Gazdaság

OÉT: mielőbb egyeztetnének a szakszervezetek

A szakszervezetek és a munkaadók is azt szeretnék, hogy a kormány mielőbb hívja össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT).

A Világgazdaság keddi számában Nagy Anna kormányszóvivő közlésére hivatkozva azt írta: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden elküldheti a meghívókat az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáját előkészítő konzultációra.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke kedden hangsúlyozta: a kormány – annak ellenére, hogy tagja az OÉT-nek – négy hónapja nem hajlandó részt venni az OÉT munkájában.

Idézte az alkotmány 36. paragrafusát, amely szerint feladatának ellátása során a kormány együttműködik az érdekelt társadalmi szervezetekkel. Hozzátette: az elmúlt négy hónapban számos olyan törvénymódosítás volt, amelyről a törvényeknek megfelelően egyeztetni kellett volna az érdekegyeztető tanácsban.

Emlékeztetett: az OÉT-ről szóló törvény előírja, hogy mely témakörökben kell konzultálnia a kormánynak a munkaadókkal és munkavállalókkal, így egyeztetni kell a foglalkoztatás-, és bérpolitikáról, a munkajogi szabályozásról, a munkavédelemről és még számos kérdésről, amit azonban a kormány nem tett meg. Borsik János szerint ezzel “a kormány törvényt sértett az elmúlt négy hónapban”, és a munkavállalók érdekeit sértette meg.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta: éppen ideje, hogy összehívják az OÉT-et, és “szomorúan vették tudomásul”, hogy a júliusi adótörvényekkel kapcsolatban figyelmen kívül hagyták a munkaadókkal és a munkavállalókkal való egyeztetést.

A menetrendről elmondta: az OÉT működéséről való konzultáció nem tűr halasztást, azt napokon belül el kell kezdeni, azért, hogy október-november folyamán már tárgyalhassanak érdemi kérdésekről. Emlékeztetett: az adótörvényeket november 15-ig ki kell hirdetni, és meg kell kezdeni a bértárgyalásokat is.

Az MTI megkérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, hogy Matolcsy György valóban összehívja-e a konzultációt az OÉT új kereteiről, és ha igen, akkor mikorra várható a konzultáció, a tárca későbbre ígért tájékoztatást.

Nagy Anna kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: a kormány írásbeli konzultációt kezdeményez az oldalak képviselőivel arról, hogy az OÉT tagszervezetei megosszák a tapasztalataikat, javaslataikat az eddigi munka alapján. Az írásbeli konzultációra vonatkozó leveleket a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden megküldte az OÉT tagszervezeteinek, amelyeknek a szeptember 25-ig kell eljuttatniuk javaslataikat a minisztériumhoz.

A kormányszóvivő ismertette: a kormány a javaslatok alapján az oldalakkal együttműködve alakítja ki az OÉT további működésének koncepcióját, majd ezután kezdődhet meg az érdemi kérdések tárgyalása. A jelenlegi rendszernél hatékonyabb, gyorsabb és költséghatékonyabb rendszert szeretne kialakítani a kormány az érdekegyeztetésben – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik