Olcsóbb bankszolgáltatásokra is bukkanhat a vállalkozó, ha kissé körülnéz a pénzintézeti piac egy-két éve indult, ma még kicsinek számító szereplői között.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) február 28-án tartotta éves közgyűlését. A közgyűlés megvitatta az elnökség éves jelentését, a 2006. évi zárszámadást, valamint a 2007. évi költségvetési előirányzatot és elfogadta azt.
A kis- és középvállalkozásokat sújtó adó- és járulékrendszer átalakítása érdekében az idén adóreformcsomagot készít a kormány – mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön.
Az Ecostat 2007. februári „kis- és középvállalatok konjunktúraindexe” 42 százalék, megegyezik az egy hónappal korábbi értékkel. A zömében hazai tulajdonú vállalkozások üzleti várakozásainak tendenciája az utolsó öt hónapban emelkedett, a szektor gazdasági bizalma múlt év októbere óta erősödik.
A szabadság átvitelére vonatkozó új szabályok és egyes szakképzési változások áprilisban lépnek hatályba. Módosultak a foglalkoztatási támogatások. Nyilvánosságra hozzák a munkavédelmi jogsértők adatait.
A Tatabányai Munkaügyi Bíróság csütörtökön első fokon jogellenesnek ítélte, hogy a Szuzuki rendkívüli felmondással szüntette meg a szakszervezet elnökének munkaviszonyát.
A Sanoma Budapest átszervezte számos területének, köztük a központi marketingosztályának felépítését, beszámolási rendjét. B. Csejtei Ildikó távozásával az egyes területek és osztályok más vezetők feladatkörébe kerültek.
Hargitai Miklós A mi cigánylányunk című írását találta a legjobbnak „A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen" kampány most harmadik alkalommal odaítélt újságíródíj-pályázatának magyar zsűrije, ezért ez az alkotás képviselheti az országot az uniós szintű versengésben.
A pályázati lehetőségek szigorodásával, az e-bevallás kötelezővé válásával, új adóterhekkel, valamint a továbbgyűrűző lánctartozással kell megbirkózniuk a vállalkozásoknak – derült ki az Üzlet és Siker kis- és középvállalati konferenciáján.
Tavaly 18 százalékkal, mintegy 34 ezerre csökkent a kiadott használatbavételi engedélyek, és 13 százalékkal, 45 ezerre a kiadott építési engedélyek száma az egy évvel korábbihoz képest. Csak az év végén adtak ki több építési engedélyt.
Műveleti területté nyilvánította a rendőrség a Lánchidat, miután a Greenpeace aktivistái légvédelmi szirénát szólaltattak meg, és egy molinót is kifeszítettek a Duna fölé.
Az Airbus az átalakítás jegyében 10 ezer munkahelyet tervez megszűntetni Európában, ennek fele a tervek szerint az Airbus üzemeiben dolgozókra, a másik fele a beszállító cégekre jut – közölték hétfőn. A vezetés hat üzem teljes vagy részleges eladását is tervbe vette.
A globális felmelegedés nyomán a következő évtizedekben várhatóan elsivatagosodik az Alföld, benne a Homokhátság: Duna-Tisza-csatorna, víztározók, szárazságtűrő gabona lehet a megoldás az ott élő 800 ezer ember számára.
Azonnal hozzájut importárujához a vállalat, ha a vámosok számára online igazolást is nyújtó banki vámpénztári rendszereken fizeti meg adó- vagy vámtartozását.
Csakis pénzkérdés volna, hogy az alkalmazottak a legtöbbet hozzák ki magukból? A motiváció több, mint jutalmakkal, dicséretekkel és bírálatokkal való gazdálkodás.