Gazdaság

Kínai importcipők ügyét is vizsgálja az unió

A kínai munkavédelmi cipők uniós importjára is kiterjed az Európai Bizottság vizsgálata – ezt Peter Mandelson kereskedelmi biztos jelentette be. Peking szerint a mostani vizsgálatot számos további követi majd.

Alig száradt meg a festék a kínai textilimport korlátok közé szorításáról kötött EU-kínai megállapodáson, a Bizottság bejelentette, hogy az európai cipőgyártók panaszai nyomán vizsgálatot indít a kínai munkavédelmi cipők importja miatt is. Peter Mandelson azt fogja javasolni az EU végrehajtó testületének, hogy még ebben a hónapban indítsa meg az úgynevezett dömping-vizsgálatot. Az európai gyártók egyébként azt kifogásolják, hogy egynémely kínai lábbelik behozatala 581 százalékkal (más források szerint 681 százalékkal) megugrott az év első négy hónapjában. Emellett a kínaiak szerintük jóval az előállítási költségek alatti áron kínálják portékáikat.

Az európai cipőgyártók érdekeit képviselő European Footwear Industry gyors vizsgálatot és védintézkedések bevezetését követelte a kereskedelmi biztostól. Olyan intézkedésekre van szükség, melyek nem csak hogy hatékonyak, de haladéktalanul végre is hajtják őket. Minden egyes napnyi késlekedés azt jelenti, hogy egy újabb gyárat kell bezárni, amely rengeteg munkahely elvesztésével jár – hangsúlyozta Raphael Calvo, a csoport elnöke. Mandelson szóvivője szerint a kilenc hónapig tartó vizsgálat során arra próbálnak fényt deríteni, hogy az egyes vállalatok valóban tisztességtelen és „ragadozó” gyakorlatot folytatnak-e.

Peking szerint az EU dömpingvizsgálatát továbbiak is követik még, ugyanakkor kormányzati és ipari források annak a reményüknek adtak hangot, hogy ebben az esetben is sikerül egy, a múlt hetihez hasonló megállapodást tető alá hozni.

Az európai cipőgyártók érdekképviseletei szerint 1998-hoz viszonyítva tavaly már közel 120 ezerrel kevesebben dolgoztak a cipőiparban. A legtöbb munkahely Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban, Lengyelországban és Franciaországban szűnt meg. A tendencia várhatóan folytatódik, és a következő két évben körülbelül a felére csökkenhet a cipőiparban jelenleg dolgozók száma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik