Az EU súlyos politikai krízise valutaválságot okozhat Kelet-Európában. A legnagyobb veszélyben pedig Magyarország van – jelentette ki Adam S. Posen, a washingtoni nemzetközi gazdasági intézet professzora.
Enyhén gyengült a forint hétfőn reggel a bankközi devizapiacon, az eurót 248,00/10 forinton jegyezték, 30 fillérrel erősebben a pénteki 247,75/80 forintnál. A forint 12,15 százalékon állt a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A kínai munkavédelmi cipők uniós importjára is kiterjed az Európai Bizottság vizsgálata – ezt Peter Mandelson kereskedelmi biztos jelentette be. Peking szerint a mostani vizsgálatot számos további követi majd.
Az építőipari termelés volumene 2005 áprilisában kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 20,2 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
A csökkenő rendelésállomány miatt újabb létszámleépítésre kényszerül a nagykanizsai DKG-EAST Rt. olajipari gépgyártó cég. A társaság az elmúlt évet 400 milliós veszteséggel zárta, s adóssága 1,5 milliárd forint.
Ismét ötszáz pontra közelítettük a történelmi csúcsot, de a gyógyszer-részvények egyelőre visszahúzták az indexet. Továbbra is a nemzetközi tőke kezében vagyunk.
A Mol állami csomagjának értékesítése nélkül is meglehet idén a tervezett 300 milliárdos privatizációs bevétel, a legnagyobb szelet ebből a Budapest Airport és az Antenna Hungária lesz – nyilatkozta a Népszabadságnak Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke.
Hétfőn a korai reggeli órákban rekordmagasságba szökött fel a nyersolaj ára, hordónként meghaladta az 59 dollárt. A drágulásét ezúttal nigériai terrorfenyegetések felelősek. Piaci szereplők szerint idén még a 62 dollár körüli ár sem elképzelhetetlen, de a következő öt évben olcsóbb lesz a nyersolaj.
Németországi és belgiumi intervenciós raktárkapacitásokat keres a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tavalyi gabonával telt hazai tárolók egy részének felszabadításához – értesült a Világgazdaság.
A Royal Bank of Scotland (RBoS) többet adna a második legnagyobb német kereskedelmi bank, a HVB részvényeiért, mint a német bank fúziós partnereként már elkönyvelt olasz UniCredito. Ezt a Focus című német hetilap közölte legfrissebb számában.
Amennyiben Magyarországon az érintett (környezetvédelmi, gazdasági és közlekedési, kulturális) tárcák nem tesznek határozott lépéseket a forrásvesztés elkerülése érdekében, úgy az Európai Bizottság visszaveheti a 2004–2006-os kohéziós keret egy részét– tudta meg a Világgazdaság.
A nem támogatott gyógyszerek árversenye mellett kitart a kormány, de nem támogatja a patikalétesítés liberalizációját. Az orvosok és gyógyszerészek kamarája a kormányprogrammal ellentétesnek tartja a patikai árversenyt – írja a Világgazdaság.
A gyenge májusi lengyel ipari termelési és termelői áradatok hatására a jegybank, a korábban már beárazott 25 bázispont helyett akár 50 bázisponttal is csökkentheti az alapkamatot.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris tanácsa 25 bázisponttal, 7 százalékosra csökkentette irányadó kamatát a kedvező inflációs környezetre hivatkozva. Elemzők számítottak a döntésre. „A Monetáris Tanács megítélése szerint az inflációs kilátások továbbra is kedvezőek a magyar gazdaságban, előretekintve az alacsony inflációs környezet fennmaradására és az inflációs célok teljesülésére lehet számítani” – olvasható a jegybank honlapján a [...]
Mától megváltozik a Ferihegyi repülőtér utastermináljainak forgalma, ugyanis 14 légitársaság induló utasai az üzemeltető Budapest Airport (BA) Rt. döntése szerint az eddigiektől eltérően a 2A terminált használhatják.Eddig ezt a terminált kizárólag a Malévutasai vehették igénybe, az összes többi légitársaság utasai a 2B-t használták, és ez a nyári csúcsforgalomban jelentős fennakadásokat okozott. A 2B terminálon ugyanis [...]
Július 1-től a kormány szeretné visszaállítani a gyakorított áfa-visszaigénylés lehetőségét – jelentette be hétfőn Molnár Albert, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára. A Pénzügyminisztérium ezért azt javasolta a költségvetési bizottságnak, hogy nyújtson be módosító javaslatot az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvényhez – közölte a politikus. A gyakorított visszaigénylés megszüntetése kevesebb haszonnal jár az állam [...]
A Podmaniczky-program keretében hétfőn és kedden újabb útfelújítási munkálatok kezdődnek a fővárosban, hat helyszínen, négy helyen pedig közműmunkák indulnak. Hétfőn adják át a XXIII. kerületben a Majori utcában – a Dózsa György utca és az M0 autóút között – a munkaterületet, és keddtől kezdenek dolgozni az utcában – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A munkálatok szegélyépítéssel [...]
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) vezetői az elkövetkezendő másfél hónapban közösen dolgoznak ki kis és középvállalkozások számára gazdaságfejlesztési programokat. A júniusi közös találkozó során öt kiemelt téma került megtárgyalásra. Megállapodás született többek között a Széchenyi Kártya kiterjesztéséről, uniós pályázásokat segítő rendszer kialakításáról, a területfejlesztési tanácsokba való kamarai képviseletről, közigazgatási [...]
Új pályázati felhívást írt ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) mikro- és kisvállalkozásoknak az interneten való megjelenésük támogatására. A keret 250 millió forint,a GKM 900-1000 pályázat beérkezsését várja. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium meghirdette a mikro- és kisvállalkozások Interneten való megjelenésének támogatására vonatkozó pályázati felhívást. A pályázat keretében a honlap kialakítás összköltségének legfeljebb 40 [...]
Az euró bevezetésének 2010-es céldátuma elvileg elérhető, de csak gazdaságpolitikai reformmal, amely a választások után kezdődik meg – mondta a jegybank elnöke a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Az idén 15 éves jubileumát ünnepli a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A rendszerváltást követő 42 évi szünet után, 1990. június 19-én az alakuló közgyűlésen Bokros Lajost választották elnökké.