Pénzügy

110 ezer kár keletkezik évente

Átlagosan ennyiszer üt be a baj otthonunkba, ennyi káreset történik, és ekkor jön jól a biztosító segítsége, mely évente több milliárd forintot is kitehet. Jöjjenek a leg-leg-legek.

Az Allianz biztosítót faggattuk ki arról, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek a lakásbiztosítási piacon, és hogy valójában mekkora segítséget is nyújtanak a bajba került embereknek, családoknak. Kíváncsiak voltunk például arra, mik a leggyakoribb lakásbiztosítással összefüggő károk, amiket bejelentenek náluk.

Illusztráció Fotó:MTI/ Balázs Attila

Ha csak tisztán a viharos időjárással összefüggő károkat nézzük, akkor a beázásokból, illetve tető- és panelhézag beázásokból van a legtöbb. 2016-ban azonban kiemelkedően sokat rögzítettek jégkárból és villámcsapás okozta indukciós kárból is (= amikor a háztartási készülékekben keletkezik kár a villámlás miatt).

40 milliós segítség

Az összes kárt nézve pedig a csőtörés vezeti a „toplistát” – ez a kártípus teszi ki a regisztrált esetek mintegy harmadát. Elég gyakori még az üvegtörés is (10% feletti részesedéssel), valamint a beázás, illetve baleseti károk is. 5% feletti súllyal van jelen még a jégverés, vihar, a tető- és panelhézag-beázás, illetve a villámcsapás károk. Ha végignézzük ezt a listát, csupa olyan „balesetről” van szó, amelyek bármely háztartásban előfordulhatnak. És a kár is jelentős lehet.

Ha már itt tartottunk, megkérdeztük, milyen károkra fizettek a legtöbbet. Kiderült, hogy a tavalyi évben magasan a csőtöréses károk okozták a legtöbb kifizetést – kis híján ugyanannyit fizettek csőtörésre, mint az ezt követő 3 kárra együtt, vagyis tűz-, jégeső-, illetve a beázási kárra.

Az egyes károkra kifizetett legmagasabb összegeket nézve pedig a tűzkárok jártak az élen: a legnagyobb kifizetés majdnem elérte a 40 millió forintot. A másik két legnagyobb térítést csőtörésre és villámcsapás indukciós hatása miatt keletkezett kárra fizették ki. Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha a 40 milliós tűzesetnél nincs biztosítása az ügyfélnek?

Évi 110 ezer hálás ember

És hogy mikor kellett a legtöbb kártérítést kifizetniük? Az elmúlt 10 évet figyelembe véve egyértelműen 2010 volt a biztosítók fekete éve. Az Allianz például 210 ezer darab kárt rögzített, és mintegy 40 százalékkal több volt a teljes évi kárráfordításuk, mint máskor, átlagban.

Ebben az évben több hónapban is a viharkárok okoztak tömeges bejelentést, náluk is csaknem 40 ezer viharkár volt 2010-ben, négyszer annyi, mint 2016-ban. És a beázásos károk száma is megközelítette a 30 ezer darabot. Emellett 2010-ben volt a felsőzsolcai árvíz is – csak erre az igazán váratlan és súlyos pusztítást végző káreseményre összesen másfél milliárd forintot fizettek ki érintett ügyfeleiknek.

Egy átlagos évben egyébként több mint 7 milliárd forint lakossági vagyon kárkifizetés keletkezik, az átlagos kifizetett kárérték 60 ezer forint körüli, és mintegy 105-115 ezer kár között oszlik meg ez a több milliárdos kifizetés. Ha egy háztartásra egy káreset jutna, akkor ennyi család áldhatja évente az eszét, hogy gondolt a biztosításra.

Beavattak minket abba is, hogy az Allianznál a leggyakrabban előforduló vagyon- és felelősségi károkra már a lakásbiztosítások alapbiztosítása is fedezetet nyújt (az alapbiztosítás valamennyi biztosítási szerződés része). Azonban az ügyfelek igényeik szerint nagyszámú kiegészítő biztosításból is választhatnak, amelyek között a további vagyon-, felelősség-biztosítások mellett személybiztosítási és gépjárműre szóló fedezetek is szerepelnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik