Üzleti tippek

Nem a jegybank tehet a magas kamatról

admin

2009. 02. 05. 17:04

Sokak szerint a magas alapkamat a banki finanszírozásra váró kis- és középvállalkozások, valamint a bankrendszer stabilitásának legnagyobb ellensége. Érdemes tisztázni néhány félreértést. Az Üzlet és Siker elemzése.

Találós kérdés. Mi az: Magyarországon 9,5 százalék, Lengyelországban 5,75 százalék, Szlovákiában 3,25 százalék, Svájcban 1,16 százalék, az eurózónában 2,5 százalék és a pénzügyi bennfenteseken kívül senki sem érti, hogy miért annyi? Biztosan kitalálták: a jegybanki alapkamat.

A mitikus jelentőséggel felruházott, kéthetes MNB-kötvény hozama, amelyről a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa dönt rendszerint havonta egyszer egy öt órán át tartó, zártkörű, ádáz vita során. A hivatalos jegybanki álláspont szerint az alapkamat a nemzetközi tőkepiacok globális vizein hánykolódó gazdaságunk végső menedéke az infláció és a pénzpiaci spekuláció elleni harcban.

Végvári mozgalom

Először is szögezzük le, hogy rossz célpontot választ az, aki a jegybankot okolja a nemzetközi mércével nézve is magas honi kamatszintért. A Monetáris Tanács tagjai ugyanis hiába döntenének úgy, hogy olcsó pénzhez juttatják a vállalkozásokat a gazdaság élénkítésének szándékával.

Igyekezetük egy újabb, az októberihez hasonló mértékű finanszírozási válságot idézne elő, melynek során a még kitartó külföldi tulajdonú befektetők is hazamenekítenék pénzüket – ezzel 300 forint fölé tornázva az euró árfolyamát. Bárki, aki megnézi ugyanis a jegybanki alapkamat eddigi mozgását 2001 májusa, az inflációs célkövetés bevezetése óta, láthatja, hogy a jegybank nem meghatározza, hanem követi a piaci kamatokat, miközben stabilizálni próbálja a forint árfolyamát.

A mostani válságban sem történt ez másként, hiszen az október 22-ei 3 százalékpontos kamatemelést már jóval megelőzte a hozamok emelkedése. Október 10-én a kincstárjegyek hozamai átlépték a 10 százalékot, a kötvényhozamok pedig már 11 százalékhoz közelítettek – miközben a jegybank még mindig csak 8,5 százalékot fizetett a tőle kéthetes kötvényt vásárlóknak. Eközben a forint árfolyama zuhant, ingadozása pedig a korábbi érték ötszörösére emelkedett. Az ellentmondás csak egy drasztikus kamatemeléssel volt feloldható – pont, mint 2003-ban.

A magyar állampapírpiac mostani összeomlását megelőzte az államkötvények nemfizetési kockázata elleni biztosításáért fizetendő díj (CDS) megugrása. 2008 nyarán a magyar papírok CDS-e még csak 2 százaléka volt a névértéknek. Ez már akkor is több volt, mint, mondjuk, Lengyelországé (1 százalék), de október 9. után hirtelen a háromszorosára nőtt ez az érték.

Ezzel kerültünk Izland mellé a spekulatív befektetők ominózus térképén, akik – a Monetáris Tanács egyik vezető tagjának Egri csillagokat idéző szóhasználatával élve – megindították a „százötvenezres török sereget” kishazánk ellen. A külföldiek kezében lévő állampapír-állomány értéke csaknem a 2005 eleji értékre esett vissza, a forint árfolyama pedig elérte a korábbi sáv közepét. A valódi kérdés tehát, hogy miért pont Magyarországot érte ez az erősen spekulatívnak és összehangoltnak tűnő támadás.

Kockázatosak lennénk?

A spekulánsok döntését indokolni látszik, hogy a magyar pénzügyi rendszer legszembetűnőbb jellegzetessége a kockázatossága. Bankrendszerünk hitel-betét aránya (150 százalék ) az európai élmezőnyben van, s ha hozzávesszük az OTP bolgár, ukrán, orosz és szerb kihelyezéseit is (170 százalék), akkor már csak a dán–lett–svéd–észt kvartett előz meg minket.

Gondolom, nem szükséges emlékeztetni senkit arra, hogy a két listavezető (Dánia és Lettország) a magyarhoz hasonló nemzetközi segítségre szorult és szorul a válság eredményeként. Országunk nettó külső adóssága a GDP felét nyaldossa alulról, s ennek többségét a magánszektor devizahitelei adják.

Nincs elegendő hazai megtakarításunk, ezért erőteljesen függünk a külföldi forrásoktól: idegen forrásaink 30 százalékát külföldről vonjuk be – szorosan Románia nyomában. Ráadásul a bankok hosszú távú, jelzálog alapú devizahiteleiket rövid lejáratú kölcsönmegállapodásokból finanszírozzák. Ez a devizacsere- (swap-) piac mesterséges lélegeztetése nyomán mára életveszélyes stratégiává vált. Emiatt is érintette érzékenyen a hazai bankok likviditását a magyar országkockázat romlása, amely elzárta előlük a külföldi forrásokat– miközben a bankszektor 90 százalékát birtokló anyabankok saját otthoni problémáikkal voltak elfoglalva.

Helyzetünket, ha lehet, még tovább rontotta a régi és az új Európa felerősödő megosztottsága. Az európai jegybank például az eurózónán kívüli tagországok által kibocsátott államkötvényeket a mai napig nem fogadja be fedezetként. A fentiekhez társul még 18 év fiskális túlfogyasztása és eladósodása, az európai mércével mérve hihetetlenül makacs inflációs rátánk s jól ismert politikai feszültségeink, amelyek a hosszú távon szükséges reformokat hátráltatják. Ha eddig nem volt világos számunkra, akkor októberben a pénzpiacok egyértelműen értésünkre adták: a legsérülékenyebb ország vagyunk Európa szívében.

A magas magyar kamatszint tehát inkább következmény, mintsem problémáink forrása. Mégis, mi történne, ha a jegybanki logika ezentúl más srófra járna, mint az eddig mérsékelt sikereket felmutató, inflációs célkövetés? Mi az akadálya annak, hogy az elsődleges jegybanki cél mostantól kezdve a gazdasági növekedés legyen? – kérdezik sokan, joggal.

Cél: a stabilitás

A kamatcsökkentések előtt eddig tornyosuló akadályok ugyanis valóban jelentéktelenre zsugorodtak össze: a nyersanyag- és ingatlanárak korábbi menetelése már nem tolja költségoldalról az inflációt, kereslet pedig nincs, ami húzná. A fogyasztás és a beruházások visszaesnek, külpiacaink is szűkülnek, a kormányzati fogyasztásnak-beruházásoknak pedig határt szab a kiadási plafonról szóló, új törvény. Likviditási csapda veszélye sem fenyeget minket, mint például az Egyesült Államokat vagy Svájcot. Legalább 2 százalék alá kellene süllyednie az irányadó kamatlábnak ahhoz, hogy a további kamatvágások hatástalanok legyenek.

Mindazonáltal siettetnünk sem szabad a kamatcsökkentést. Abból kell kiindulnunk, amit az európai magországok elzárkózása nyilvánvalóvá tette: nem számíthatunk az eurózónához történő csatlakozásunk felgyorsítására. Ezért a forintpiac stabilitásának és a forint elsődleges szerepének visszaállítása kell, hogy legyen a fő cél. Mindezt pedig csak fokozatos kamatcsökkentésekkel lehet elősegíteni.

A fokozatosság a helyzet sérülékenysége, a forintárfolyam stabilitásának megőrzése miatt indokolt. A csökkentés pedig azért, hogy a forintfinanszírozás újra vonzóvá váljék a bevételüket jórészt még mindig forintban realizáló kkv-k és háztartások számára – és ezzel növekedjék a pénzügyi rendszer stabilitása. Elvégre nem köthet minden vállalkozás határidős fedezeti ügyletet minden kamatfizetése mellé…

Egyelőre úgy tűnik, hogy az MNB óvatosan támogatja ezt a stratégiát, s ebben erősíti az állampapírhozamok lefelé araszolása is. A jelenlegi, magasabb eurókamatok mellet nem is kellene sokkal csökkennie a magyar kamatszintnek ahhoz, hogy a magyar bankrendszer kockázatosságát leginkább befolyásoló devizaforrások visszaszoruljanak a hitelezésben, és a főszerepet hét év után újra átvegye a forint – megteremtve ezzel a gazdaság egészségesebb növekedésének alapjait.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

A gorgeous female standing behind blinds wearing lingerie and stockings

Az anális szex nem játék

Magukra hagyták haldokló szeretteiket

Elderly 95 years old woman sitting miserably at the table at home and counting remaining coins from the pension in her wallet after paying the bills.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.