FN

A minisztériumi leépítések áldozatainak egyharmada már elkezdte az álláskeresést, a részükre létrehozott centrumban. A centrumon kívül hitellel, nagyvállalatokkal kötött külön megállapodásokkal igyekszik tompítani a leépítések okozta sokkot az állam.
2006. 08. 16. 16:13
Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2006 első félévében 3,13 milliárd forint adózott profitot ért el, 32,8 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi első hat hónapban – derül ki a társaság gyorsjelentéséből.
2006. 08. 16. 15:12
Az interneten szerveződő Hallgatói Hálózat egyik pécsi tagja a Magyar Hírlapnak elmondta: a tandíj ellen a hagyományos tüntetések helyett a forgalom blokkolását, illetve egyetemi épületek elfoglalását is tervezik. FigyelőNetnek nem cáfolták, bár nem is erősítették meg a hírt.
2006. 08. 16. 14:04
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes, szezonálisan kiigazított adata szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye – az uniós eredményszemléletű ESA95 szabvány szerinti államháztartási hiány – a második negyedévben az időszak GDP-jének 8,2 százaléka – közölte a jegybank.
2006. 08. 16. 12:58
Az ipari termelés 2006 júniusában munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, korrekció nélkül az éves növekedés 8,8 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2006. 08. 16. 11:45
Legkorábban jövőre dőlhet el, hogy jelenlegi központjában marad, vagy új székházba költözik a Magyar Rádió – nyilatkozta Such György, a közszolgálati médium e hónap elején hivatalba lépett elnöke.
2006. 08. 16. 10:01
A várakozásoknak megfelelően átlagosan hat forinttal csökkent a 95-ös benzin literenkénti ára; a gázolaj fogyasztói ára nem mutatott jelentős mozgást a hazai töltőállomásokon. A benzinkutak egy részében csak napközben vezetik át az árváltozásokat – értesült a holtankoljak.hu.
2006. 08. 16. 07:53
Az ezredfordulóval beköszöntő nehezebb gazdasági környezetben a régióbeli vállalatok egyre nehezebben tudják elérni eredménycéljaikat. A magyarországi cégeknek is váltaniuk kell: piacvezérelt stratégiai döntéseket kell hozniuk – az IFUA Horváth & Partners tanácsadójának cikke.
2006. 08. 16. 07:00
Rövid távon egyetlen hazai vagy külföldi leánybank eladásának a kérdése sem szerepel a napirenden - reagált az OTP szlovákiai leánybankjának esetleges eladásával a lapunkban megjelent hírre Spéder Zoltán alelnök, vezérigazgató-helyettes.
2006. 08. 15. 18:53
Nick Robertson, a CNN riportere nemrég beismerte, hogy libanoni riportjának készítésébe beleszólt a Hezbollah, így ő valójában fórumot biztosított a szervezet Izrael-ellenes propagandájához. Hasonlókról számolt be több más, a CBS és az NBC neves tudósítója is.
2006. 08. 15. 18:30
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként a következő hét évben EU-forrásokból mintegy 1600–1700 milliárd forint felhasználása várható a regionális operatív programok keretében – mondta Kolber István, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület regionális fejlesztésért felelős tagja.
2006. 08. 15. 14:46
Az történt, amire mindenki számított, de senki nem merte bevallani: a ferihegyi taxitender nyertese mögött ugyanaz a férfi áll, aki a korábban sok botrányban részes Tourist Taxit működtette.
2006. 08. 15. 14:30
Olvasói sztorik