A 2000-es évek első felében sokan, főleg liberális közgazdászi körökből az adott éveket kiemelve arra a hamis következtetésre jutnak, hogy elszakadtak a bérek a teljesítményektől, pedig ez a szakasz csak az utolérési folyamat része volt – állítja tanulmányában Hanti Erzsébet, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) munkaügyi szakértője.
Hanti szerint a GDP és a reálbérek alakulásának összehasonlítása azt bizonyítja, hogy Magyarországon a keresetek alulértékeltsége sokkal nagyobb, mint azt az ország gazdasági fejlettségi szintje indokolná, ami akkor látszik világosan, ha megfelelően hosszú időtávon végezzük az összevetést.
Ha 2001-et tekintjük kiindulópontnak, akkor úgy tűnik, hogy a bérek elszakadtak a teljesítményektől…
Reálkeresetek és GDP 2001-től. Forrás: Hanti Erzsébet, MSZOSZ
…de Hanti szerint találhatunk olyan időtávot is, amely azt támasztaná alá, hogy hogy a bérek a GDP-vel teljes összhangban alakultak – mint írja, a hosszú távú folyamatok szakaszos vizsgálatánál óvatosan kell eljárni.
Reálkeresetek és GDP 1996-tól. Forrás: Hanti Erzsébet, MSZOSZ
Bár Medgyessy nevét Hanti nem említi, az első grafikon az egykori miniszterelnök mellett szól: számos közgazdász a „jóléti rendszerváltás” béremeléseit tartja „ősbűnnek”, amely miatt Magyarország lejtőre került.
A Hanti-féle statisztikák viszont a magyar főárammal szembeúszó Gazdag László – olykor lapunkban is publikáló – közgazdász, egyetemi docens nézeteinek szolgálhatnak támasztékul. Gazdag egy korábbi esszéjében kifejtette: közkeletű tévhit, hogy Medgyessy a béremeléseivel tönkretette a gazdaságot, amit Gyurcsány megszorító csomagokkal megpróbált rendbe rakni – a helyzet éppen fordítva igaz. A költségvetés fejreállásának valódi oka Gazdag szerint nem a béremelések, hanem inkább a pénzügyileg megalapozatlan autópálya- és metróépítési program, és a gazdaságnak – s ezen belül nagyrészt a nemzetközi nagyvállalatoknak – nyújtott állami támogatás többszöröződése.
bűnbakká tett jóléti intézkedések
Ahogy a Matolcsy György által is jegyzett Jövőkép című tanulmány fogalmaz: „(…) „jóléti rendszerváltás” egyszerű logikára épült: ha a széles rétegek jóléte a gazdasági növekedés ellenére sem javul érdemben, akkor azt az állami
újraelosztás növelésével kell elősegíteni. Az ára pedig, most is – mint mindig – az államháztartás tartós egyensúlytalansága és az állam egyre mélyülő eladósodása lett.”
Szó nincs arról, hogy ez pusztán a Fidesz-közeli közgazdák nézete lenne – azt a mondatot, hogy Magyarországon a bérek elszakadtak a teljesítményektől, talán Békesi László, a Horn-kormány pénzügyminisztere mondta ki legtöbbször, és a politikai-gazdasági elit számos ismert tagja osztja e véleményt.
Hanti fölemeli a szavát azon tétel ellen is, miszerint a bérnövekedés az elmúlt időszakban inflációs hatást gerjesztett volna. A grafikonból ez az összefüggés nem olvasható ki.
Keresetnövekedés és infláció. Forrás: Hanti Erzsébet, MSZOSZ
Hanti szerint a bérköltségek, a bérek növekedése kétségkívül hozzájárult az infláció alakulásához – termelési költségként beépülve a termékek árába. Kérdés azonban, hogy szerepüket pontosan hol helyezzük el. Az APEH 2006. évi társasági adóbevallási adatai alapján számolva a nettó árbevételben 9,8 százalékot tett ki. Ilyen költséghányaddal a bérek alakulásának nincs sok esélye érdemi hatást gyakorolni az árak megállapításánál. Hivatkozni persze lehet rá, ráadásul a hozzá nem értők számára elég hatásosan – véli Hanti Erzsébet.
A Hanti Erzsébet által idézett statisztikák újra csak Gazdag László közgazdász nézeteit igazolják. Gazdag szerint az Orbán-kormány 2000-2001-ben jelentősen megemelte a minimálbéreket, majd Medgyessy kormánya végrehajtotta az 50 százalékos közalkalmazotti béremelést 2002 szeptemberében. Az infláció mégis ment lefelé, mivel a mai globalizált világban a termelés és a kereskedelem az értékesítés volumenével, nem pedig áremeléssel reagál a béremelkedésre – magyarázza Gazdag, miért nem jelentett a béremelkedés inflációs nyomást keresleti oldalról.
elfojtott infláció?
Másfajta megközelítésben amellett lehet érvelni, hogy a béremelések, az elszálló költségvetés, s még emellett az élénkülő hitelfelvétel inflációs nyomást jelentettek, amelyet a jegybank – tekintet nélkül a reálgazdasági következményekre – durván igyekezett elfojtani azáltal, hogy magasan tartotta a kamatokat. A magas kamat növelte a forint iránti keresletet, s felértékelődő pályára tette a forintot – az egyre erősebb forint mellett egyre olcsóbbá vált az import, így csökkent az infláció.
Ám mindez – mint Várhegyi Éva közgazda fogalmazott egy tanulmányában – felveti azt a kérdést, hogy nem kellett-e, illetve kell-e túl nagy növekedési, foglalkoztatottsági vagy külső és belső pénzügyi egyensúlyromlási árat fizetni. (Ez Surányi Simort illető kritikájának a lényege is). Simor álláspontja ismert: szerinte a jegybanktörvény és a legjobb nemzetközi gyakorlatok alapján nem folytathatott volna másfajta monetáris politikát.
A Hanti-tanulmány talán legérdekesebb része annak kimutatása, hogy az adórendszer változásai nemcsak a legutóbbi időkben, hanem évtizedes távlatban is egyre hátrányosabbak az alacsony és közepes jövedelműeknek. Az szja adósávjainak határai nem követték az inflációt, egyre jobban „összenyomódtak” – írja Hanti. A legfelső adósáv alsó határának 13,5 százalékánál volt 1988-ban az átlagkereset, ez 1990-re 32,3 százalékra emelkedett, 1992-ben már a felénél, 1994-ben a háromnegyedénél volt, 2000-ben pedig átlépte az átlagkereset a felső kulcs szintjét – idézi föl Hanti.
Ez a folyamat ellentétes a progresszív adó logikájával, de ellentmond az uniós országok gyakorlatának is, ahol a legfelső kulcs általában magasan az átlagkereset felett lép be – teszi hozzá. (Bár a szerző erre külön nem tér ki, de mindez nyilvánvalóan magyarázza azt is, miért is szimpatizálnak sokan az egykulcsos adóval.)
Az szja-kulcsok és a bruttó átlagkereset alakulása. Forrás: Hanti Erzsébet, MSZOSZ
Hanti megállapítja: az alacsony és az átlagkeresethez közeli jövedelmek az évek múlásával egyre magasabb adósávokba kerültek, adóterhelésük folyamatosan nőtt, miközben a magas jövedelmek adóterhelése – a trendet tekintve – csökkent. A folyamat napjainkban is tart.
