A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,13 pontos emelkedéssel, 19 195,59 ponton nyitott szerdán. Az előző napi záróértékhez képest ez lényegében stagnálás.
Három jelentkező adott be kötelező érvényű ajánlatot a Malév magyar nemzeti légitársaság 99,95 százaléknyi részvényének megvásárlására – közölte az eladó, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kedden. Két jelentkező neve biztosan ismert (Airbridge és az Aviation Solution konzorciumok), azonban szerdai lapinformációk szerint a harmadik az Argus Capital Ltd.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Pick Szeged Rt. két, egyenként 32,845 százalék szavazati joggal rendelkező tulajdonosa, Brazsák József és Csarodai József összehangolt magatartását állapította meg.
Az első félévben 8 százalékkal kevesebb személygépkocsit, 23 százalékkal kevesebb kis-haszongépjárművet helyeztek forgalomba. Mindeközben több tízezer hitelre vásárolt autót vettek vissza fizetésképtelenség miatt – írja a Népszabadság.
A kőolaj ára arra a hírre emelkedett, hogy az idei hurrikánszezon harmadik, Cindy névre keresztelt trópusi vihara a Mexikói-öböl felől az amerikai Louisiana szövetségi állam felé vette útját, ahol fennakadások lehetnek a helyi olajfinomítók termelésében.
A fogyasztóvédők és a gyártók is ellenőrzik majd a gyógyszertárakban, hogy tovább adják-e a gyógyszerészek a betegeknek a kedvezményeket – jelentette be Rácz Jenő. Ez annyit jelent, hogy az árkommandó felügyeli majd a gyógyszertárak működését is.
A villamos energia drágulása és az erős forint veszteségessé tették a hazai alumíniumkohászatot. A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Rt. (Mal) ezért 2006 elején leállítja inotai kohóját – írja a Világgazdaság.
Nem érinti a Sanyo japán elektronikai társaság magyarországi leánycégét az anyavállalat által bejelentett 14 ezer fős elbocsátás – értesült a Világgazdaság. Sőt, a dorogi ipari parkban üzemet működtető Sanyo Hungary Kft.-nél tovább bővítenek, a munkaerő-felvétel már zajlik.
A fapados légitársaságok egyre bővülő kínálata miatt jelentősen visszaszorult a buszos turizmus – tudta meg a Világgazdaság. A vonalak megszüntetéséről egyelőre nem aktuális, a járatok ritkítására és egyéb, a gazdaságosságot javító intézkedésekre azonban számítani lehet.
Az adóváltozások, a konvergencia-program és az autópálya finanszírozás módosulása miatt jövőre több mint 500 milliárd forint fedezetéről kell külön gondoskodni az államháztartásban – értesült a Napi Gazdaság.
A július 1-jén életbe lépett jogszabály véget vet az uniós országok bankjaiban szerzett kamatjövedelmek eltitkolásának. A hazai bankok többé-kevésbé felkészültek.
Miután az Országgyűlés elfogadta a szerencsejáték-törvény módosítását, elhárult az akadály Bezenye és Hegyeshalom térségében létesítendő amerikai beruházás, az Euro Vegas kivitelezése elől. A mintegy 180 hektáron 400 millió euróból felépülő szórakoztató centrum Las Vegas után a világ második legnagyobb szerencsejáték városa lesz. A jogszabálymódosítás értelmében egyszerre több típusú nyerőautomatát is üzemeltethet egy helyiségen belül akinek [...]
Összesen 26 millió forintot költött a „Magyarország: kirobbanó siker" címmel indított kampányára a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). Célja a magyar gazdaság valóságos helyzetének ismertetése volt.
Július 14-én és 18-án, negyedik alkalommal rendez nyílt napokat a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH)Kht. Ezen a külképviseletek vezetői személyes konzultáció keretében adnak hasznos információt a megcélzott külpiacról. Jelentkezési határidő: 2005. július 8. Jelentkezés: Fax: (06-1)-472-81-91 email: lengyel@itdh.hu
Egy pontban engedni látszik Veres János pénzügyminiszter a múlt héten bejelentett adócsomagot illetően a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének nyomására – ez az egyik eredménye az MSZOSZ szövetségi tanácsa tegnapi ülésének. A többi vitás pontban azonban hajthatatlannak tűnt a szaktárca vezetője.Wittich Tamás MSZOSZ-elnökkel egyetemben több szakszervezeti vezető is nehezményezte, hogy a kormány az adómentesen adható juttatásokra [...]
Egy nemrég elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően csütörtöktől nem lehet kibújni a felelősség alól: a nagy adósságot felhalmozott, majd fillérekért továbbpasszolt cégek felszámolás előtti vezetőinek ezentúl magánvagyonukkal kell felelniük. Egy csütörtökön hatályba lépő törvénymódosítás elejét veszi annak a nem ritka gyakorlatnak, hogy a túlzott adósságot felhalmozó vállalkozásban érintett cégek tulajdonosi részesedésüket ingyen, vagy minimális ellenérték fejében külföldieknek [...]
Szerdán először a benzinkutaknál és nem a hétfői Mol-közleményből derült ki, hogy árat emelt a Mol: július 6-tól 266 forintba kerül a 95-ös és 258 forintba a dízel. Az olajtársaság ezután sem közli előre az árváltozást.Ahogyan ezt a múlt héten bejelentette, a Mol ezentúl nem közli egy-két nappal korábban, hogy változik az általa forgalmazott üzemanyag [...]
A parlament megszavazta a felszolgálási díjról és a borravalóról szóló törvénymódosítást. Ennek megfelelően a felszolgálási díj (mely hivatalosan is ezzel a megnevezéssel került be a törvénybe) bevezetése önkéntes (nem kötelező), mértéke maximum 15 százalék lehet. A módosítás szerint sem a felszolgálási díj, sem a borravaló után nem kell személyi jövedelem adót fizetni, a bruttó összegből [...]
A kabinet kérlelhetetlen abban a kérdésben, hogy a felső áfakulcs csökkentése a fogyasztói árakban is megmutatkozzon, s ezt nem “kommandóval”, hanem meglevő szabályokkal és különféle fogyasztóvédelmi szervezetek segítségével kell elérni – jelentett be szerdán Veres János, pénzügyminiszter.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 123,49 pontos csökkenéssel, 19 188,46 ponton zárt kedden, ez az előző napi záró értékhez képest 0,64 százalékos gyengülés.
A közbeszerzési döntőbizottság megint csavart egyet a motorvonat-tenderen. Immár harmadszor vált irányt a bizottság: ezúttal az irreálisan alacsony árat nem találták törvényesnek.