A mediáció 7 lépése
• A vitázó felek mediátort választanak az Igazságügyi Minisztérium listájáról.
• A mediátor ismerteti a szabályokat, tisztázza az aláírási jogokat (szerencsés, ha az üléseken jelen lévő személy a végső megállapodás aláírására jogosult). Megállapodnak a díjazásban is – ez órabérben több tízezer forintra rúg.
• Mindkét fél előadja az ügyet – ki-ki a saját olvasatában. A mediátor tartalmi és érzelmi alapon tisztázza a helyzetet. Megfogalmazzák a körvonalazódott témákat, amelyekben megállapodásra kell jutniuk.
• Átbeszélik az összes felmerült nézetkülönbség okait. A mediátor a panaszokat átfogalmazza úgy, hogy melyik félnek mi az érdeke, s megpróbálja feltárni a vita tárgyát képező körülményeket.
• Ötletelés (brainstorming) során végigzongorázzák a lehetséges megoldásokat.
• Írásba foglalják a megállapodást, az eljárás sikerességét (vagy sikertelenségét) bejelentik a minisztériumban.
• Az utókövetés során a mediátor néhány hét elteltével telefonon megkérdezi a feleket, hogy betartják-e a megállapodást, nincs-e szükségük segítségre.
Gyorsabb, olcsóbb, hatékonyabb
Hódító útjára e módszer az angolszász területekről indult, onnan, ahol az önrendelkezés iránti igény markánsan jelen van a mindennapokban. Az országok egy részében – Japán, Nagy-Britannia, Izrael – a mediáció már a gazdasági kultúra magától értetődő része, s az Európai Unióban is mindinkább előtérbe kerül. A közvetítői segítséget választók szempontjai között az első helyen a személyes kapcsolatok fenntartása áll, ezt követi a költségcsökkentés. Felmérések szerint a perérték növekedésével a bírósági eljárás során a költségek hatványozódnak, míg a mediáció, az eljárás rövidsége okán, viszonylag olcsó. Fontos az időtakarékosság (néhány óra, esetleg hét alatt dűlőre juthatnak a felek) és az imázsveszteség elkerülése is, hiszen senki sem szeretné, ha cége „kabátlopási” ügybe keveredne.
Történt egyszer, hogy 30 ezer dolláron összeveszett egy informatikai cég és egy bank. Szerződésük egy szoftver kifejlesztésére és bevezetésére vonatkozott, a megbízott ugyanakkor kiszámlázta az emberei képzésére fordított összeget is. A bank kutyaszorítóba került: nem akart fizetni, viszont a szerződés felbontása esetén csak egy félkész rendszert és jókora elsüllyedt költséget tudhatott volna magáénak. Az informatikusok a jogosnak vélt költségeiket követelték, de csak finoman, hiszen jól fizető ügyfelüket nem akarták elveszíteni. Pattanásig feszült már a légkör, amikor pár hét alatt meglepő fordulatot vettek az események, és a két érintett szervezet vezetője előrukkolt a megoldással: közös képzési központot létesítenek. Az összetűzés feloldásához olyan vitarendező eljárást vettek igénybe, amelynek segítségével bíróság bevonása nélkül megegyezhettek.
A mediáció során – merthogy erről van szó – egy harmadik, független személy, a mediátor közreműködését kérik azok, akik számára fontos, hogy konfliktusuk rendezése közben ne csússzon ki kezükből az irányítás. A fenti esetben a mediáció során az derült ki, hogy az ominózus tréning nélkülözhetetlen volt az új szoftver bevezetéséhez. Miután ilyen típusú megbízása korábban nem volt a cégnek, a költségek valóban ehhez az egy esethez kapcsolódtak. Az informatikusok képzése azonban a bank elvárásainak minél tökéletesebb teljesítését szolgálta, ezért döntöttek úgy, hogy ezentúl közös programokon okítják a két szervezet dolgozóit. Mivel tehát felismerték közös érdekeiket, együttműködésüket nemcsak fenntartották, hanem stratégiai partnerséggé erősítették. Ha perre vitték volna az ügyet, ilyen eredmény sohasem születhetett volna.
Bírósági út helyett
Esetünk a gazdasági mediációra példa, a módszer azonban családterápiában éppúgy használható, mint iskolai vagy munkahelyi konfliktusok kezelésekor. A közvetítő útján történő rendezés alternatívája lehet, ha az összekoccant üzleti partnerek szőnyeg alá söprik sérelmeiket, ez azonban általában üzleti veszteséggel jár. Nem megoldás a kapcsolat végleges megszakítása sem, így marad a pénzbehajtás vagy az ügy bíróság elé vitele. „Ha megnézzük, hogy mediáción kívül milyen megoldásokkal zárulhat egy konfliktus, látható, hogy nincs ennél kedvezőbb kimenet elt biztosító gyakorlat” – mondja Lovas Zsuzsa mediátor, a Lege Artis Mediációs Központ ügyvezető igazgatója, aki tíz éve a tengerentúlon sajátította el e módszer csínját-bínját. Persze nem mindig születhet látványos, szokatlan megoldás, olykor bőven elegendő, ha csupán picit engednek a szemben állók.
Egyetlen német tartományban, Alsó-Szászországban az elmúlt három évben közel 2 ezer gazdasági mediációs esetet tartanak számon, ezek 78 százaléka zárult megállapodással. „Gazdasági perek esetén egyre gyakoribb, hogy a bíró javasolja mediátor bevonását, és csak akkor folytatódik az eljárás, ha a mediáció nem jár sikerrel” – tudtuk meg Renate Dendorfertől, a ravensburgi egyetem professzorától, aki gyakorló mediátor is. A szakember – aki Budapesten is tart mediációs kurzusokat – sokat vár a készülő uniós direktívától, amely megkövetelné, hogy a mediáció minden tagállamban alkalmazható legyen alternatív vitarendező eljárásként.
Szinte ismeretlen
Magyarország 2002-ben az elsők között alkotta meg Európában a közvetítésről szóló törvényt, a gazdasági mediáció üzleti körökben ennek ellenére még kevéssé ismert. A vállalaton belüli és vállalatok közötti viták nagy száma azt mutatja, hogy szükség lenne szakszerű konfliktuskezelésre, ennek ellenére tavaly mindössze 715 – nemcsak gazdasági – mediációs eljárás zajlott le. Sokatmondó viszont, hogy ezek háromnegyede írásbeli megállapodással rendeződött is.
Az érdektelenségnek csak részben oka, hogy a módszert kevesen ismerik. Lovas Zsuzsa szerint lényegesebb akadály, hogy a gazdasági életben szinte ismeretlen fogalom a bizalom, márpedig a mediáció azon alapul, hogy a felek komolyan veszik, s magukra nézve kötelezőnek tartják a záró megállapodásban vállaltakat. A mediátornak egyébként titoktartási kötelezettsége van, a megegyezés részletei nem publikusak.
Jellemző az is, hogy gyakran félreértelmezik a mediáció mibenlétét. Egy magyarországi biztosítónak például annyira megtetszett a módszer, hogy a kárügyek tisztázásához mediátorokat szerződtettek. Egy idő után azonban úgy érezték, hogy nincs is szükség közvetítőre, hiszen a biztosító munkatársai már ellesték, hogyan is kell mediálni – a szakembereket tehát elküldték. Így a háromoldalú megbeszéléseken a közvetítő és az egyik vitázó fél is a biztosító alkalmazottja, ez azonban – mondanunk sem kell – minden, csak nem mediáció, hiszen nyilvánvaló, hogy pártatlan közvetítésről itt szó sem lehet. A peren kívüli megegyezés sem mediáció, hiszen akkor a vitapartnerek ügyvédei egyeznek meg, nem pedig maguk a szemben álló felek.
A közvetítési eljárás hazai felbukkanását nem egyöntetűen üdvözli a jogásztársadalom. „Az ügyvédek egy része még tart tőle, mert ha a vitarendezésre igénybe vett mediátor is ügyvéd, akkor az új kapcsolat az ügyfél elcsábításához vezethet” – tudjuk meg Fazekas Évától, a Fazekas & Társai Ügyvédi Iroda vezetőjétől, aki maga is képzett mediátor. Az ügyvéd azonban közvetítői szerepben merőben más feladatot lát el, így nem jelenthet konkurenciát, ráadásul a mediációs eljárásban a felek ügyvédje is részt vehet.
Sikerélmény
A mediáció nem dönti el, hogy kinek van igaza, hanem a valódi, akár rejtett érdekek feltárására törekszik, ezért túl tud lépni az adott eset határain, a bizalom helyreállását kínálja. A közvetítői eljárás eredményeképpen létrejövő megállapodást ezért a statisztikák tanúsága szerint az aláíró felek négyötöde betartja.
A siker egyik alapja, hogy a közvetítő nem adhat megoldási javaslatot a vitapartnereknek, csupán segít felismerni érdekeiket és terelgeti gondolataikat. A cél az, hogy maguk a partnerek leljenek rá a közös nevezőre, aminek mentén kikristályosodhat a végső megállapodás.
Gacsályi Tamás, a Törley Kft. ügyvezetője ez év tavaszán egy hazai mediációs képzés keretében ismerkedett meg a módszerrel, és a hallottak tükrében cége jó néhány korábbi problémáját ma már más fényben látja. A szervezet a privatizációt követően a szokásos forgatókönyvnek megfelelő utat járta be: összeolvadás, új koncepció, leépítések. „Egy sor rosszul menedzselt konfliktust oldani lehetett volna a mediáció segítségével” – mutat rá a vezető a módszer vállalaton belüli alkalmazhatóságára. Az elbocsátások kapcsán például szerencsés lett volna a szakszervezet és a vállalatvezetés közti feszültségeket közvetítő segítségével oldani.
