Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama a kedd estihez képest: röviddel hét óra előtt az eurót 286,54 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd este nyolc órai 286,83 forint után.
2011-től jóval kevesebb többletpont jár a nyelvvizsgáért, a hátrányos helyzetért, illetve a gyermeknevelésért a felsőoktatási felvételi során. A kormány fogja meghatározni, miből kell emelt szintű érettségit tenni az egyes szakokra pályázóknak. Az viszont még nem derült ki, hány államilag támogatott hallgató vehető fel jövőre.
Közel 60 ezerrel csökkent egy év alatt a Népszabadság átlagos olvasótábora az Ipsos-GfK Nemzeti Médiaanalízis adatai szerint. A gazdasági lapok olvasottsága is csökkent, a bulvár ugyanakkor még mindig kelendő nyomtatott formában is. A Blikk egy-egy számát már több, mint 1,05 millióan olvassák, a Story-t pedig 1,2 milliónyian forgatják.
A Marketing & Média információi szerint már csak két jelölt van harcban a TV2 vezérigazgatói posztjáért, egyikük jelenleg médiaügynökségi vezető, másikuk FMCG multit irányított korábban.
Egyes elemzők szerint Orbán hétfői beszéde is oka annak, hogy a forint svájci frankárfolyama újabb csúcsot állított be. Jóllehet Orbán hétfői beszéde a pénzpiacoknak új információt nem tartalmazott, legfeljebb emlékeztette a befektetőket a kockázatokra.
Bár magas a magyar fogyasztói bizalom, ez nem mutatkozik meg a fogyasztásban – derült ki a GfK keddi sajtóbeszélgetésén. Kevesebbet járunk el otthonról, többet iszunk, és többet költünk a házi kedvenceinkre - a válság átírta a fogyasztási szokásainkat.
Több mint egy évig tartó recessziót követően az idei második negyedévben növekedésnek indult a szlovén gazdaság is. Az exportkereslet és a beruházások erős felfutása 2,2 százalékos éves szintű növekedéshez segítette, az első negyedévi 1,1 százalékos GDP-csökkenését követően. Elemzők úgy vélik, hogy az eddigi adatok szerint Szlovénia az idei egész évben is növekedésre számíthat a tavalyi [...]