Üzleti tippek

Ismét semmis a Máv-tender

admin
admin

2005. 07. 05. 16:38

A közbeszerzési döntőbizottság megint csavart egyet a motorvonat-tenderen. Immár harmadszor vált irányt a bizottság: ezúttal az irreálisan alacsony árat nem találták törvényesnek.

Kétszer már vesztett, de harmadszor is a KDb-hez fordult a MÁV elővárosi motorvonat-tenderén indult Bombardier Transportation GmbH. Most is azt szerette volna elérni, hogy a MÁV döntését érvénytelenítsék. Mint eddig is, most is sikerrel járt.

A vasúttársaság ugyanis – eddig már kétszer – a svájci Stadler gyárat hirdette ki győztesként, ami alapján a társaság szállíthat 2×30 villamos motorvonatot, amelyek a budapesti elővárosi forgalomban szállítják az utasokat a tatabányai, székesfehérvári és pusztaszabolcsi vonalakon. Ezzel nincs is gondja a vesztesnek, még a döntőbizottságnak sem. A gondot a harmincéves karbantartás jelenti: a Stadler piaci áron vállalta a takarítást és a szervizt, a Bombardier ugyanakkor mindössze egy eurocentet kért ülőhely/év áron. Ennyiért azonban – a MÁV szerint legalábbis – nem lehet megoldani a feladatot. MÁV-os szakértők szerint a kanadai-német Bombardier hülyének nézte a vasúttársaságot, mert kihasználta a törvényi szabályozás hiányát.

Megsemmisítő döntés

A döntőbizottság azonban megsemmisítette a MÁV döntését, ezen túlmenően az újabb döntés meghozatalát ahhoz a feltételhez köti, hogy a vasúttársaság tegye kötelezővé azt, hogy a Bombardier a 365,56 euro/férőhely/év ajánlati árának kötöttsége mellett megadja a karbantartási költségre, a járműtisztítás kiszerelési költségre, és az egyéb költségekre vonatkozó részszempontokra – a műszaki ajánlatban megadott műszaki tartalommal összhangban álló – valós árelemeit. Ezzel a KDb kiskaput nyitott a MÁV számára: ha ugyanis a Bombardier nem tudja bizonyítani, hogy egyhavi minimálbér költségéért hogyan képes karbantartani egy teljes éven át a vonatokat, akkor marad a vasútnak egy dobása.

A KDb megállapította, hogy a MÁV a korábbi a döntőbizottsági határozatra figyelemmel lehetővé tette a Bombardier Transportation GmbH és a Stadler Bussnang AG-nek, hogy a megtartott ártárgyalás keretében – változatlan műszaki tartalom mellett – árajánlatokat nyújtsanak be. Az ártárgyalások befejeztével az ajánlattevők megtették végső árajánlatukat. A Bombardier végső árajánlatának részét képező karbantartásra tett összára 365,54 euro/férőhely/év volt, melyen belül a karbantartási és a tisztítási részre 0,01 euró/férőhely/év árajánlatot adott, a fennmaradó összeget pedig az egyéb költségre jelölte meg.

Irreálisan törvényes

A bizottság közleményében az áll, hogy a Bombardier ajánlatát a MÁV érvénytelennek nyilvánította, mert álláspontja szerint a megajánlott karbantartás/tisztítás költségére adott árajánlat nem fedi le az elvárt műszaki tartalmat, és így nem felel meg a pályázati kiírásnak.

A Döntőbizottság szerint ebben az ügyben a régi közbeszerzési törvényt kell alkalmazni, az pedig nem szabályozza a kirívóan alacsony ár kérdését; legfeljebb magyarázatot lehet kérni, de más lehetőséget vagy iránymutatást nem nevez meg. Sőt, a törvény ugyan tételesen felsorolja az érvénytelenség lehetséges okait, de az irreálisan alacsony ár nem szerepel ezek között. Ezért nem fogadhatta el a KDb a MÁV döntését.

A Döntőbizottság ugyanakkor azt is tényként állapította meg, hogy a kérelmező által az ár értékeléséhez kapcsolódó két részszempontra megadott 0,01 euró/férőhely/év vállalás miatt nem biztosítható az ajánlatok jogszerű, esélyegyenlőséget biztosító értékelése. Az ajánlatkérő értékelési kritériumrendszere, a részszempontok relevanciája és súlyszáma nem érvényesülhetne és ez egyben a másik ajánlattevő ajánlatának jogszerű értékelését, a két ajánlat összehasonlítását sem tenné lehetővé.

A Döntőbizottság, miután megállapította, hogy a Bombardier ajánlatában a teljes műszaki tartalom teljesítését vállalta a megajánlott árért, a törvény alapján azzal ítélte kiküszöbölhetőnek a bekövetkezett problémát, hogy az összajánlati ár kötöttségének megtartása mellett előírta: azokat a kérelmező a műszaki ajánlata tartalmának megfelelően bontsa meg. Így talán kiderül, ki adott jobb árat. Ugyanakkor a Bombardier már korábban jelezte: amennyiben nem számukra kedvező döntés születik, a legvégsőkig, akár Brüsszelig is elmennek igazukért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.