Ma, a világháló segítségével, jóval kevesebbe kerül külföldre telefonálni, mint pár hónappal ezelőtt. Még ennél is olcsóbb lenne azonban a hazai internetes telefónia, ha a Matáv versenyelőnyét csökkentenék.
A héten kapták kézhez Budapest költségvetési tervét a képviselők. A 274 milliárd forintos büdzsében hiánnyal nem számolnak, de 18,8 milliárd forintos célirányos hitellel igen; ez utóbbi egyebek között a BKV, a szennyvízelvezetés és a környezetvédelem fejlesztésére fordítandó. Kérdésünkre Moskovits Péter, a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke elmondta, hogy az állami támogatások a tavalyi évhez képest [...]
Nem egész négy hónappal az-után, hogy egy amerikai bíróság helyt adott a Microsoft monopolhelyzetére vonatkozó beadványnak, az Európai Unióban (EU) is előzetes vizsgálat kezdődött az amerikai szoftvergyártó óriás ellen. Az Európai Bizottság információkat kért a cégtől a Windows 2000 nevű új operációs rendszerre vonatkozólag, miután az a gyanú támadt, hogy a termékkel a vállalat megsértené [...]
Optimista a magyar piac jövőjét illetően a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Rt. vezető munkatársa. Kolossay Balázs úgy véli, a gyorsjelentések nem csak a cégek jövedelemtermelő képességének javulását mutatják, hanem a növekedés idei folytatódását is előrevetítik. A magyar vállalatok számára jó növekedési kilátásokat ígérnek az unió gazdaságának felívelésével kapcsolatos pozitív várakozások, hiszen a magyar export 70 százaléka [...]
Április közepéig gazdát cserélhet a TVK műanyagipari üzletága. A Pannonplastnak a 15-20 milliárd forintra taksált vételár finanszírozása problémát okozhat.
Gyengébben zárta a várakozásoknál a Zwack Unicum a negyedik negyedévet, de éves szinten így is 26,5 százalékkal több nettó árbevételt ért el, mint 1998-ban. Az értékesítés növekedésében a vezető márkák, az Unicum és a Vilmos körte mellett az importtermékek is szerepet játszottak. Ez utóbbiak a Zwack Rt.-nek a United Distillers & Vintners céggel kötött megállapodása [...]
Hónapokig tartó mélyreható vizsgálódást követően az Európai Bizottság zöld utat adott a TotalFina és az Elf Aquitaine egyesülésének, azzal a feltétellel, hogy a két cég megválik több franciaországi érdekeltségétől. A versenyhatóság által is szentesített fúzióval az amerikai Exxon-Mobil, a brit-holland Shell és a brit-amerikai BP-Amoco Arco mögött a világ negyedik legnagyobb olajtársasága jött létre. A [...]
Összességében sikeres évet zárt a magyar idegenforgalom az elmúlt esztendőben: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éves összesítése alapján a turizmus helyzetét jellemző mutatók az 1998-as értékek körül alakultak, pedig az év első felében, a koszovói válság idején sokan vészharangot kongattak az ágazat fölött. Januártól december végéig a Magyar Nemzeti Bank előzetes fizetésimérleg-adatai szerint az idegenforgalomból [...]
A már visszavonult Michael Jordan, az ugyancsak kosaras világsztár Shaquille O’Neal és Tiger Woods golfbajnok jelentős részesedést szerzett egy sporttémájú hírekkel és árukkal foglalkozó internetes cégben, amelynek reklámozásába is beszállnak. A SportsLine.com Limited képviselői bejelentették, hogy a három sztár 52,5 millió dollárért vásárolt részvényeket, s ezzel mintegy 25 százalékos üzletrészre tett szert. Azt nem árulták [...]
Kelet-európai sikersztorinak indult - elmérgesedett persorozat lett a vége. A legnagyobb csehországi kereskedelmi televíziós csatorna körüli botrány ronthatja az ország befektetői megítélését.
Az Európai Unió (EU) tagállamainak az eddiginél sokkal magasabb szintre kell emelniük a politikai és a gazdasági integrációt, máskülönben eltűnhetnek a világtérképről – áll az Európai Bizottság elnöke által a múlt héten meghirdetett programban. Romano Prodi, a lassan fél esztendeje új összetételben működő testület vezetője ötéves mandátumának prioritásai közt a keleti bővítést, a gazdasági megújulást [...]
Rendszeres újságvásárlóként és a hírlapterjesztéshez családi okokból is kötődőként érdeklődéssel olvastam a Rikkancsok alkonya című írásukat (Figyelő, 2000/5. szám), amely a hírlapterjesztésben kialakult helyzetet az élelmiszer-kereskedelemhez hasonlítja. Ez csak abban az értelemben igaz, hogy a kicsik itt is, ott is tönkremennek. Az azonban igen lényeges különbség, hogy míg a szuper- és hipermarketek különböző tulajdonosi körhöz [...]
Veszprém lesz a multinacionális német társaság, a Continental Teves szenzorgyártó központja. A Continental konszernhez tartozó, a gépjármű fékrendszerekre, illetve fékezésbiztonsági alkatrészekre szakosodott céget az ABS-ek területén világviszonylatban a legnagyobb szállítók között jegyzik, vevői között egyebek mellett az Audi, a Volkswagen, a BMW, a Ford és a Mercedes is megtalálható. A Brazíliától Kínáig számos érdekeltséggel rendelkező [...]
nKevesebb műtrágyára lesz szükség a mezőgazdaságban, ha sikerrel járnak az Eötvös Loránd Tudományegyetem növényszervezettani tanszékének kutatói. Céljuk, hogy a fehérjék felépítésében nélkülözhetetlen nitrogént ne a talajból vegyék föl, hanem közvetlenül a légkörből, ahol az korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre. Az egyetemen kidolgozott technológiával hamarosan megvalósítható a környezetbarát és olcsó növénytermesztés. A légköri nitrogént maguk a növények [...]
Mozibajnokok n A hosszú távú mozinézés világrekordját állította fel tavaly nyáron a Lurdy Házban működő Hollywood Multiplexben három magyar fiatalember. Az eredetileg öt résztvevő a csúcskísérlet során 20 filmet látott, közben elfogyasztott 25 pizzát, 8 termosz kávét, 85 zacskó pattogatott kukoricát és 400 liter üdítőt. A győztesek 39 óra 50 percet (a beiktatott rövid szünetek [...]
A kitörésre vágyó, de visszafojtott energiákról, a személyiséget uraló és mozgató belső erőkről szól a Frenák Pál, illetve Berger Gyula koreográfiája nyomán született két táncpremier. A Trafóban február 18-19-én látható két előadás – Triplex és Blue címmel – a Budapest Táncszínház produkciója. A táncosok köré kreált világban meztelenséggel, rideg fényekkel és eklektikus zenével találkozhatunk, mindez [...]
1991. FEBRUÁR. Karlheinz Schreiber fegyverkereskedő levélben arra kéri Walther Leisler Kiep CDU-kincstárnokot, hogy szerezze meg Helmut Kohl kancellárt támogatását egy 223 millió dolláros fegyverüzlet biztosításához, amelynek keretében Szaúd-Arábia 36 darab Fuchs típusú tankot vásárolna a Thyssen cégtől. A német nemzetbiztonsági hivatal jóváhagyja az ügyletet. 1991. AUGUSZTUS. A svájci St. Margrethenben Schreiber találkozik Kieppel és Horst [...]
Február 18-án indulhat az opciós kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A befektetők a BUX és három részvény: a Mol, a Matáv és az OTP eladási és vételi opciójával kereskedhetnek. Így erre a négy termékre mind az azonnali, mind a határidős, illetve az opciós piacon is lehet üzletet kötni. Ez a fedezeti, spekulációs és arbitrázs technikák széles [...]
A konstruktív, geometrikus művészetek formai szabadságát hirdető MADI (a rövidítés a mozgás, absztrakció, dimenzió, invenció szavak kezdőbetűiből áll) 1946-ban manifesztálódott Dél-Amerikában, a ma Párizsban élő világhírű mester, Carmelo Arden Quin kezdeményezésére. A mozgalom alapfilozófiája többek között magyar származású művészek, Moholy-Nagy László és Péri László munkásságában is gyökerezik. A MADI a pantha rhei alapeszméjét hirdeti, az [...]
Komoly kihívásnak nevezi az Európai Központi Bank (ECB) februári havi jelentése azt a feladatot, hogy a valutauniós államok jegybankjaival együtt megadja a kellő technikai segítséget az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó közép- és kelet-európai országok központi pénzintézeteinek. A bővítéssel kapcsolatos kérdéseknek külön fejezetet szentelő jelentés megismétli az ECB korábban is hangoztatott elvárását, hogy a valutauniós tagság [...]
AOL EUROPE. A Bertelsmann és az AOL közösen fenntartott európai internesetes szolgáltató vállalata az utóbbinak a Time Warnerrel kihirdetett egyesülése óta nem működik. A cégek érdekei ugyanis számos ponton keresztezik egymást. A Bertelsmann-nak viszont most már szüksége lenne egy online csomópontra. ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM. A Bertelsmann online kiskereskedői, például a bol.com (könyv és zene) vagy a [...]
Próbálták már, a fizika törvényszerűségeivel dacolva, fél kézzel a plafonig emelni 90 kilós rokonukat? Esetleg percekig magasban tartani egy, az Önök fején egyensúlyozó, kisportolt kuzint? Amennyiben ezt fontolgatnák, hessegessék el a vakmerő gondolatot. Inkább – ha eddig nem tették volna – tekintsék meg azt a testvérpárt, akik Önök helyett is vállalkoztak erre a kockázatos mutatványra. [...]