Meghalt Klausjürgen Wussow német színész, aki elsősorban A klinika című televíziós filmsorozatban játszott szerepével vált közismertté és népszerűvé hazájában és Európában.
A közép-kelet-európai ingatlanpiac és szállodaipar egyik első számú befektető, fejlesztő és vagyonkezelő cégcsoportjaként ismert ORCO Property Group magyarországi képviseletének új vezetője, Iain Sellers bizakodva tekint a jövőbe.
A várható rekordkánikula sem okozhat fennakadást a hazai áramellátásban – nyugtatott a FigyelőNetnek nyilatkozó szakember –, aki annyival azért árnyalta a képet, hogy a hálózat kapacitáshatáraihoz közel üzemel. Pöröghetnek hát a klímák, csak egy egyidejű többszörös üzemzavar okozna galibát.
Fennállásának kezdete óta a Figyelő a magyar közgazdasági és szellemi élet sajátos színfoltja. Története egybefonódik a magyar társadalom és gazdaság elmúlt fél évszázadával, amit kezdettől fogva éles szemmel megfigyelt és – nyíltan vállalt szándéka szerint – alakított is, bár időszakonként változó sikerrel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,37 pontos veszteséggel 26 565,78 ponton zárt kedden, a hétfői záró értékhez képest ez 0,44 százalékos esés.
Regionális központot nyit Debrecenben a British Telecom (BT), a világ egyik legnagyobb telekommunikációs és hálózati IT szolgáltatója. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón Debrecenben elmondta: a BT szolgáltató központja összesen 400-500 munkahelyet teremt az országban, ebből 200-at Debrecenben.
A forint kismértékben erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót kedden fél négy tájban 249,40/50 forinton jegyezték a hétfői 249,90/250,00-es kurzust követően.
Egyöntetűvé vált Londonban a keddi magyarországi béradat-ismertetés után az az előrejelzés, hogy júniusban sem lesz jegybanki kamatcsökkentés, sőt egyes elemzői vélemények szerint a monetáris enyhítési sorozat júliusi kezdete is kérdőjelessé válhat.
Nehezen teljesíthetők a vállalkozások növekedésével kapcsolatos pályázati elvárások, és legalább 25 millió forintnak kellene lennie a beruházási mikrohitelek felső határának – állítják a vállalkozások érdekvédői.
Az államháztartás átalakításában érdemi korrekció történt az elmúlt egy évben: a hiány jelentősen csökkent, és megindultak a strukturális reformok – értékelte az elmúlt egy évet Veres János. Hozzátette: a héten ötpárti egyeztetés indul az államháztartás korszerűsítéséről.
Korrupcióellenes testület létrehozásáról döntött a kormány, amelyben kormányzati és civil szervezetek is részt vesznek - jelentette be a kormányszóvivő keddi budapesti tájékoztatóján. A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc és kormánya csak szavakban korrupcióellenes, tetteiben nagyon is korrupciópárti.
Magyarországnak 10-20 milliárd forint közötti összeget kell visszafizetnie az unió kasszájába, ha az EU illetékesei nem hagyják jóvá a korábbi áfaarányosítást – mondta a Magosz elnöke.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa megállapította, hogy a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. 2006. november 16. és 22. között tartott „3-at kap, 2-t fizet” akciója során megtévesztette a fogyasztókat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,43 pontos emelkedéssel, 26 772,58 ponton nyitott kedden. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,34 százalékos erősödés.
Hatalmas, 17-szeres különbség van az uniós országok minimálbérei között: Magyarország a középmezőnyben van, hét tagállamban pedig nincs kötelező minimálbér – írja Napi Gazdaság.
A nemzetközi drágulás és az aszályos időjárás miatt „csillagászatiak” a magyar búzaárak is: 20-40 százalékkal magasabbak az elmúlt évhez képest - írja a Világgazdaság.