Közélet
Teljesen leégett egy családi ház melléképülete Budapest IV. kerületében csütörtökön este, a lángok belekaptak a ház tetőszerkezetébe is.
Egyre több részlet derül ki arról, miért vonultak ki a TEK-esek a faluba és zárták azt le szilveszter éjjelén.
Hárman kerültek kórházba, köztük egy gyerek.
Így akarták elhallgattatni, féltek, hogy elárulja, korábban kétszer is megerőszakolták.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.01.02.
Felháborító felvételt tettek közzé amerikai ügyészek egy gyilkossági ügy tárgyalásán.
Nem engedték le az ellenőrök metróba olvasónkat, Edinát, aki tavalyi tömbjeggyel akart utazni csütörtökön. A segítség a jegypénztáros képében érkezett
Siklóernyőzés közben lezuhant és koponyatörést szenvedett egy turista a kárpátaljai Drahobrat üdülőtelep térségében.
A kétkerekű egy teherautóval ütközött a Rákóczi úton.
Egészen pontosan exhumáltak és hamvasztottak. Mert nem vandálok műve volt, hanem hivatalnokoké.
A két hídszakasz közé került, amikor a hídelemeket visszacsukták.
A 27 éves férfi egy vadászlesről lezuhanva landolt a nyílvesszőn, amely a szíve fölött fúródott a testébe.
A férfi két emberre is ráfogta a pisztolyát. Egyikük egy sörösüveggel "szerelte le" a fenyegetőzőt, egyszerűen fejbe vágta.
A 41 éves nő éppen a templomból tartott hazafelé, amikor az istentiszteletet tartó 66 éves pap elütötte.
A férfi a rendőröknek azt állította, hogy félt a gyermektől, akit szilveszter napján gyilkolt meg egy baltával.
- 06:58 „Szlovákiában élni olyan, mintha kémfilmben lennénk. A Fico elleni merénylet csak fokozta ezt az érzést”
- 06:37 Zápor, zivatar, jégeső jöhet
- 06:15 Buschraft, avagy ilyen a túlélő túrázás
- 06:09 Egy éve ilyenkor: meg akarta ölni szüleit az örökbefogadott kislány, akiről kiderült, hogy huszonéves nő
- 06:07 Donald Trump megőrizné a fegyverviseléshez való jogot
- 05:05 Balatonalmádi hotel az év legjobb wellness szállodája
- 03:19 Váratlanul sima verésbe szaladt bele az AC Milan
- 22:01 Nyárra mégis lesz ügyelet Tahitótfalun
- 21:52 „A géniuszok eldöntötték, hogy les volt. Ezt akarjuk?” – kiakadt a Vidi edzője
- 21:30 Saját apja lőtt rá hathónapos gyermekére Arizónában
- 21:19 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.18
- 20:41 Újra összeállt a Girls Aloud
- 20:29 A Paksnak belefért két kihagyott büntető, a Vidinek két lesgól viszont már nem
- 20:09 Magyar Péter: Holnap feljelentem Orbán Viktort
- 19:59 Piranhák árasztották el egy brazil város utcáit
- 20:09 Magyar Péter: Holnap feljelentem Orbán Viktort
- 19:35 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 18:40 Blikk: A rendőrség elfogta a móri mészárlás miatt elítélt K. Edét
- 17:36 Heves zivatarok jöhetnek
- 21:30 Saját apja lőtt rá hathónapos gyermekére Arizónában
- 19:48 Rajthelyes büntetést kapott az időmérőn brillírozó Oscar Piastri
- 13:41 Rendőrök gyűrűjében kezdett kiabálni egy férfi a Fico állapotáról tájékoztatót tartó szlovák miniszterrel
- 19:03 Ködkísértet és 230 km/órás szél is előfordul a 140 éve működő lengyel magashegyi időjárásállomáson
- 18:04 Georgia államfője megvétózta az ügynöktörvényt
- 16:06 Négy nap után élve ástak ki a föld alól egy sérült férfit Moldovában