FN

Maga a műbalhé az Oasis, tehát könnyen lehet, hogy nem ismered fel őket, ha nincs rajtuk álarc. Nem baj, így is szeretjük őket. Az Oasis olyan, mint egy preparátum, egy kitömött Beatles, de így is szeretjük őket. No meg azért is, mert a rock and rollt lefordították a legaktuálisabb társalgási nyelvre, amely nem más, mint [...]
2005. 07. 14. 08:00
Régóta foglalkoztatja a kutatókat az a kérdés, minimálisan hány gén szükséges ahhoz, hogy egy sejt élettevékenységeket folytasson. Ezt az egyelőre csak elméletben létező élőlényt, amely a lehető legkisebb méretű genetikai apparátust tartalmazza, minimál-organizmusnak nevezték el. Mivel pedig az anyagcseréhez és a reprodukcióhoz köthető legfontosabb biokémiai reakciókat már jól ismerik a kutatók, ez a „lebutított”, ám [...]
2005. 07. 14. 08:00
A legnagyobb napi fogyasztásicikk- (FMCG-) gyártók kevesebb hirdetéssel jelennek meg az országos televíziókban, mint egy évvel korábban. Erősödhet azonban az internetes hirdetések szerepe, és növekedhet a magazinokban, illetve a rádióban való reklámozás is.
2005. 07. 14. 07:58
Egyre markánsabb trendként figyelhető meg, hogy a nemzetközi vállalatok, illetve a „magyar regionális minimultik" után a közepes hazai cégek is megindultak Románia felé – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 14. 07:42
A speciális ismeretek jelentőségére tekintettel tananyag készül a pénzügyi döntéshozók számára a megújuló energia- és energiahatékonysági technológiákról. A projektet az Európai Unió - Leonardo da Vinci programja keretében - finanszírozza, elkészítésében hat ország szakemberei működnek közre - közölte az MTI-vel a CIB Bank.
2005. 07. 14. 00:00
Saját maguknak küldték el a postai feldolgozóból a megdézsmált csomagokat egy kilencfős tápióbicskei banda tagjai, de lefülelték őket; a Magyar Posta Rt. fellép a küldemény-fosztogatók ellen - mondta a társaság biztonsági főigazgatója, Vidus Tibor.
2005. 07. 13. 18:11
A magyar vállalatvezetők körében továbbra sincsenek egyértelmű politikai preferenciák - derül ki a Straketing marketing­kutatóintézet és a Figyelő közös felméréséből, melynek eredményei a hetilap csütörtökön megjelenő számában olvashatók. A kutatásból kiderül: csökken a borúlátó cégvezetők száma, de a menedzserek magukban bíznak, nem a kormányzati intézkedésekben és hazánk uniós tagságában.
2005. 07. 13. 16:10
Annak ellenére, hogy a világpiaci ár emelkedésére hivatkozik, nem mindenhol emelte az üzemanyag árát a Mol. A Shell versenykiszorítónak nevezte a Mol árképzését.
2005. 07. 13. 15:12
Európai városokban ismétlődött meg az Intel irodáiban tavaly végrehajtott japán razzia, ám az akció keretein belül ezúttal a vállalathoz közel álló PC-gyártóknál is vizsgálódtak bizonyítékok után kutatva.
2005. 07. 13. 15:08
A Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ) támogatja azokat a javaslatokat, amelyeket Szalay-Berzeviczy Attila a Budapesti Értéktőzsde elnöke adott át Gyurcsány Ferencnek az árfolyamnyereség-adó bevezetésének ellensúlyozása, a tőzsdei forgalom növelése, illetve a befektetési kultúra növelése érdekében.
2005. 07. 13. 14:17
A magyar kormány hatékony lépéseket tett az idei hiánycél elérése érdekében – áll a várakozásoknak megfelelően az Európai Bizottság szerdai üléséről kiadott közleményben. A testület szerint a 2006-os, 2,9 százalékos hiánycél elérése érdekében fontos kiigazítások szükségesek.
2005. 07. 13. 14:15
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) azt javasolja a kormánynak, hogy az új vállalkozói adó- és járulékkonstrukcióba, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) körébe az informatikában dolgozók is bekerülhessenek.
2005. 07. 13. 13:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX fél tizenkettőkor 19 780,90 ponton állt, ami a keddi záráshoz viszonyítva 249,24 pontos, 1,28 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 213,93 ponttal magasabb.
2005. 07. 13. 12:35
Tavaly 2003-hoz képest mintegy 50 százalékkal több szénsavmentes ásványvizet fogyasztottak Magyarországon – írja a GfK Piackutató Intézet frissen megjelent tanulmánya. Sörökből az alkoholmenteseknek nem megy túl jól.
2005. 07. 13. 11:37
Sikeresnek minősítette a Fészekrakó programot az eddigi tapasztalatok alapján Kolber István, a lakáspolitikáért is felelős tárca nélküli miniszter. A Fidesz szerint a program csak egy szűk, tehetős kör számára elérhető.
2005. 07. 13. 11:28
Olvasói sztorik