Az osztályok, feladatkörök átszervezésével a Sanoma Budapest átláthatóbbá kívánja tenni a működését a partnerek számára, ugyanakkor a szakmailag összetartozó területek közelebb kerültek egymáshoz, így azok szinergiája is jobban kihasználható – áll a lapunkat is kaidó cég közleményében.
Az ATL marketing, a rendezvényszervezés és a piacelemzés irányítását Domokos Szilárd marketing- és üzletfejlesztési igazgató látja el.
A PR-terület felügyeletét Ruszkai Nóra, vezérigazgató-helyettes látja el.
Az előfizetéses terjesztési osztály vezetője 2006 novemberétől Balla Ágnes lett, aki előfizetéses terjesztési igazgatóként a központi BTL marketingkampányok felügyeletét is ellátja, melyek célja új előfizetők generálása, illetve a meglévő előfizetők megtartása.
Horváth B. Soma feladatköre is kibővült, az átszervezéssel titulusa emberierőforrás- és üzletiszolgáltatás-igazgatóvá módosult. Az emberi erőforrás igazgatói posztja mellett az előfizetéses terjesztési igazgató munkáját is koordinálja, valamint az árus terjesztés, a műszaki igazgatóság, az archívum és az üzemeltetési osztály is az ő felügyelete alatt működik.
Duran Duran a 24.hu-nak: Benne vagyunk a nyolcvanas évek kulturális DNS-ében
Budapesti koncertjük előtt beszélgettünk egy esetleges Duran-Duran filmről, az európai politika alakulásáról meg Ralph Fiennes magányos táncáról a zombik között a veterán új hullámos popegyüttes két alapító tagjával. Interjú.
