Közélet

Végignézte testvére a siklóernyős halálát

Palkó István
Palkó István

kárpátaljai tudósító. 2014. 01. 02. 14:33

Siklóernyőzés közben lezuhant és koponyatörést szenvedett egy turista a kárpátaljai Drahobrat üdülőtelep térségében.

Korábban a témában:

A Vinnyicából érkezett fiatalember halálát végignézte az áldozat testvére, aki elmondta, hogy a fivére a Fagyalos gerincéhez tartozó Sztog-hegy 1707 méteres csúcsáról kísérelt meg siklóernyős ugrást. Bár a körülmények kedvezőek voltak, és az elrugaszkodás is sikeres volt, a férfi mintegy 50 méternyi siklás után, eddig ismeretlen okokból, váratlanul a sziklás hegyoldalnak csapódott.

A helyszínre kiérkező hegyimentők megállapították, hogy a sérült rendkívül súlyos, nyílt koponyasérülést szenvedett, és azonnal a rahói kórház baleseti sebészetére szállították, ahol azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Camera obscura

Hasonló, de szerencsére nem halálos kimenetelű balesetet vett fel egy bázisugró a saját sisakjára szerelt kamerával. Ezek a kis méretű, de remek képet rögzítő kamerák vélhetően még számos balesetet rögzítenek, hiszen használatuk egyre terjed.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.