én nagyapámnak szólítottam, mert az apai nagyapám az meghalt öt évvel a születésem előtt, ő például katolikus volt. Zsámboki Miklósnak hívták, és tényleg úgy is éreztem, mintha a nagyapám lenne.
Egyébként a Zsámboki név az olvasóknak is mondhat valamit. Szobra is van, páter Zsámboki, ő volt a Habsburgoknak a gyóntató lelkésze Madeira szigetén. Azóta is sajnálom, a hatvanas években találtunk egy doboz fényképet a padláson, amikor tataroztak. A család berezelt, és elégették őket. Pedig volt egy csomó kép a kis Habsburgokról. Lakott itt egy rokonunk, jezsuita szerzetes is a házunkban, aki fizika tanár volt… Szóval ez úgy bennem volt, de mégis, az igazi az evangélikus felekezet volt. Azért is, mert oda jártunk, ott konfirmáltam, ott volt a Lutherania kórus. Ott ismertem meg Bach muzsikáját…
Egy gyerek naivitása, ugyanakkor mégis lehet benne valami. Lehet, hogy más kicsit máshogy érti. Minden esetre ez az érzés meg volt bennem. Apám is ott énekelt, a fiam is egy darabig. Ez a valahova tartozás, az is sokat jelent, és az a kegyelem, hogy végül is… Hogy az Úristen gondoskodik rólam. Emiatt sokkal felelőtlenebbül megyek bele néha dolgokba. Ahogy Máté írta a Hegyi beszédben, illetve hát Jézus mondta,… Hogy ne aggodalmaskodjatok a holnap felől, majd az aggodalmaskodik maga felől. Valahogy bennem van ez a fajta szemlélet, hogy nyugodtan csinálhatom a dolgokat, mert van, aki vigyáz rám.
Ez talán arra is vonatkozik, hogy kicsit szembe megyek a Szentírás más passzusával. Jézus pont azt tanítja, hogy aki házépítésre vállalkozik, az előbb nézze meg, hogy van-e pénze gerendára, erre-arra, különben félkész lesz a háza, és kinevetik. De ez a kultúrában nem egészen így működik. Egész nyugodtan el lehet indítani valamit, mert lehet számítani arra, hogy jönnek. Jönnek, és még hozzá tesznek, és alulról, felülről, mindenhonnan kap az ember segítséget. Ennek a tudatában bele lehet vágni fesztiválokba, lemezekbe, ebbe-abba-amabba.
De ez a kezdetekkor is így volt, amikor a Kaláka még nem volt brand? Most könnyen mondja azt az ember, hogy segítek, mert tudom, hogy a Kaláka az „a” Kaláka.
Például majd mutatok neked egy füzetet, most nem tudom, hol van, pedig eltettük… De mindegy, el tudsz képzelni egy dossziét, amire rá volt írva, hogy KFT. Gondoltam, majd abba fogom tenni az iratokat. Most egy évünk egy méter. Tehát abszolút nem voltam benne, hogy mivel jár. Ugyanúgy alapítottam a fesztivált is, 1980-ban. A Kalákának se volt, még a mai napig sincs kitalálva úgy, hogy na, akkor ennyi százalékban gyerek, annyiban meg felnőtt…
Amit mondtál az előbb, az tulajdonképpen egy nagyon természetes folyamat. Kamaszkorban törvényszerű a lázadás. Én most már nem vagyok gyerek. Nekem ne jöjjenek már A cinege cipőjével. Épp ezért, ha általános iskolásoknak játszunk, vagy pláne gimnazistáknak, akkor bizony komoly versekkel kezdjük. Adyval, József Attilával. Ha ez megvan, ha elismertük, hogy ők már nem kisgyerekek, akkor már boldogan hallgatják A cinege cipőjét, mert mégis csak az az igazi. Sokan úgy találtak vissza, hogy megszületett a saját gyerekük, és őket kezdték el hozni. De olyan is volt, aki azon csodálkozott, hogy „Jé, Ti gyerek számokat is tudtok játszani?” Vagy „Jé, Ti játszotok olyanoknak is, akik nem tudnak magyarul?”
Nemrég ünnepelted 66-ik születésnapodat. Tipikus zenész sors, hogy útközben ért ez a jeles dátum. Ráadásul pont a 66-os út hazájában, Amerikában.
(nevet) Tényleg, erre nem is gondoltam. Nem a 66-os úton, hanem San Diegóban voltunk éppen, a mexikói határnál. Betoltak egy nagy tortát, nagyon megható volt. Mindenkinek jutott belőle.
Nyugat-amerikai turnénk volt, ami Vancouverben kezdődött, és aztán San Francisco, Los Angeles, Laguna Beach és San Diego, ezek voltak a nagyobb állomások. Mentünk a UCLA-re, a Los Angeles-i egyetemre is. Van ott néhány magyar szakos hallgató, és csináltunk nekik egy József Attila órát. Játszottunk olyat is velük, hogy a zene alapján találjátok ki, miről énekelünk. József Attilától az Indiában, hol éjjel a vadak című verset játszottuk el. Minden szóba került, az atomtámadástól a bábeli toronyig. Nagyon izgalmas volt. Ilyen érdekes élmények is értek. Mindig vannak nem magyarok. Volt egy amerikai férj annak a Fakatona nagyon tetszett, csak az első szótagot értette (nevet). Főleg, hogy azt annyiszor elénekeltük.
Erre az aspektusra még nem gondoltam.
Mi sem.
Visszatérve a turnézásra, jártatok már Brazíliában, Japánban is, ha jól tudom…
Hogyne. Hétszer jártunk ott.
Hollandiáról még lemez is készült. Ilyenkor jellemzően a kinti magyar közösségek hívnak meg? Vagy pont, hogy nem?
Igazából, is-is. Dél-Amerikába például a magyar közösségek hívtak meg. Ide, Észak-Amerikába is magyar szervezésből indult a turné. De például, amikor Taiwanon voltunk, vagy Japánban, ott egyáltalán nincsenek magyarok. Annyi magyar vonatkozás volt benne, hogy aki először meghívott Japánba, ő egy Kodály-módszerrel tanító zenepedagógus volt.
Az elején mondtad, hogy Ti nem egy marketing alapú cég vagytok. Valamit még is tudtok, ha más nem, ösztönösen. Sok zenekar megirigyelhetné, amit fel tudtatok építeni az elmúlt negyvenhét év alatt. Nem lehet azt mondani, hogy agyon játszana titeket a rádió, mégis van egy nagyon nagy és nagyon stabil rajongótáborotok, külföldre jártok, lemezeket adtok ki, vagytok, éltek és virultok.
Már az elején is mondtam, hogy én nagyon sokszor belevágok olyan dolgokba, amikről nem vagyok pontosan meggyőződve, hogy sikerük lesz. Nem készítek számvetést, nincsen költségvetésem.
Egyébként, aki kiszámítja, annak is egyik bukik, másik nem. Valóban sokan úgy érzik, hogy mi nagyon jól, tudatosan felépített zenekar vagyunk. És az is vagyunk, csak nem pepecselünk minden forgáccsal. Itt van a naptárunk a számítógépben. Egyeztetünk, ha lehet. Mindennek külön színe van. Az egyik szín a Kaláka, ez amikor csak hárman vagyunk, a Három székláb műsorral, az amikor szólóban vagyok… Ez amikor a Vilivel ketten.
Az mitől függ, hogy mi lesz Kaláka, és mi lesz Gryllus Dániel „szóló” produkció? Nem érdekli a többieket? Vagy úgy érzed, nem oda való?
Sok módon lehet. A Teljesség felénél teljesen magamban voltam. Odafönt, a Kékesen, szépen megírtam. Pál apostolnál – ez is egy egyszemélyes dalsorozat. A Hegyibeszéd már szándékosan nem egyszemélyes, mert nem akartunk egy Jézus figurát csinálni. Inkább, mint két tanítvány, vagy szerzetes, aki továbbadja a tanítást. Akkor Sebestyén Márti látta annak a sajtóbemutatóját, és a Zsoltárokban már ő is velünk énekelt. Kányádi Sándor bácsitól kaptuk a „Volt egyszer egy kis zsidó”-t kéziratban. A lemezgyár nem akarta. Az például Kalákának indult, és volt egy vitaestünk, hogy akkor forszírozzuk, ne forszírozzuk. Végül az Öcsivel úgy döntöttük, hogy megcsináljuk mi.
Úgy is kell bele egy lány, nem a Kaláka felállásra találták ki, Szalóki Ágival és Vilmos öcsémmel énekeljük. Most a Példázatoknál gondolkoztam rajta, hogy milyen legyen, és végül is egy fiatal zenekarral, a Korál-szigettel csinálom meg, Smidéliusz Gáborékkal. Rengeteg műsorunk van a Kalákával is, amit nem tudunk eljátszani. Itt van a Szabó Lőrinc est például. Huszonötször kirobbanó sikere volt. És próbáltam még eladni, de nincs több lehetőség rá. A Kosztolányi estünkről ugyanezt el tudom mondani. Az, hogy a Pál apostolnak ekkora szériája van, az egy nagyon nagy dolog. Vannak, akik jönnek, hogy csináljatok már valami újat. Mások pedig azt mondják, hogy a régit szeretnék hallani.
A Pál apostol sikerében biztos közrejátszik az is, hogy időközben új játszótársaid lettek, akik új vérkeringést hoztak bele.
Hogyne, most egész más. Ferenczi Gyuri, ő 2009 óta, idővel az egész Rackajam, most Szirtes Edina Mókus… Ez pedig visszacsatolódik oda, hogy amikor ’90-ben kiadó lettem, sokan csatlakoztak hozzám. Kobzos Kis Tamás volt az első, akinek kiadtam a kazettáját, ami nem Kaláka. Aztán jött Sebő Ferinek a kiadványa. A Hangzó Helikonban rengetegen vannak.
Szarka Gyula hívott éppen fel, hogy az Álmos legendát dolgozza fel Száligner Balázs verseivel. Ágoston Béla gyerekműsora. A Kaláka József Attila lemeze, amit Kapolcson mutatunk majd be, Novák Péter Weöres Sándor dalai… Lackfi János verseiből Herczku Ági fog énekelni Sinha Robi zenéjével. Ezek a következő kiadványok. De ez egyáltalán nem egy profil, amiket így felsoroltam.
Valahol mégis van profil, mert ha a Gryllus kiadó boltjába, a Kaláka Zeneboltba bemegy az ember, azért tudja, hogy miféle zenéket fog ott találni. Tehát nem fog találni poppot…
Igen, mint ahogy nincsen opera vagy szimfonikus zene sem. Nem tudunk erre ráállni…
Kicsit már elébe mentél a következő kérdésemnek, említetted Kapolcsot. Jön a nyár, ami mindig nagyon sűrű a Kaláka számára. Hol mindneütt találkozhatunk veletek?
Van nekünk egy „vállalkozásunk”, a Fatemplom fesztivál az Őrségben, ami június közepén van. Ötödik alkalommal rendezzük meg egy kis faluban, ami negyvenkilenc fős összesen. Ott csak úgy odajönni lehet. Nem olyan, mint a Kaláka fesztivál Egerben, vagy a kapolcsi Művészetek völgye. Ott van egy fatemplom, ami tényleg egyedi, azért, mert ökomenikus felszentelésű, magyar templom. Rátóti Zoli, amikor polgármester volt ebben a faluban, akkor építette részben saját és barátai kezei munkájával. egymást váltják a szabadtéren és a templomban a műsorok. Sebestyén Mártinak lesz koncertje, nekem Lackfi Jánossal, és lesz egy istentisztelet is, ami mindig vasárnap van, és ahova mindig több felekezet lelkészét hívom meg. De lesz Budapest bár, Charlie, Sebő koncert, meg Kaláka persze.
Arról nagyon sokat tudunk már, hogy hogyan szeretsz zenélni. De mint rajongó, milyen zenéket hallgatsz? Például ha most ajánlani kéne valami hallgatnivalót az olvasóknak, mit mondanál?
Nagyon érdekes, most sokszor meghallgattam valamit… A saját Ünnepi szonettkoszorú című lemezünket fogom ajánlani. Tizennégy mai költő írt szonettkoszorút, a ciklus mesterszonettje pedig József Attila Hazám című versének hetedik szonettje. Nagyon izgalmas szép vállalkozás volt elénekelni. Ez valahogy nem terjedt el annyira. Ami nem csoda, mert mi is ritkán játsszuk. Ez olyan, hogy vagy eljátsszuk az egészet, ami fél óra, vagy nem játsszuk.
De sok mindent szeretek, akár saját zene, akár másé. Ha zenét hallgatni van kedvem, akkor inkább klasszikusokat. Például barokk zenét. Elég mindenevő vagyok. Popzenét mondjuk nem hallgatok. Teljesen kívül esik az érdeklődési körömön. Behúzom a nyakamat, amikor látom A Dalt, vagy ezt az Eurovízió fesztivált.
És már nem is a zenéről szól. Nincs is mit megértenem talán belőle. Nem nekem írják. De még azt se mondhatom, hogy azt nem tekintem minőségnek. Mert ha meghallgatok két dalt, én is érzem, melyik a jobb. Az azt jelenti, hogy van benne minőség, mert különben azt mondanám, egyformák. Csak nem izgat fel a dolog. Öreg vagyok, na, maradjunk ennyiben.
Kiemelt kép: MTI / Rosta Tibor
