A Scholl lábbelik, lábápolási cikkek, OTC termékek, valamint a Durex teljes körű PR feladatait a Rowland látja el az SSL Magyarország Kft. számára az idei évben.
MarketingKreativitásverseny a Red BulltólA Red Bull Röpnap és a Red Bull Ládaderbi után a Vörös Bikák hazai csapata idén a fogyasztók fantáziáját kívánja megmozgatni. Az 1. Red Bull Kreativitásverseny lényege egyrészt a fogyasztók figyelmének felkeltése az energiaital dobozának újrahasznosítására, másrészt az alumíniumdoboz újraértelmezése. Disney-mentes juniormenükA Disney is beszállt a fiatalkori elhízás elleni harcba, ezért nem [...]
A Cannes-i Filmfesztivál ötlete alapján az európai mozis reklámszakma képviselői 1954-ben hozták létre a Nemzetközi Reklámfesztivált, idén pedig már 53. alkalommal kerül megrendezésre.
A száguldó cirkusz költséges üzletág, becslések szerint éves költségvetése meghaladja a 2,5 milliárd dollárt. A rendezvény finanszírozása egybeforrt a dohánytermékek márkáival, erről lemondani mindenhol komoly gondot okoz.
Gyengül a nyomtatott sajtó pozíciója, csökkennek a példányszámok – mondják sokan, így a Matesz első negyedéves gyorsjelentésének publikálása után itt az ideje, hogy megnézzük, mennyire igaz ez. A 2006. első negyedéves adatokat hasonlítva a 2003. első féléves adatokhoz, tehetünk néhány érdekes megállapítást.Az első ilyen az, hogy az utóbbi három év tendenciáját vizsgálva a nyomtatott sajtó [...]
Május 11-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban átadták az RMB Hungary–Sanoma Budapest Award 2006 díjait. A felhozatalról és a cannes-i esélyekről azon melegében meginterjúvoltuk a nyerteseket és a döntnököket.
Miközben a politikai közéletben az elmúlt tíz évben szakadatlan árokásás folyt, addig az egykor nagy harci zajban megalakult, különböző politikai értékrendeket és világnézeteket képviselő újságíró-szervezetek a közelmúltban már elkezdték az együttműködés irányait keresni.
Változnak az idők, és ezzel együtt az ügynökségek is. Némelyek csak a felszínen kívánnak az új korszakhoz idomulni, mások totálisan új felállásban képzelik el a reklámkészítést, az ügyfél-ügynökség viszonyt.
A Matesz első negyedéves példányszámauditjából az egy-két százalékpontos ingadozások között igazi sikertörténetek és kétségre okot adó trendek is kirajzolódnak.
A szöveges hirdetéseket szinte mindegyik kiadónál és hirdetőnél másként ítélik meg. A hirdető cégek a reklámjaikat igyekeznek egyre inkább közelíteni a szerkesztőségi anyagokhoz.
A legfontosabb kérdések egyike: hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy a megfelelő összeget a megfelelő hirdetési és marketingtevékenységre fordították annak érdekében, hogy az sikeresen befolyásolja a viselkedést, attitűdöt, értékesítést?
Óriási kockázatot vállalt, és menetrend szerint támadták is, ennek ellenére büszke a munkájára az SZDSZ kampányát készítő Mono Consulting tulajdonosa, Erdélyi Zsolt.
Uniós büntetéssel vagy szerződésszegéssel és kártérítési kötelezettséggel kell szembenézni a Hungaroringen. Alig néhány hónap áll a szervezők rendelkezésére, hogy a Formula–1 Magyar Nagydíj megrendezhetőségében beállt patthelyzetre kielégítő megoldást találjanak.
A Mamut II. bevásárlóközpontban található Glamour Boutique az Alexgraphics Interactive-ot bízta meg a www.glamourboutique.hu címen indult honlapjának elkészítésével.
A bankszektor az idén az első negyedévben 100,36 milliárd forint adózott eredményt ért el, szemben a tavaly első negyedévi 105,4 milliárd milliárd forinttal - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) első negyedéves jelentéséből.
Megkezdte a helyszíni vizsgálatot az Európai Közösségek Bizottsága Verseny Főigazgatóság vizsgálóbizottságának küldöttsége a Magyar Villamos Művek Zrt.-nél. A vizsgálatot a Bizottság 2006. május 5-ei határozatával rendelte el annak megállapítására, hogy az MVM visszaél-e lehetséges erőfölényével.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,41 pontos csökkenéssel, 23 834,73 ponton zárt kedden, a hétfői záró értékhez képest ez 0,11 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma közepes volt, 24,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a hétfői záráshoz viszonyítva.
A adóhatóság kedden közzétette a honlapján a jelentős összegű adóhiánnyal érintett, valamint a bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók listáját.
A Hyundai Motor körül dúló megvesztegetési botrányban kedden a dél-koreai államügyészség vádat emelt a cég elnöke, Csung Mong Ku ellen – írja az MTI a Dow Jonesra hivatkozva.
Szeptembertől akár havi 40 ezer forint hitelt is kaphatnak a diákok. A jövő tanévre érvényes új diákhitel-igénylési csomagokat augusztus 15-től lehet beszerezni a kijelölt postákon és pénzintézeti fiókokban.
Az ÁPV Rt. idei, 245 milliárd forint körüli bevételi terve a Mol 10 százalékos részvénycsomagjának eladásával szinte már teljesült az új kormány további privatizációs döntései nélkül is – közölte az ÁPV.
Az államháztartás szezonálisan kiigazított nettó finanszírozási igénye (az államháztartási hiány) a pénzügyi számlák adatai szerint 2006 első negyedévében a GDP 11,9 százaléka volt szemben az egy évvel ezelőtti 8 százalékkal - áll az Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden kiadott jelentésében.
Több mint 7 százalékos bevételnövekedés közben 2 százalékos, egyszeri tételek nélkül számolt adó előtti profitnövekedést jelentett kedden a márciussal zárult pénzügyi évéről a brit BAA Plc, a világ legnagyobb, szakmai repülőtér-üzemeltetője. A cég szerint a repülőtér-portfolión belül a tavaly megvásárolt, az eredményben negyedéves szinten már szereplő Budapest Airport utasforgalma nőtt a legmeredekebben.