Pénzügy

Épületfoglalásra is készülnek a hallgatók?

Az interneten szerveződő Hallgatói Hálózat egyik pécsi tagja a Magyar Hírlapnak elmondta: a tandíj ellen a hagyományos tüntetések helyett a forgalom blokkolását, illetve egyetemi épületek elfoglalását is tervezik. FigyelőNetnek nem cáfolták, bár nem is erősítették meg a hírt.

A Hallgatói Hálózat egyik tagja a FigyelőNetnek elmondta a hálózat működése különböző önszerveződő csoportok projektjein alapul. Elképzelhető, hogy valamelyik csoport a tandíj elleni fellépést ilyen radikális módszerekkel képzeli el, de ez a projektterv nem nyilvános. Érsek-Obádovics Nándor, a Pécsi Tudományegyetem politológia szakos hallgatója hozzátette ugyanakkor, hogy egy héten belül várható sajtótájékoztató a témában.

Az egyetemista a Hallgatói Hálózatot „radikális demokrata” elven határozta meg. Ez szerinte azt jelenti, hogy mindenki aktívan részt vehet a közösséget érintő döntésekben, nem néhány kiváltságos ember kiváltséga azok meghozatala. A hálózat alapítóinak reményei szerint a hallgatók kicsit felébrednek” és elkezdenek a saját ügyeikkel foglalkozni. Ezt a szemléletet szeptembertől különböző naggyűléseken kívánják eljuttatni az egyetemistákhoz.

A Hallgatói Hálózat nem képvisel senkit, nem formális szervezet, tagsága csak virtuális, vezetése nincs. Pécsett, Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Debrecenben, Nyíregyházán van jelen, “néhány fővel”. Konkrét számot éppen az önszerveződésre alapozott építkezés miatt a pécsi egyetemista nem tudott mondani.

A Hallgatói Hálózat a honlapja szerint “lehetőséget nyújt a hallgatók közötti gyors és hatékony információ-áramlásra, a problémák feltárására, érdekeink megismerésére és védelmére, a szabad önszerveződésre – olvasható a honlapjukon.

Érsek-Obádovics Nándor elmondta, hogy a hálózat a nagy politikai kérdésekre irányuló akciók mellett sokkal hétköznapibb lehetőséget is kínál a hallgatóknak. Ha valaki tudományos munkájához keres partnereket, esetleg koncertet kíván szervezni, e forma kiváló lehetőséget nyújt számára. Arról nem is beszélve, hogy így kívülről felügyelhetik, ellenőrizhetik a hallgatói önkormányzatok munkáját is.

A Hallagtói Önkormányzatok Országos Szövetséggel nincs semmilyen kapcsolatunk, nem ellenségeink, sőt örülünk, ha van valamilyen jó elképzelésük – szögezte le a politológus hallgató.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK) semmilyen formában nem keresték meg a most szerveződő Hallgatói Hálózat képviselői erősítette meg a pécsi egyetemista által elmondottakat a HÖOK alelnöke az MTI-nek. Schöberl Márton hangsúlyozta, hogy a HÖOK minden hallgatót képvisel, ugyanakkor nem felelős minden hallgató tettéért, ahogyan a magyar állam sem tud minden állampolgára tettéért felelősséget vállalni. Leszögezte: a HÖOK által szervezett demonstráció törvényes keretek között kíván maradni. Ha a törvényeken túllépő, radikális cselekedetekre kerül sor, azzal nem nekik, hanem a rendőrségnek kell foglalkoznia. Sajnálatának adott hangot, amiatt, hogy a hálózat tagjai elégedetlenek a hallgatói önkormányzat tevékenységével. A problémákat a helyi hök-vezetőkkel biztosan meg tudják beszélni, akik erre nyilván nyitottak – jegyezte meg az alelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik