Eredetileg tanárnak készült, s ennek megfelelően Rendes Riba Attilát már gyerekkorában nagyon érdekelte a történelem és a magyar irodalom. Gyakran járt múzeumba, amúgy is közel laktak a Nemzeti Múzeumhoz, amelynek kertjében még üveggolyózott is, mint a Pál utcai fiúk című könyv hősei. Humán kötődései ellenére végül mégis a műszaki pályát választotta, mert a bölcsész karra akkor nehezebben lehetett bekerülni.
Annál azonban jóval kevésbé érdekelte a szerzett szakmája, hogy egy percet is mérnökként dolgozzon, inkább sportboltot nyitott. Az üzlet viszont nem ment jól, így a maszek világot átmeneti időre külügyi szolgálatra cserélte. Az e minőségében keresett pénzből már sikeres éttermet indított, s erről váltott jelenlegi tevékenységére.
Viaszfigurák
A “múzeum üzletet” az inspirálta, hogy az egyik kislánya hatodik elemis korában megkérdezte tőle, milyenek lehettek a régi királyok. Milyen magasak, milyen ruhában jártak, viseltek-e szakállt? “Gondolkodtam, miként magyarázzam el neki, s hirtelen eszembe jutott Madame Tussaud londoni panoptikuma – ahol egyébként sosem jártam -, s bevillant, hogy miért ne mutatnám ezt meg másoknak is, közöttük felnőtteknek, hiszen engem is érdekelt volna. Nem tudtam rajzolni, festeni, de a képi megjelenítés mindig vonzott. Édesapámat akkoriban gyakorta hívták a filmgyárból statisztának, így számos e körben mozgó emberrel összeismerkedtem, például Csisztu Péter és Jandó Zoltán szobrászokkal, s mindkettőjüket megkértem, hogy készítsék el egy-egy királyunk fejét” – emlékszik vissza Rendes Riba Attila.
Elmondta nekik, hogy szeretne egy múzeumot létrehozni viaszfigurákkal, s érdeklődött, ismerik-e a bábuk előállításának technikáját, meg tudnak-e úgy formálni egy fejet, hogy maszk is készülhessen rá, ami az egészet élethűvé teszi.
Életrajz46 éves, 1976-ban végzett az Autóközlekedési Főiskolán. A diploma és a katonaság után családi örökségből származó 420 ezer forintért megvásárolta az Újpesti Dózsa egykori csatárának hentesüzletét, amelyet sportbolttá átalakított. Két év múltán túladott a bolton, s öt esztendőn át a varsói magyar nagykövetségen dolgozott referensként. Ott ismerte meg lengyel feleségét.
Hazatérése után édesanyjával közösen éttermet nyitott, s azt tíz éven át üzemeltették. 1994-ben többedmagával létrehozta jelenlegi cégét, s a következő évben kiállítást nyitott Egerben és Ópusztaszeren, 1996-ban Visegrádon, tavaly pedig Szilvásváradon.
Szabadidejében szeret olvasni. Két lánya közül az egyik 25, a másik 20 éves.
Királyok születtek
A szobrászok nem voltak járatosak a technológiában, így az első próbálkozások kudarcot vallottak. Egy esztendei munkával végül kikísérleteztek egy ötkomponensű anyagot, s ez már bevált. Az első figurák haját és szakállát még szálanként ültették be, ám ez igencsak megnövelte az előállítás költségeit, ezért – megmaradva az eredeti anyagok felhasználásánál – áttértek a parókára.
Elsőként Szent Istvánt formázták meg, a ruháját Kemenes Fanny, a Magyar Állami Operaház jelmeztervezője készítette el (máig kizárólagosan ő végzi ezt a munkát a cégnek). A figurát felpakolták egy teherautóra és beállítottak vele Horváth Bélához, az Esztergomi Vármúzeum igazgatójához.
A direktornak tetszett az ötlet, s amikor a vállalkozó megkérdezte tőle, hogy ha a leghíresebb királyok viaszba öntött mását is elkészítenék, tudna-e helyet adni a kiállításuknak, azt felelte, hogy az altemplomot rendelkezésre bocsátaná. Fél éven át három ember dolgozott a 12 szobron – a koronákat iparművészek készítették -, s a munka befejeztével megnyílt a kiállítás, amelyre a szobrok tulajdonosai külön díjat szedtek.
Rendes Riba Attila ügyelt arra, hogy a figurák ábrázolása szakmailag megállja a helyét, s a kiállítás múzeumi körökben is nagy visszhangot váltott ki. Több helyről megkeresték őket azzal, hogy vigyék oda a szobrokat – például Gödöllőről és Keszthelyről -, végül azonban a hévízi polgármester ötletét fogadták el, aki vándorkiállítást javasolt.
Fél éven át Hévízen láthatták az érdeklődők a panoptikumot, ám akkor a cégvezető megtudta, hogy az ópusztaszeri emlékparkban átadják a Feszty-körképet. A maguk számára is jó lehetőséget látva ebben, felvette a kapcsolatot Nagy Lászlóval, az intézmény igazgatójával.
Egri csillagok
“Tökéletes összhangba képes hozni a bohémságot és a felelősséget. Számára a szolgáltatás élvezet, a pénz majdnem másodlagos, az idén egymillió forinttal támogatták az itteni ásatásokat – jellemzi az üzletembert Nagy László, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark igazgatója, aki befogadta a kiállítást. – Egy alkalommal nagyon biztatott valakit, hogy a négytalálatos lottónyereményéből nyisson boltot, s mert az illető utóbb elbukta a pénzt, jó ideig havonta fizetett neki egy bizonyos összeget” – toldja meg egy történettel.
Az eredményen felbuzdulva a társaság Petercsák Tivadart, az Egri Vármúzeum igazgatóját is megkereste azzal az ötlettel, hogy az 1552-es ostrom hírességeit és egyszerű katonáit – azaz az Egri csillagok szereplőit – bemutató panoptikumot rendeznének be a vár területén. Az igazgató egy éjszakányi gondolkodási időt kért, s másnap felajánlotta, hogy bérbe adja a Földbástya fedett részét.
A filmgyárból kaptak az Egri csillagok forgatására készült eszközöket – dobot, pajzsokat -, amelyeket felhasználhattak díszletként, ám a ruhákat nekik kellett megcsináltatniuk. “Eredetileg az akkori színészek filmbéli fizimiskáját szerettük volna megformázni, ám az érintettek olyan magas összegért egyeztek volna bele, hogy elálltunk ettől az elképzeléstől. Egyedül a Dobó Istvánt alakító Sinkovits Imre mondta azt, hogy ingyen és örömmel” – árulja el Rendes Riba Attila.
A cégvezető időközben felvette a kapcsolatot a visegrádi fellegvár kezelőjével, a Pilisi Parkerdő Rt.-vel is, amelynek menedzsmentje egy hétfői napon jelent meg Egerben, Dobó István (!) akkori vezérigazgató vezetésével. A látottak alapján az erdőgazdaság megbízta az üzletembert egy kiállítás létrehozásával.
A menedzser szerint a bábuk sokkal látványosabbá teszik a kiállításokat, jobban megmarad az emberek emlékezetében, akik azután elviszik a látottak hírét. Ezért tartanak nyitva télen is, amikor naponta átlagosan csupán húsz látogatóval számolhatnak. Az a – nem túlzottan eredeti – marketingfogás is bevált, hogy Egerben egy-egy végvári vitéznek, illetve török harcosnak öltözött ember osztogatja a szórólapokat.
Visegrádon a várbelépők bizonyos százalékát kapja meg a társaság, a másik három helyszínen saját maguk értékesítik a jegyeket. A négy kiállítást eddig másfél millióan látták. Nemrég ráadásul megbízást kaptak, hogy a visegrádi fellegvár egyik termében viaszfigurákkal jelenítsék meg az 1335-ös hármas királytalálkozót.
Trogmayer Ottó régész, a Csongrád Megyei Múzeumok Széchenyi-díjas nyugalmazott főigazgatója, a királytalálkozó bemutatásának szakmai felügyelője így vélekedik a Panoptikum ebben játszott szerepéről: “Olyan életképet mutat be, amit a hétköznapi ember nem tud elképzelni. Ráadásul hitelesen, mert szakemberek adnak útmutatást a korabeli ábrázolások, leírások alapján. Rendes Riba Attila és kollégái népszerű tudományos ismeretterjesztő missziót látnak el, hozzájárulva ahhoz, hogy még több embert sikerüljön becsalogatni a műemlék épületekbe.”
