Ön jelenleg Varsó és Budapest között ingázik. Milyen különbségeket tapasztal a lengyel és a magyar vállalkozók mentalitása, üzleti kultúrája között?
Vállalkozói képességekben nincsenek nagy különbségek. Magyarországon viszont először szembesültem egy érdekes jelenséggel: a titokkultúrával. A magyar vállalkozók – szemben például a lengyel vállalkozókkal – nem akarnak a nyilvánosság elé állni, legyenek bármennyire tisztességesek, nem vállalják fel üzleti sikereiket. A lengyel vállalkozó – megítélésem szerint – viszont nem küzd annyira a megélhetéséért, mint például a magyar vállalkozó. Ott jelenleg alig esik szó arról, hogyan éljék túl a válságot, talán azért, mert úgy vélik: a lengyel gazdaság jóval nagyobb vállalkozói kört bír el.
Ez a két tényező kimondottan igaz arra a szektorra, ahol leginkább jelen vagyunk: a 3–7 millió eurós értékű cégek szegmensében.
Milyen üzleti számokat néznek ebben a kategóriában?
Kockázatitőke-alapunk két kritériumot tart fontosnak: kipróbált üzleti modell, továbbá legalább egy profittermelő üzemi eredmény. Persze, attól függ, hogy milyen iparágról beszélünk, de ez a két szabály mindig sine qua non számunkra. Ami a kivásárlási magántőkealapot illeti, a tranzakciók mérete sok esetben meghaladja a 30 millió eurót, ezért általában itt nyereséges és piacvezető cégekről beszélünk.
Milyen iparágban, milyen vállalatok után kutatnak Magyarországon?
Elsősorban technológiai és kiskereskedelmi cégek után kutatunk, és nem fektetünk induló projektekbe. Magyarországon jelenleg sok, nagyon sikeres, de kisméretű IT-cég van a piacon, viszont egyik sincs konszolidátor szerepben. Talán egyetlen cég, a KFKI volt ilyen szerepkörben, amelyet a Matáv vett meg. Jelenleg azonban nem mutatkoznak jelek arra, hogy egy magyar cég kinövi magát, és külföldön fog terjeszkedni.
Ez elég pesszimistán hangzik, viszont 3-4 százalékos GDP-emelkedést is elképzelhető tart Magyarországon 2011-től. Ebben a kérdésben tényleg ennyire optimista?
Igen, én bízom a gazdaság törvényszerűségeiben és a józan észben. Szerintem teljesen mindegy, hogy 2010-ben milyen politikai színezetű kormány alakul. Az új kormánynak könnyebb dolga lesz, mivel addigra a főbb makrogazdasági mutatók mind „zöldek” lesznek. Így a kormány az első két évben véghez fogja vinni a rég várt reformokat. Az ország hosszú távú kilátásai nagy részben a következő három évben lesznek megalapozva. Így egy 2011-es, erős fellendülés nagyon megkönnyítené az euró bevezetését 2012-től. Persze, ha mégsem lenne euró 2013-ig, ez nagy problémát jelentene a magyar gazdaságnak.
Térjünk vissza, hogyan látja a cége szerepét és a kockázati tőke kilátásait Magyarországon a nemzetközi gazdasági válság közepette?
Úgy gondolom, hogy a válság miatt felértékelődik a magán-, illetve a kockázati tőke szerepe. Számunkra ez nagy előnyt jelent, hiszen cégünk rendelkezik friss tőkével, amit szinte minden iparágban mozgósítani tudunk. Emellett – és ezt mindig szerettem hangsúlyozni – 18 év alatt, amióta ezt az üzletet visszük, nagyon sok tapasztalatra tettünk szert, nagyon sok helyzetet éltünk át, és merem azt gondolni, hogy a vállalkozók ezt fel is tudják ismerni – mint hozzáadott értéket.
A válság hatására érez-e pozitív elmozdulást a magántőke, illetve a kockázati tőke megítélésében a magyar vállalkozók körében?
Egyértelműen. Bízom abban, hogy most még könnyebben fogjuk tudni elmagyarázni a vállalkozóknak, amit eddig nem akartak elfogadni. Régebben a vállalkozók alapszemlélete az volt, hogy összehasonlították egy kereskedelmi hitel kamatát a kockázati tőkések profitelvárásaival, amely cégértéktől függően évi 15–25 százalék. Így nézve nyilván olcsóbb a hitel, ráadásul nem kell senkit bevenni tulajdonostársként a cégbe. Ezzel csak az a baj, hogy nem lehet összehasonlítani a kettőt, hiszen a bank csak a hitellel, a kamattal törődik, míg tapasztalatot, piacismeretet, pénzügyi szakértelmet vagy kapcsolatrendszert nem fog adni.
Ugyanakkor létező félelem az is, hogy a vállalkozó úgy véli: ha nem teljesíti a magán-, illetve a kockázati tőkés feltételeit, akkor magára hagyják a céget.
Erről szó sincs. Egyrészt, mindig előre meghatározzuk a beszállás és kiszállás feltételeit. Másrészt közös érdekünk, hogy a cégértéket megnöveljük. Amikor eljön a kiszállás ideje – általában 4-5 éven belül –, addigra már a megállapodott háromszoros megtérüléssel kívánunk számolni, ami szintén háromszoros megtérülést jelent a vállalkozónak. Abban az esetben, ha nem teljesít a cég, mindenki „bajba kerül”, a mi cégünk is. Ilyenkor vagy fel kell turbózni a céget további pénzekkel, vagy új piacokat kell szerezni például cégakvizíció révén – ebben szintén segítünk, mert egyszerűen ez a közös érdekünk.
Névjegy
Tüske Tamás (36) magyar származású, francia állampolgár, közgazdász. 2007 júliusától az Enterprise Investors magán-, illetve kockázatitőke-befektető csapatának magyarországi képviselője. Párizsban született, 2004 óta él Magyarországon. Kezdetben a KPGM könyvvizsgáló cégnek, majd a Waberer’s Holdingnak dolgozott. Hobbiszinten fényképez, de saját bevallása szerint van, amikor maga a munkája a fő hobbija. Jelenleg Varsó és Budapest között ingázik. Élettársával él együtt, gyermekük még nincs.
EI-csoport
Az Enterprise Investors (EI) befektetési tevékenységét 1990-ben kezdte meg a 240 millió dolláros Lengyel–Amerikai Vállalkozói Alap (PAEF) létrehozásával. A PAEF-et az amerikai kormány alapította a lengyel magánszektor támogatására abból a célból, hogy kis és közepes nagyságú lengyel cégeknek biztosítson közvetlen törzstőke-befektetést és kölcsönt.
Az EI-csoport eddig 6 kivásárlási (magántőke-) alapot működtet – összesen 1,6 milliárd eurót kezelve. Idén ősszel zárták le az Enterprise Venture Fund I (EVF I) alapot, melynek befektetései 1–5 millió euró között mozognak majd – kimondottan – kockázatitőke-projektenként Lengyelországban, illetve a közép- és kelet-európai országokban. Mintegy 30 befektetést terveznek a következő 3–5 éves időszakban.
