Gazdaság

Szerdától igényelhető a Széchenyi Kártya Beruházási Hitel

Szerdától igényelhető a Széchenyi Kártya Program harmadik eleme, a beruházási hitel - mondta Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója.

A kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatására a kormány a Széchenyi Kártya Program kibővítéséről döntött korábban; az évek óta sikeresen működő folyószámlahitel mellett 2010. augusztus elseje óta forgóeszköz, 2010. szeptember 1-jétől beruházási hitel felvételére van lehetőség, 2011. január elsejétől pedig – a tervek szerint – indul a pályázaton elnyert forrásokhoz az önerőt biztosító finanszírozás is.

Krisán László elmondta: a Széchenyi Kártya Program három elemével egy vállalkozás akár 100 millió forint támogatott hitelhez is juthat.

A Széchenyi Kártya Programot közvetítő KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a beruházási hitellel kapcsolatban kiemelte, hogy jelentősen megemelkedik az érték- és időhatár – a Széchenyi Kártya Beruházási Hitel 50 millió forintig 10 éves futamidőre vehető fel.

A hitelből a vállalkozás több projektet finanszírozhat, és mivel emögött is állami kamat- és garanciadíj-támogatás áll, a piacon lévő legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe, így a beruházási hitelt 8,5 százalék körüli áron kaphatják meg a vállalkozások.

A beruházási hitel fontos elemének nevezte Krisán László, hogy összevonható más hitelekkel is, vagyis már meglévők mellé is felvehető, illetve emellé újabbak is igényelhetők. Újdonsága a Széchenyi Kártya Beruházási Hitelnek, hogy alapesetben a bankok a beruházás tárgyát is elfogadhatják jelzálognak, továbbá bővül a kezelési kör is.

A vállalkozások számára kifejezetten kedvező az eddigi beruházási hitelekkel szemben, hogy a Széchenyi Kártya Beruházási Hitel nemcsak új ingatlan, gép stb. vásárlására vehető fel, hanem használtakra is – emelte ki Krisán László, aki szerint ezt a hitelformát a bankok is várják.

Az augusztus elején indult Széchenyi Kártya Forgóeszköz Hitellel kapcsolatban Krisán László elmondta: ez is keresett termék a kkv-k körében, hiszen a folyószámlahitel mellett a cégek napi működésének finanszírozását segíti. A KA-VOSZ adatai szerint a bankok folyamatosan kapcsolódnak be a Széchenyi Kártya Forgóeszköz Hitelezésbe is, és már több tucat beadott hiteligénylés van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik