FN

Úgy tűnik, honfitársaink többsége nem tudja, hogy a kültéri egységgel rendelkező klímaberendezések telepítése építési engedélyhez kötött, sőt a társasházban lakók négyötödének is bele kellene egyeznie a felszerelésébe. Jellemzően egyetlen ajánlatot adó szerelő sem kérdezte meg, hogy van-e engedély a telepítésre.
2007. 06. 21. 07:00
A kormányzati negyed megépítésének és a 25 éven át tartó üzemeltetésének várható költségét 142,5 milliárd forintban maximalizálta az állam. Az ingatlanfejlesztői pályázat még ezen a héten pénteken megjelenik az Európai Unió elektronikus közbeszerzési értesítőjében; a pályáztatás módja versenypárbeszéd lesz. A MÁV még nem tudja, mit kap cserébe, a TriGránit felhúzza a második WestEndet.
2007. 06. 21. 07:00
Az unió 2010. december 1-től betiltaná a higany exportját, 2010. július 1-től pedig az importot. Az Európai Parlament (EP) szigorúbban szabályozná a jelentős veszélyt jelentő anyag raktározását is – közölte az EP sajtóosztálya.
2007. 06. 20. 17:11
A netes vásárlás elterjedésével jelentősen csökkenhet az új autók ára, s ez komoly versenyhelyzetet teremthet a legolcsóbb autók piacán – olvasható a Figyelő legfrissebb számában.
2007. 06. 20. 16:51
Az országban gyakorlatilag már mindenütt aratják az őszi árpát. A nyári betakarítás során összesen 1,8-1,9 millió hektárról kell a magtárakba szállítani a terményt: kalászosokat, repcét és magborsót – közölte az agrártárca szakállamtitkára.
2007. 06. 20. 15:14
Megkezdték a meghallgatásokat a Magyar Televízió (MTV) Társulat című tehetségkutató műsorához: szerdán; az István, a király jubileumi előadásának főszerepeire pályázó jelentkezőket tíz nap alatt hallgatja meg a zsűri.
2007. 06. 20. 14:07
A nemrégiben Magyarországon az év reklámügynökségévé választott DDB Budapest a „Béke és Emberi Jogok Promóciója” kategóriában érdemelt ki bronzmedált az Amnesty International számára készített „Szemteszt” nevű munkájáért a New York Fesztivál Nemzetközi Reklámversenyen.
2007. 06. 20. 12:55
Garas Dezső nem vette át az idén neki ítélt Karinthy-gyűrűt. A színész ezzel tiltakozott Frakasházy Tivadar elbocsátása és a Rádiókabaré ellehetetlenítése ellen. Nyílt levélben fejezte ki felháborodását több korábbi kitüntetett is, többek között Fábry Sándor, Kern András és Nagy-Bandó András.
2007. 06. 20. 12:44
Kiemelkedő tehetségű középiskolásoknak, a Nyíló világ elnevezésű tehetséggondozó program új résztvevőinek tartott tréninget a GE Foundation. A cél egy nemzetközileg versenyképes új értelmiségi generáció "kinevelése" az észak-kelet magyarországi régióban.
2007. 06. 20. 11:08
Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnökjelöltje az euróbevezetés pozitív hatásainak ismertetése mellett óvatosságra intett a bevezetés idejét illetően az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt. A bizottság egyhangúlag támogatta a jelölt kinevezését.
2007. 06. 20. 10:24
Meghalt Klausjürgen Wussow német színész, aki elsősorban A klinika című televíziós filmsorozatban játszott szerepével vált közismertté és népszerűvé hazájában és Európában.
2007. 06. 20. 09:21
A közép-kelet-európai ingatlanpiac és szállodaipar egyik első számú befektető, fejlesztő és vagyonkezelő cégcsoportjaként ismert ORCO Property Group magyarországi képviseletének új vezetője, Iain Sellers bizakodva tekint a jövőbe.
2007. 06. 20. 09:10
A várható rekordkánikula sem okozhat fennakadást a hazai áramellátásban – nyugtatott a FigyelőNetnek nyilatkozó szakember –, aki annyival azért árnyalta a képet, hogy a hálózat kapacitáshatáraihoz közel üzemel. Pöröghetnek hát a klímák, csak egy egyidejű többszörös üzemzavar okozna galibát.
2007. 06. 20. 07:00
Olvasói sztorik